(Fotó: MTI)

A legkorábban Magyarország térhet vissza Európában a normális élethez, de ez nem jelenti azt, hogy a járvány megszűnt volna – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor azt kérte, mindenki tartsa be azokat a szabályokat, amelyek a biztonságos élethez szükségesek.

Eddig 4 483 598 magyar ember kapta meg az első oltást. Még májusban – egyesek szerint pünkösd környékén – elérheti az ötmilliót a beoltottak száma, ekkor lehet feloldani az esküvőkre, nagyobb rendezvényekre és a kijárási tilalomra vonatkozó korlátozásokat – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: bizonyos tömegrendezvényeken azonban augusztus elejéig, közepéig nem lehet részt venni védettségi igazolvány nélkül.

A regisztráltak száma alapján nem lehetetlen, hogy a beoltottak száma eléri a hatmilliót, de csak az embereken múlik, egyéni döntésük és felelősségük, hogy igényli-e az oltást

– hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette: a baloldal járványügyben csúfosan leszerepelt. Járványhelyzetben a védekezés nemzeti ügy, ilyenkor embereket lebeszélni az oltásról, bizalmatlanságot gerjeszteni egyes vakcinafajtákkal szemben több mint hiba – mondta.

(MTI/Felvidék.ma)