Petra Vlhová és Zuzana Čaputová (Fotó: Ivan Majersky/Pravda)

A parlament összeférhetetlenségi bizottsága kedden megszüntette a Zuzana Čaputová köztársasági elnök ellen a reklámtilalom esetleges megsértése miatt indított eljárást – közölte Boris Susko, a bizottság elnöke és Ondrej Dostál, a bizottság tagja.

Susko elmondta, a bizottság nem ért egyet az államfő elleni beadványban foglaltakkal. „A bizottság álláspontja szerint nem történt törvénysértés” – mondta Susko, hozzátéve, hogy a reklámtörvény megsértésével kapcsolatos beadvány egy állampolgártól érkezett.

Susko közölte, a bizottság arra alapozta döntését, hogy az alkotmánytörvény nem határozza meg pontosan, mi a reklám. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a reklámról szóló törvényre, amely egyértelműen kimondja, hogy a reklám a kereskedelmi tevékenység során az áruk és szolgáltatások piaci népszerűsítése.

„Előző ülésén azért indított eljárást a bizottság, mert teljesültek az alkotmánytörvényben megfogalmazott feltételek. Az államfő a jogi képviselője útján nyilatkozik a beadvánnyal kapcsolatban. Az elnök asszony nyilatkozata, valamint a bizottság tagjai által végzett értékelés alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy nem történt törvénysértés” – mondta Dostál.

Mint jelezte: a bizottság jelenlévő 11 tagja közül tízen az eljárás megszüntetése mellett foglaltak állást.

Az államfő elleni beadvány a Petra Vlhová sportoló mezére, és a magáncégek által a köztársasági elnöknek adományozott pulzoximéterekre vonatkozott. Az államfő kezdeményezésére ezeket az eszközöket a körzeti orvosok rendelkezésére bocsátották, főként Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Kassa és Eperjes megyében, hogy a rosszabb szociális helyzetben lévő emberek használhassák őket.

A bizottság kedden felfüggesztette a Ján Richter (Smer-SD) volt munkaügyi miniszter ellen indított eljárást is. A panasz szerint a választási kampány során közpénzen nyomtatott szórólapokat a minisztériumban.

A belügyminisztérium választásokkal, népszavazással és politikai pártokkal foglalkozó főosztálya korábban arra a megállításra jutott, hogy nem választási szórólapokról volt szó.

„A képviselők, főleg a kormánykoalíció képviselői várják a marketingelemzést arról, hogy Richter megsértette-e az alkotmányos törvényt” – mondta Susko. Hozzátette, hogy több bizottsági tag szerint nem történt törvénysértés, mivel a jogszabály kimondja, hogy ha egy cselekedet összefügg a feladatok ellátásával, nem lehet törvénysértésről beszélni.

Susko megjegyezte, az Andrej Kiska volt köztársasági elnök elleni eljárásról a következő ülésen tárgyalnak. Susko és Dostál tájékoztatott arról is, hogy a bizottság a köztisztségviselők vagyonnyilatkozatainak megkésett benyújtásával is foglalkozott.

„Most is több mint 220-an vagy késve, vagy egyáltalán nem nyújtották be a dokumentumot, ami sajnálatos, hiszen mindent megtettünk, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot és a tisztségviselőket arról, hogy ez kötelezettségük” – jegyezte meg a bizottság elnöke. Susko tájékoztatása szerint ilyen esetben az érintettek egyhavi illetményüknek megfelelő összegű büntetésre számíthatnak. „Ha az illetményük alacsonyabb, mint az átlagbér, akkor az átlagbér összegével egyezik meg a pénzbírság összege” – zárta a bizottság elnöke.

(TASR/Felvidék.ma)