Tisztelt Olvasóink, a Felvidéki Magyarok 2021/2. számával 40. alkalommal jelenik meg elektronikus folyóiratunk.

Lapszámunk egyik témája az Európában uralkodó szivárványszínű káosz. Ugyanis olyan időket élünk, amikor az Európai Unió vezető intézményeinek fontosabb a különböző szexuális kisebbségekhez tartozók igényeinek a falkarolása, mint az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédelme. Nem törődnek a felvidéki magyarságot ma is sújtó Beneš-dekrétumokkal, és azt a Magyarországot támadják, amely gyermek- és szülővédelmi jogszabályt alkotott. Tulajdonképpen nincs semmi új a nap alatt, több száz éve a török ellen védte Magyarország Európát, és a 21. században is a keresztény értékek védelméről van szó (pl. amikor az Európai Unió kvóták szerint akarta/akarja szétosztani az Európába gazdasági érdekből betelepedni kívánó migránsokat). Felelevenítjük Márai Sándor tapasztalatait, Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, ahogy a felvidéki véleményeket is. Már azt is komolyan meg kell majd gondolnia az embernek, hogy elmondhat-e egy viccet. Mi megértük ezt a kommunizmus béklyója alatt, ki hitte volna, hogy visszatérhetnek azok az idők?!

Trianon évfordulója volt, foglalkozunk a békediktátumhoz kötődő történelmi eseményekkel, ugyanakkor a jövő lehetőségeivel is.

Sajnos a tavasz folyamán közösségünk számos kiválóságától vettünk búcsút. Kegyeleti rovatunkban nyolc személyiség emlékére tekintünk vissza. Szomorú tény, hogy a névsor nem teljes…

Szerencsére örömteli eseményről is beszámolhatunk, Duray Miklós kapta a Pro Probitate – A Helytállásért díjat, azt az elismerést, amellyel a felvidéki politikai élet képviselői először gróf Esterházy János életútját méltatták.

Minden jó, ha a vége jó! – tartja a népi bölcselet. Lapszámunk utolsó témája a múlt héten véget ért labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a magyar szív és küzdőszellem 15 millió magyarnak szerezhetett emlékezetes, szép napokat. Persze az európai szövetség (akár kezet is foghatnak az Európai Bizottsággal) itt is igyekezett ünneprontó lenni, és azt az országot, Magyarországot büntette zárt kapus meccsekkel, amely egyedüliként teljesítette a tavalyi halasztást indokló óhajt, hogy telt házas mérkőzések legyenek! Petőfi Sándor sorai most is időszerűek: „Ha a mi fényünk nem lobogna / A véghetetlen éjen át, / Azt gondolhatnák fönn az égben, / Hogy elenyészett a világ.” (Európa csendes, újra csendes, 1849).

Elektronikus folyóiratunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. Olvasóinknak kellemes időtöltést és szép nyarat kívánunk!

A lap itt tekinthető meg, illetve tölthető le.

A folyóirat további számai itt tekinthetők meg.

(ON/Felvidék.ma)