Az izraelita iskolaszék jegyzőkönyveinek egyik lapja. (Csáky K. repr.)

A Honti Lapok idei októberi számának Történelem rovatában olvasom dr. Kiss László kutatónak az ipolysági zsidóság letelepedésével kapcsolatos néhány kérdését és kijelentését. B. Szabó Márta egyik írására reflektálva kíváncsi lett volna arra is: mikor telepedett le Ipolyságon a Kulka család, azaz mikortól éltek zsidók Ipolyságon? Hiányolja, hogy a Borovszky-féle vármegye-monográfia sem ad erre vonatkozólag semmilyen támpontot, de máshol sem talált elfogadható adatot. Kijelenti hát, hogy a zsidóság ipolysági letelepedésének dátumát ő sem tudja megválaszolni.

Való igaz, egy népcsoport letelepedését nem mindig lehet pontos dátumhoz kötni. Mert mást jelent annak felbukkanása, szórványos jelenléte, illetve tartós letelepedése. De azért a feltett kérdésre is tudunk már behatárolható időpontos választ adni. A helyi kiadványokon s az ismert kutatók munkáján kívül is megjelent már néhány újabb tanulmány. Közülük nem igen hivatkoznak még például Baki Attila kiváló doktori értekezésére (Bars és Hont Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített vármegyék zsidóinak története és holocaustja – 1938–1944 (1945). ELTE Budapest, 2014), melynek digitalizált változata a Világhálón is olvasható. Ebben a szerző többek közt az alábbiakat írja: „Hont vármegye székhelyéről az első tudósítás, melyben zsidó lakosokat tüntettek fel, 1828-ból származik. Ekkor 7 zsidó személyről tesznek említést, akik mindannyian Ipolyságon laktak. A 19. század korábbi évtizedeiben – vagy még korábbi időszakban – nem telepedhettek meg a vármegyében, mert bányavárosok közelében, de még csak a szomszédos vármegyétől is távol maradva, hét mérföldnyi távolságban voltak kötelesek tartózkodni. Bár van adatközlő, aki a zsidók 18. századi jelenlétéről szól Ipolyságon.“ Történészünk az itteni magyar gimnázium egykori diákja munkájában még leszögezi az alábbiakat is: „

Annyi mindenképp elmondható, hogy az 1830-as évek táján indult meg a zsidóság Hont megyei, kezdetben lassú betelepedése. Ezt követően 1843-ban 17, 1855-ben pedig már 85 zsidóról olvashatunk a vármegyében.“ (Baki, 2014:7. p.)

A város főteréről északi irányba haladva 1904-ben látható volt a Polgár Nyomda és Könyvkereskedés.

Köztudott hát, hogy Ipolyság lakosságának egykor jelentős részét képezte a zsidóság. Itteni hitközségüket Winter Fülöp és Glück Zanvel alapította 1850-ben. Első rabbija Deutsch Salamon volt, aki 1851-ben került ide. 1852-ben építették a templomot a Hont megyei zsidóság támogatásával. (Minderről, illetve a zsidók itteni zsinagógáiról régebben e lap hasábjain is írtunk.) „1876-ban a tagok egy része különvált és orthodox hitközséget létesített, míg az anyahitközség megmaradt statusquonak“. (Ujvári, szerk.: 1929:898. p.)
1850-ben 81 zsidó lakosa volt Ipolyságnak, ami az évtizedek során rohamosan emelkedett: 1880-ban 331, 1900-ban 529, 1910-ben 660 zsidó élt a városban.

1921-ben Ipolyság városának 4698 lakosa volt, ebből 752 fő volt zsidó nemzetiségű, ami az összlakosság 16%-ának felel meg. Az 1930-as adatok szintén növekvő tendenciát mutatnak, az 5084 lakosú Ipolyság közel 17%-a vallotta magát zsidó nemzetiségűnek.

A holokauszt áldozatainak emléktáblája. (Csáky K. felv.)

A zsidóság tehát igen jelentős szerepet töltött be Ipolyság életében csaknem egy évszázadon át. Hozzájárult a város gazdasági-kereskedelmi életének fellendítéséhez, a pénzintézetek létrehozásához, a szállodák építéséhez, a nyomdák alapításához. A zsidóság történetével foglalkozó másik kutatónk, Kapusnik Csaba említi, hogy a város legimpozánsabb szállodája, a Lengyel család birtokában volt. A 34 különböző üzlet közül 26 volt zsidó tulajdonban (pl. kocsma, mészárszék). A zsidóság az összes adó háromnegyedét fizette. Tizenegy ügyvéd közül kilenc, a nyolc orvosból hat volt izraelita vallású, kettő pedig kikeresztelkedett zsidó. (Kapusnik, 2019) 1925-ben alakult meg az első zsidó cserkészcsapat Hasomer Kadimah néven Lissovits Mór héber tanár vezetésével. Az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt Ipolyságon a zsidóság körében a legnagyobb tábort a Zsidó Párt képezte. Az 1928-as helyhatósági választásokon az önkormányzati testületben három helyet szerzett. Egyes felekezeti tagok jelentős földbirtokkal vagy vállalattal rendelkeztek, ilyenek voltak például Kinszki János és Szabados Zsigmond földbirtokai, vagy Link Frigyes gőzmalma, Winter Sándor téglagyára, illetve Vermes József cementgyára. (Kapusnik, 2019)

A Magyar Zsidó Lexikonban olvashatunk a hitfelekezetek gyermekeinek oktatásáról: „1874-ben létesült az elemi iskola, amelynek 67 tanulója van. A tantestület tagjai Spitzer Jakab, Kopasz Ármin és Lissovits Mór.“ (1929:898.p.) A Magyar Országos Levéltár iratai közt is találunk ide vonatkozó adatokat, mégpedig az Ipolysági Izraelita Iskola Közösséggel kapcsolatban, amely szintén 1874-ben alakult.

Az egyik zsidó épület (Csáky Károly felv.)

A Lévai Állami Levéltárban fennmaradtak az Ipolysági Zsidó Iskolaszék jegyzőkönyvei (1875-1911), melyek sok pontos információt közölnek számunkra. A jegyzőkönyvekhez csatolták 1876-ban az Ipolysági Izraelita Elemi Népiskola Emlékiratát is. (A zsidóiskoláról szintén részletesebben írtunk már e lap hasábjain.)

A zsidóság köréből kiemelkedő jeles ipolyságiak, illetve a régión túl is híressé vált személyiségek közül itt csak néhányat áll módunkban megemlíteni, s csupán a Winterekről ejtünk néhány szót.

Azok előtt, akik Hont megye 1800-as éveinek történetét kutatják, jól ismert a Winter név is. A család tagjai már a XIX. század első felében kereskedőkként jelennek meg Ipolyságon. A század végére igazi nagyvállalkozók lettek: fatelepük, téglagyáruk, textilüzemük és mészégetőjük is volt. A vállalkozások alapítója Winter Sándor (1829-1909) volt, aki Tardoskeddről került Ipolyságra, s apja volt Winter Lajosnak, Winter Imrének és Winter Ferencnek, akik később a nagy családi vállalkozások méltó folytatói lettek. Winter Sándor Ipolyságra érkezése után rövidesen a város szellemi-kereskedelmi életének maghatározó egyéniségévé vált.

Neve összeforrott például az 1868-ban alakult pénz-intézettel is.

Hogy Winter Sándor milyen közkedvelt és népszerű ember volt Ipolyságon, házuk milyen vonzó helye volt a nagy találkozásoknak, azt Winter Imre (1878-1943) Pozsonyban megjelent (1930) Emlékezések című könyvének alábbi soraival is bizonyíthatjuk: „Édesapánk sudár, elegáns megjelenése, kedves lebilincselő modora, szellemes humora, végtelen szolid és gentleman gondolkodásmódja, amely párosult édesanyánk kiváló háziasszonyi képességeivel, mintegy találkozási központtá fejlesztették a Winterék ipolysági házát…” (1930:10. p.)

(Fotó: zpiestan.sk)

Winter Sándor azonban a pöstyéni fürdő révén vált országos hírűvé. Winter nagybátyja volt Vértes József (1861-1944; 1886-ig Winter), aki az Egyenlőség című lapban (1922. XII. 16. 50, 1.) írt hosszabb cikket a fürdőről, illetve Winter Sándor és Kiss József (1843-1921) kapcsolatáról. A századvég „koszorús költője, a magyar költészet megújítója”, a Petőfi Társaság tagja többször időzött Pöstyénben; 1892-ben életre szóló meleg barátságot kötött Winter Sándorral. Winterék ottani házát ugyancsak Imre mutatta be az idézett könyvben, megemlítve a nagy társaságból Kiss Józsefet is. A költő és Winter Sándor kapcsolata aztán olyan szoros és meghitt lett, hogy 1909-ben, amikor a fürdőbérlő meghalt, Kiss József barátja sírfeliratát is megírta. Winter Sándor monumentális síremléke az Ipolysági Homok városrész zsidótemetőjében áll. A sírkövön egy réztáblán olvasható Kiss József utolsó szózata barátjáról.

A szöveg így hangzik: „Pusztát pagonnyá, sziklát termőfölddé /Virágoztatni jött ő a világra./ S megtörő szeme, mit már árnyék föd be, /Háláson nézett az iramló Vágra. /Az esti szél visz hírt alvó porának. /Hű véreiről, kiket úgy szeretett /S emléke sír lombjain a fáknak. /Miket alkotó keze elültetett / Lelkünk mély gyásza borong körülötted/, Haló poraidban is drága nekünk, /Ki ifjan ifjú álmaid itt szőtted/ Ahol majd egykor mi is pihenünk./Nőd, gyermekid árnya rá borul a sírra/ És sírodból talán áldó fény lövel/ Van élet, amely örök nyomot hagy hátra / Van, aki elmegy, de sohasem hagy el.”
Winter Sándor ipolysági síremléke (Csáky K. archívuma)

Az apa művének irányítását tovább folytatta fia, Winter Lajos, aki 1879. nov. 1-jén született Ipolyságon. Testvérével, Imrével az első világháború előtti években és a két világháború között korszerűen kiépítették, és világhírűvé tették Pöstyént. Ez időtájt (1892) nyitották meg a Kursalont, azaz a Gyógyházat s a szabadtéri színházat, az Arénát. 1898-ban lett kész a Ferenc József Gyógyfürdő, 1912-ben pedig megnyitották a szigeten az Irma-fürdőt; a két háború közt épült az Éva Strandfürdő és a Kolonád-híd. Winter Lajos ötlete alapján készült Pöstyén jelképe, a mankóját térdén kettétörő férfiszobor, amely a fedett híd elején áll ma is. Winter Lajos 1968. szept. 15-én halt meg a városban. Életrajza halála után 1997-ben jelent meg A mankótörő címmel. A történelem rehabilitálta a szocializmus korában feledés homályába szorított Wintereket: Lajosnak ma utcája, emléktáblája és szobra van Pőstyénben, Imréről pedig a Fürdőmúzeumot nevezték el.
Ipolyságon a város jeles személyiségének és két fiának emlékére néhány éve táblát lepleztek le az egykori neológ zsinagóga udvarán található emlékfalon.

Rajta ez a kétnyelvű szöveg olvasható: „Winter Sándor/ 1829-1909/ és fiai/ Lajos (1870-1968) – Imre (1878-1943)/ akik lerakták a modern pőstyéni gyógyfürdő alapjait,/ s ezzel hozzájárultak Pőstyén város fejlődéséhez/Pőstyén város 2004”.

(Csáky Károly/Felvidék.ma)