Egy kisfalu nemesei, nemesi világa a XVIII. században

Településeink életében hajdan igen fontos szerepet töltöttek be az ottani nemesek, birtokosok. Később sajnos évtizedeken át ezt a társadalmi réteget sokan csak negatív értelemben emlegették, ellenséges képet alakítva ki róluk, árnyékolva érdemeiket is. Így nem csoda, hogy nem ismerhettük igazi világukat sem; kúriáikat, kastélyaikat pedig szándékosan hagyták elpusztulni; síremlékeiket, temetkezési helyeiket nem gondozták. Megannyi műemlék, értékes könyvtár, gyűjtemény jutott ennek következtében ebek harmincadjára. Mondhatnánk azt, hogy a helybeliek sok faluban a köznemesek nevét is elfelejtették; nem tudják, melyik korban kik, hol, meddig éltek a településen.

Mi most csak a Korpona-patak völgyében fekvő kisközség, Felsőtúr XVIII. századi nemeseit vesszük számba. A róluk szóló híradások sajnos elég hiányosak és pontatlanok, korántsem teljesek. Az egyik dolgozathoz írt terjedelmesebb bevezetőben azt olvassuk, hogy „A 18. századtól Felsőtúron többek között a Benyiczky, a Horváth, Fogarassy, Pongrácz család a földbirtokos.” (Bendíkné Szabó Márta, 2017:113. p.) Nos, mindezeket kiegészítve, a témát érintően az alábbiakat tudom közölni.

Felsőtúr a Hont megyei Pongráczok ősi fészke, ahol a családnak kúriái, különféle gazdasági épületei, belső és külső telkei, jobbágyai voltak. A szerteágazó családból több kiválóság (magas rangú katona, szabadságharcos, közéleti személyiség, tisztviselő, író) került a magyar politikai-szellemi életbe. Lakóhelyükön pedig – akárcsak a nemesség más tagjai – támogatták az egyházat és az iskolát: a templomépítéshez járultak hozzá, kegytárgyakat vásároltak, szakrális emlékeket állítottak stb. Lakóépületeikből egy-egy még ma is áll, őseik közül pedig néhányan a családi sírboltban nyugszanak a felsőtúri templom kertjében. A Szentmiklósi és Óvári Pongráczok grófok, bárók és nemesek voltak. A felsőtúriak az utóbbiak csoportjába tartoztak. A megyei monográfiában említik, hogy „Pongrácz Mátyás fővonalából Mihály mellékvonala Hont vármegyében telepedett le, ahol a későbbi századokban Felsőtúron volt birtokos.” (Borovszky, 1906:445. p.) A XVIII. században eresztettek itt erősebb gyökeret. Az 1754-55. évi országos Nemesi összeírás című kiadványban Pongrácz Ferenc, Pongrácz László és Pongrácz József nevével találkozhatunk. ( Illéssy, 1902:7. p.)

Pongrácz József (1728–1798) nevű nemesemberünk nemcsak az 1754-55. évi lajstromban, hanem a falu 1770. évi urbáriális összeírásában is szerepel négy jobbággyal (Gyukász Pál, Polyák Benedek, Lázár István, Jusztin Gergely), négy házas zsellérrel (Szabó Ferenc, Dajka D., Molnár József, Fábián Mátyás), illetve száztíz hold földdel. Felesége, az ugyancsak XVIII. századi helybéli földesúr lánya, Kellio (Kelio) Anna Mária volt, gyermekeik közül pedig megemlíthetjük II. Pongrácz József királyi udvarnokot, trencsényi szolgabírót (+1822, 1832?; felesége Ugronovics Julianna), illetve Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Ádámot (felesége Gál Teréz), aki Hontban a főszolgabírói tisztséget is betöltötte. 1807-ben hunyt el, sírjele Felsőtúron, a templomkertben látható. A már-már földbe süppedt legömbölyített (háromkaréjos?) szárvégű homokkő kereszten a dedikáció nehezen olvasható, s csupán ez vehető ki belőle: „Sz.Miklósi és Óvári/ Pongrácz Ádám Úr/ Meghalt életének…”. Leszármazottai a Fogarassy és a Stummer családokkal is keveredtek, de az ő történetük már átnyúlik a XIX. századba. (Csáky, 2007: 87-95. p.)

József fia, Pongrácz István (1780–1832) hosszú évtizedekre meggyökereztette itt saját ágát. Már ő is megbecsült tagja volt a Hont megyei közéletnek. Táblabíróvá s a pesti országos összeírási küldöttség tagjává választották őt; pártolta az irodalmat és a kultúrát. Valószínűleg ő építtette a ma is meglévő családi sírboltot. Első felesége a korán elhunyt Missics Polixéna volt, s a tőlük származó Pongrácz Valburga Fogarassy Sándor neje lett. A második feleség, Okolicsányi Klára hét gyermekkel ajándékozta őt meg, akik valamennyien híres és becsületes emberré váltak (közülük öten a családi sírboltban nyugszanak Felsőtúron). Ma is meglévő túri lakóhelyeik bemutatása egy másik dolgozat tárgya.

A régi felsőtúri nemesi családok közé tartoztak az Ivanicsok is, akik már Mohács előtt is jelen lehettek itt, de a XVIII. században úgyszintén birtokosok voltak a helységben. Korai jelenlétük bizonyítéka, hogy a Túrral kapcsolatos okiratokban találkozhatunk az Iwancztheleke al. IwanczThurya (1517) megnevezésekkel is. (Bakács, 1971:213. p.) A községi jegyző és bíró írta 1846-ban a Pesty Frigyesnek tett jelentésében, hogy egy bizonyos Ivanics később is „birta ezen birtokot, kinek két veje volt; az egyik „Kéli”, a másik pedig „Tihany”-nak neveztetett – némelyek szerint ezen birtokot ´s kúriát Nemes Ivanics akkori uralkodótól ajándékba kapta, és a Korpona folyó víznek túl partján 90 év előtt kastély állott…” (Pest, 1984: 113. p.) Sőt jegyeztek akkoriban egy Ivanics pince nevű dűlőt is. Valójában egy domb volt ez, mely a Korpona-patak mellett állt, s „ez alatt hajdan Ivanics földes úrnak pincéje emelkedett”. S arról is tudunk, hogy bizonyos „Ivanics Ferenc 1725-ben III. Károly király által emeltetett nemességre”. E család veje volt az a bizonyos „Keli“, akiről Pesty Frigyes könyvében is olvashatunk, s aki alatt valószínűleg Keliot kell értenünk.
A Kelio (Kellió, Kely) család tagjai is a régi magyar nemesség sorában álltak. A vöröskői Pálfi-birtokot is irányító Kelio Pál utóda, Kelio Ferenc házasság révén a Hont megyei Leszenye Nagy nevű nemesi családjával került kapcsolatba. (Benková, 20165:8-32. p.) Utóda az a Kellio Ádám, aki ismert volt Habsburg-ellenességéről, támogatta Rákóczit, majd lengyel száműzetésbe került, de 1715-ben III. Károly királytól ő is kegyelmet kapott, s már a XVIII. század elején felsőtúri birtokos lett. Sok jó cselekedetet tett itt is: szabad akaratából „egy ezer rhenes forintokat“ kitevő alapítványt rendelt a helybeli egyháznak; parókiát építtetett, szobrot állíttatott (Nep. Szt. János), misealapítványt hozott létre stb. A Keliok kapcsolatba kerültek az itteni nemesi családokkal, így az Okolicsányiakkal is. Kelio Ádám lánya, Sóvári Kellio (Kelio) Katalin például ama Okolicsányi Pál első felesége volt, aki 1768-ban hunyt el Felsőtúron. (Csáky, 2004:5-6.p.) Földesurunk felesége még előbb meghalhatott, mert Pál másodszor is megnősült: ekkor Beniczi és Micsinyei Benyiczki Kata Szidóniát vette feleségül. Az ő szülei voltak Benyiczki Gábor és Kelio Zsuzsa.

Egy Okolicsányi Pálné asszony szintén szerepel a Mária Terézia-féle urbáriális összeírásban, mégpedig 11 jobbággyal (Matók Jakab, Gecző Imre, Kiss Gáll Imre, Gecző András, Fába János, Ifj. Matók Jakab, Matók Albert, Bazsó Mihály, Jusztin Mihály, Jusztin György, Dragus Lőrinc), ugyanannyi házas zsellérrel ( Matók Mátyás, Jusztin Mátyás, Antus Pál, Muzikant János, Manga Tamás, Molnár Márton, Turi Pál özvegye, Molnár Imre, Matók Pál, Kőműves Simon, Szűcs György), illetve egy házatlan zsellérrel (Matók Anna). Neki 311 hold földje volt, amit akkor a legkiterjedtebb birtoknak lehetett tekinteni.

Mint említettük, Pongrácz István felesége is Okolicsányi-lány (Klára) volt. Az ő édesanyja Okolicsányi Pálné Horváthy Erzsébet (+ 1830-ban) szintén a Pongrácz-kriptában nyugszik. Horváthy Erzsébet édesanyja volt Okolicsányi Annának is, aki bizonyos Horváth Miklóshoz ment férjhez. Hont vármegyében egyébként az Okolicsányiak árvai ága telepedett meg. (Borovszky, 1906:443. p.) Az 1754-1755. évi nemesi összeírásban Okolicsányi Gábor szerepel. A felsőtúri templomkertben láthatjuk a család egyik tagjának (aki ugyan már a XIX. században élt), Okolicsányi Vendel táblabírónak díszes sírkövét, melynek tetején egy hatalmas kőváza áll. Nemesurunk 1835-ben hunyt el 33 éves korában. (Csáky, 20013:151. p.)

A Horváth család 1758-ban igazolta nemességét. A túri temetőkertben áll a jászkun kerületi táblabírónak (aki 1776-ban nyert nemesi bizonyítványt), Horváth Mihály fiának, Horváth Miklósnak (1780–1825) szív alakú sírköve is. (Csáky, 2007:87-95. p.) Ő a 2. huszárezred kapitánya volt, 1815-ben Mária Terézia-lovagrenddel tüntették ki (nemesi bizonyítványt 1807-ben nyert), 45 évesen halt meg 1825-ben, sírjelén egy német nyelvű szöveg olvasható.

A következő földbirtokosok, akik a falu urbáriumában szerepelnek, a Missicsek (Misics, Missich). Missics Józsefnek (egykori Esztergom vármegyei alispán), innen volt a felesége, mégpedig az említett Kelio Ádám harmadik leánya, Sóvári Kelio Anna. Az ő földbirtoka 110 holdat tette ki; négy jobbággyal (Kovács József, Demeter Tamás, Demeter György, Gergely Mátyás) és két házas zsellérrel (Püspöki Mátyás, Kovács János) rendelkezett. A család másik leszármazottja, Missics István ugyanitt 5 telekkel, 5 jobbággyal (Fábián Balázs, Karó Pál, Demeter Albert, Fábián Imre, Benkó Márton), 3 házas zsellérrel (Polyák Mátyás, Szikora Jakab, Hevér Mihály), illetve 131 holdnyi földterülettel rendelkezett.

Volt még itt egy kis földbirtoka (mindössze 27 hold) és egy jobbágya (Fábián Simon) Szentkereszti Lászlóné asszonynak is. A bemutatott urbáriumból kirajzolódik előttünk Felsőtúr XVIII. század végi társadalmi képe, illetve a település névanyaga is. Az egyes nemesurak családfáit megvizsgálva pedig jól láthatjuk, miként keveredtek a földbirtokosok akár egy-egy településen belül is.

Minden valószínűség szerint a XVIII. században már a Nedeczkyek is felbukkanhattak Felsősúron, de nagyobb vagyonra csak a következő századokban tettek itt szert, s a neves Pongrácz családdal is keveredtek.

(Csáky Károly/Felvidék.ma)