Richard Sulík (Fotó: euractiv.sk)

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter feljelentést tesz Robert Fico, a Smer-SD ellenzéki párt vezetője ellen a kokainról szóló kijelentése miatt. Ezt kedden jelentette be, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti vita során. Leszögezte, hogy minden iskoláját becsületesen elvégezte, és megígérte, hogy bemutatja az érettségi bizonyítványát, valamint annak a hiteles fordítását is. Fico korábban azzal gyanúsította meg Sulíkot, hogy hamisította a bizonyítványt.

Fico Sulík szerint egy műsorban korábban úgy fogalmazott, hogy

“a kokain és az SaS, ez olyan, mint egy egyenlet”.

A miniszter kiemelte: mindketten mondanak olyan dolgokat, ami a másiknak nem tetszik. A különbség Sulík szerint az, hogy Fico hazudik, míg ő igazat beszél. “Soha életemben nem fogyasztottam kokaint, nem is értem hozzá” – szögezte le.

Ami az ausztráliai farmját illeti, elmondta, hogy azt 2019-ben vásárolta két természetes személlyel közösen, közvetve, egy cégen keresztül. Állítása szerint ezért nincs ez az objektum feltüntetve a vagyonbevallásában, ugyanakkor részesedése van az ingatlant birtokló cégben. A farm társtulajdonosait nem akarta megnevezni, mert a nyilvánosság számára ismeretlen személyekről van szó. Hozzátette: a farmot hitelből vásárolta meg, és megközelítőleg annyiba került, mint egy jobb pozsonyi lakás.

Sulík a téli hónapokat tervezi ott tölteni. A leváltása mellett felhozott indokokat nevetségesnek tartja.

A bizalmatlansági indítvány szerint Sulík nem kínált észszerű megoldást az energiaárak növekedésére. A miniszter ezt elutasította, Emlékeztetett, hogy bevezették a természetes monopóliumok átlátható szabályozását az energiaágazatban, megemlítette a kritikai infrastruktúráról szóló törvénymódosítást, az atomenergiáról szóló törvény módosítását és a mohi atomerőmű működőképessé tétele érdekében hozott intézkedéseket is.
Sulík leszögezte, hogy elég gázunk van,

a villany ára azonban havi 3-4 euróval emelkedni fog.

“Sajnálom, de nem tudunk többet tenni” – fűzte hozzá, a stabil munkahelyek fontosságát hangsúlyozva. Sulík feljelenti a Slovakia Energy társaság vezetőit is. “Az, amit ők tettek, nem csak inkorrekt és etikátlan, hanem törvényellenes is” – véli a miniszter.

(TASR)