A barokk kastély központi része az északi szárnnyal (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Pályázati forrásokból újul meg a kékkői vár barokk kastélyának északi része, és egyben bővül a játék- és bábmúzeum is. Kézműves műhellyel és a helyi termékeket népszerűsítő cukrászdával gyarapodik az intézmény.

A jelentős beruházás a norvég alapnak köszönhető. A pályázat összértéke megközelíti az egymillió eurót. A szlovák állam ebből 142 ezer eurót térit, s 50 ezer euró önrésszel is számol.

A vár belső udvara a kastéllyal (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A munkálatok jelentős részét a várrom területén található barokk kastély északi szárnyának a felújítása teszi ki. A rekonstrukciónak köszönhetően azt az eredeti állapotába állítják vissza. Az épületszárny jelenleg nagyban használaton kívül van. A projekt értelmében attraktív tartalommal töltik meg a helyiségeket.

A felújított termekben kialakított műhelyek a hagyományos játékok és bábok örökségének bemutatását szolgálják majd. Ugyancsak a hagyományok jegyében a helyi termékek készítése és árusítása is megvalósul az ódon falak között.

A kialakítandó művészeti és kézműves műhelyek, valamint a Castanea cukrászda a látogatókat és a széles közönséget fogja szolgálni – olvasható a projektet ismertető közleményben. A fejlesztésnek köszönhetően a kastély északi szárnyát kreatív, reprezentatív és pihenő funkcióval ruházzák fel.

A kékkői várrom (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tervek szerint a műhelyekben fajátékok és bábok készülnek majd, bemutatva a fafaragás mesterségét, miközben az érdeklődőket bevezetik a famegmunkálás fortélyaiba is.

A projekt részeként egy cukrászda is létesül. A  Castanea cukrászdában helyi specialitásokat, főleg a településen hagyományos gesztenyealapú édességeket kínálnak majd.

Az északi szárny ezután a közösségi életet is szolgálja. Különféle szakmai rendezvényeknek, könnyedebb kulturális alkalmak is megvalósulnak itt. A munkálatok 2024 tavaszáig tartanak.

A Szlovák Nemzeti Múzeum fenntartásában működő játék és bábmúzeum életében nem ez az első jelentős felújítás. Ugyanezen alap támogatásából  2015-2017 között a kastély keleti szárnyának felújítása zajlott. Akkor a homlokzat teljes felújítása mellett a nyílászárók cseréje is megvalósult.

A város felé magasodó várrom és a kastély részlete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Balassák fészkéből játékmúzeum 

Kékkő vára a Balassák ősi fészke. A török támadások következtében elpusztult, a 18. század első felében a várrom szomszédságában barokk stílusú kastélyt építettek, amely U alakban fogja közre a várromot.  A 19. század utolsó éveiben kihalt a Balassa család, Kékkő új tulajdonosai az Almássyak lettek, akik később a csehszlovák államnak adták el.

A két színes kastélyban múzeumot rendeztek be. Az alsó szintek termeiben végigkövethetjük a Balassák és Kékkő történetét. A felső szinten alakították ki az országos viszonylatban is egyedülálló játék- és bábmúzeumot.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)