Forró Krisztián, a Szövetség elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Ukrajnában tiltólistára került Forró Krisztián, a Szövetség elnöke. Erről ma vett tudomást az Ungvárba igyekvő pártelnök.

Mint a közösségi oldalán olvasható: „Ma Ungvárra készültem, örültem, hogy megismerhetem a várost, kíváncsi voltam, hogy élnek kárpátaljai testvéreink. Sohasem jártam előtte Ukrajnában.

Hideg zuhanyként ért a hír a határon, hogy nem engednek be az országba, mivel 2023 októberéig tiltólistán vagyok.

Minden indoklás nélkül!“

Végezetül feltette a költői kérdést: komolyan gondolja ez az ország, hogy az Európai Unióba igyekszik?

(Fotó: Forró Krisztián, Facebook)

Sikerült elérnünk a Szövetség elnökét, akitől szerettük volna megtudni, miért nem engedték be Ukrajnába. Forró Krisztián elmondása szerint értetlenül áll a helyzet előtt.

„Soha nem jártam korábban Ukrajnában, nincs ellenem eljárás, szóval egyszerűen nem tudom, miért nem engedtek át a határon” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.

Mint mondta, a határátkelőhelyen sem tudtak számára felvilágosítást adni, így visszafordult.

Arra a kérdésünkre, hogy mit tesz a következőkben, elmondta, keresik a lehetőségeket és legfőképpen magyarázatot vár, hiszen jelenleg nem tudni, mi lehet a kitiltásának az oka. Hangsúlyozta, a határon semmi egyebet nem tudtak neki mondani, csupán azt, hogy nem léphet be az országba. Azt, hogy mi ennek az oka, nem tudták közölni, ahogy azt sem, hogy mióta és miért éppen 2023 októberéig érvényes a kitiltása.

Forró Krisztián Ungvárra szeretett volna utazni, ahol többek között találkozott volna a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tagjaival is.

Forró megjegyezte, mindenképpen jelezni fogják a történteket a szlovák külügyminisztériumnak, és reméli, megtudhatja, hogyan fordulhat elő ilyesmi 2021-ben egy szlovák állampolgárral az Európai Unióba igyekvő Ukrajnában.

Még egyszer hangsúlyozta, nem követett el semmit, és nem volt tudomása arról, hogy nem léphet be Ukrajna területére. „Biztosítást kötöttem, minden, Ukrajna által megszabott követelménynek megfeleltem” – mondta, hozzátéve, hogy ennek ellenére fegyveres határőrök fordították vissza az ukrán határról.

(SzE/Felvidék.ma)