A budapesti székhelyű Tigra Kft. a jelen tanévben jelentős ösztöndíjjal támogatja a tehetséges komáromi gimnazista fiatalokat a tanulásban. Az ösztöndíj odaítélése pályázatok alapján történt, összesen 20 tanuló adott be pályázatot, közülük 10-en részesülhetnek ösztöndíjban. A támogatás mértéke diákonként 1000 euró, amit tíz havi részletben kapnak kézhez, 2021 októberétől 2022 júliusáig.

A Tigra Kft. a program keretében egyúttal azt is figyeli, hogy a kiválasztott tanulóknak az anyagi támogatáson kívül példa értékű, követhető és profi jövőképet is mutasson, illetve megerősítse őket a középiskolában végzett szakköri és szakmai munkájukban. November 24-én az ösztöndíjprogram négy támogatottjával online-interjú készült a Tigra TV belső hálózata számára, ahol tanulóink lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, illetve jövőképük felvázolására is a támogató cég széles szakmai közössége előtt.

Egy másik 60 perces online meeting keretében november 26-án a Tigra Kft. szakmai igazgatója, Barsi László (gimnáziumunk egykori diákja) tájékoztatta az ösztöndíjasokat a cég múltjáról, jelenéről és a jövőbeli elképzeléseikről is. Jó értelemben vett mentori támogató szavakkal bátorította és buzdította a diákokat a jelenlegi magas színvonalú munkájuk folytatására, kiemelve azt a tényt, hogy számára is a gimnázium alapozta meg a későbbi sikereket az egyetemi tanulmányai során valamint a munkahelyén is.

Az együttműködés az iskola és a Tigra Kft. között megbízható alapokon nyugszik, hiszen a cég immár több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik pályakezdők egyéni szakmai és emberi fejlődési pályákon való támogatásában.

(Fonód Tibor, az ösztöndíjprogram koordinátora/Felvidék.ma)