A komáromi Selye János Gimnázium immár hatodik alkalommal kapcsolódott be Az év angolosa (Best in English) elnevezésű versenybe. A Szlovákiából részt vevő középiskolák közül a Selye János Gimnázium az 5. helyen végzett, a Nyitrai kerületben bekapcsolódott iskolák viszonylatában pedig a megtisztelő 1. helyet szerezték meg. A versenyben résztvevő 595 középiskola közül a világon a kitűnő 34. helyre kerültek, ami kimagasló eredmény.

Ezt a nemzetközi online versenyt 15-19 éves középiskolás és gimnazista diákoknak szervezik, akik az egész világon ugyanazon a napon ülnek a képernyő elé. Sajnálatos módon a tavalyi iskolaévben a versenyt a pandémia miatt el kellett halasztani, de diákjaink annál nagyobb erővel futottak neki ennek az ígéretes megmérettetésnek most novemberben.

A verseny a Cseh Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma védnöksége alatt zajlik.

Főszervezője egy cseh nonprofit szervezet, a Kompetencia-fejlesztő Intézet és a Czech-us Ügynökség, számos projektpartnerrel együttműködve. A diákok számára ingyenes, ámbár regisztrációhoz kötött online versenyről van szó. A regisztráció árát az iskolánk Szülői Szövetsége állta. Köszönet érte. Az online versenyen a legelőkelőbb helyezést elérő diákokat tárgyi jutalmak várják. Az abszolút győztes részt vehet egy kéthetes kanadai nyelvtanfolyamon az International Language Academy of Canada jóvoltából, amely egyben téríti a szállás, a repülőjegy és a European Summer Language School egy nyelvtanfolyamának költségeit is.

A megmérettetés fő célja, hogy az angol nyelv tanulására ösztönözze a diákokat, és a legjobbakat tudásukért meg is jutalmazza. A verseny egyúttal lehetőséget nyújt arra is, hogy a diákok összevethessék saját nyelvtudásuk szintjét nemcsak szlovákiai és csehországi kortársaikéval, hanem több európai és azon kívüli országban élő fiataléval is.

Minden olyan, nem angol anyanyelvi közegben működő középiskola, gimnázium és szaktanintézet bekapcsolódhat a versenybe, amely be tud nevezni legalább 10 diákot. A kérdések a diákok nyelvtani, szöveghallgatási és szövegértési készségeit mérik fel.

A 2021-es Best in English november 26-án zajlott le a gimnáziumunk épületében. Diákjaink izgatottan ültek le a számítógépek elé és indították el egyszerre a tesztet, melynek elvégzésre 60 perc állt a rendelkezésükre. A Best in English 2021-es versenyébe 32 ország 595 iskolájának 17 223 diákja kapcsolódott be. Az adatokból kitűnik, hogy a résztvevő diákok és iskolák száma állandóan növekszik, a versengés hatalmas. Ebből a tényből kifolyólag nagy öröm számunkra iskolánk remek helyezése.

A Selye János Gimnázium 35 diákja kapcsolódott be a versenybe, akik közül a legjobb eredményt a 17 éves Kiss Csilla, III.B osztályos tanuló érte el, aki a 120,5 pontból 116,5-t szerzett. Ezzel az eredménnyel ő lett az Iskola Legjobb Angolosa. Őt követte a 114 pontos Koncz Júlia Barbara a II.A-ból, csak fél ponttal maradt el tőle a 113,5 pontos Blahovics Zoltán (IV.A), és végül iskolánkból a negyedik legjobb a 113 pontos Koncz Kristóf (VIII.N).

A szervezők a rendelkezésünkre bocsájtották diákjaink összesített eredményeit is, ami diáknak, tanárnak egyaránt fantasztikus motiváció. Így megtudhattuk azt is, hogy a 17 223 versenyző közül Kiss Csilla a 68. helyen végzett világviszonylatban, Szlovákián belül pedig az előkelő 14. helyen szorította maga mögé versenytársait.

A Szlovákiából résztvevő középiskolák közül a Selye János Gimnázium az 5. helyen végzett, a Nyitrai kerületben bekapcsolódott iskolák viszonylatában pedig a megtisztelő 1. helyet szereztük meg. A versenyben résztvevő 595 középiskola közül a világon a kitűnő 34. helyre kerültünk, ami kimagasló eredmény.

A Selye János Gimnázium legjobb 10 diákja a 2021-es megmérettetésen: 1. Kiss Csilla III.B, 2. Koncz Júlia Barbara II.A, 3. Blahovics Zoltán IV.A, 4. Koncz Kristóf VIII.N, 5. Kucsora Vivien VIII.N, 6. Vörös Zsófia II.C, 7. Juhász Luca II.C, 8. Ölveczky Árpád III.B, 9. Mészáros Ádám II.A és 10. Boros Milán VI.N.

Diákjainkat nagy dicséret illeti, hiszen joggal lehetünk rájuk büszkék. Szeretném emellett megemlíteni azon angol szakos tanárnőink nevét, akiknek a diákjai ezzel a szép eredménnyel szolgáltak, és akiknek a neve sokszor észrevétlenül marad a háttérben: Farkas Enikő, Tóth Éva, Vlahy Anita, Szász Boglárka, Szabó Erika és Szüllő Lívia.

Minden diákunknak köszönjük, hogy sikeresen képviselték az iskolát, a szép eredményhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk.

A versenyről további információ a következő weboldalon található: http://bestinenglish.org/

(Szüllő Lívia, angoltanár/Felvidék.ma)