Illusztráció (Fotó: TASR)

Szerdán jóváhagyta a kormány a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködésről szóló megállapodást. A 140 jelenlévő képviselő közül 79-en szavaztak mellette, 60-an ellene. A megállapodást még ratifikálnia kell a köztársasági elnöknek.

Szlovákia és az Egyesült Államok a múlt héten védelmi együttműködési megállapodást írt alá Washingtonban. Szlovákia részéről Jaroslav Naď védelmi miniszter, az Egyesült Államok részéről pedig Antony Blinken külügyminiszter írta alá a dokumentumot. A ceremónián jelen volt Ivan Korčok szlovák külügyminiszter is.

A megállapodás értelmében az amerikai fegyveres erők használhatják a malackai és a szliácsi katonai repülőteret, illetve más létesítményeket. Szlovákia ezeket ingyenesen bocsátja az USA rendelkezésére.

A megállapodás tíz évre szól. Ezt követően is érvényben marad, vagy egyéves felmondási idővel felmondható.

Kormányzati tisztségviselők kijelentették, hogy a megállapodás nem veszélyezteti Szlovákia szuverenitását és önállóságát. Az ellenzék azonban bírálja a megállapodást, és azt hangoztatja, hogy amerikai katonai bázisok létesítése zajlik Szlovákiában, valamint hogy az amerikai csapatok az orosz határhoz akarnak közelebb kerülni, és megnyirbálják a szlovák állami szervek hatásköreit.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök támogatta a megállapodás megkötését, és igyekezett eloszlatni a lakosság egy részének aggodalmait, ezért nyilatkozatot csatolt a dokumentumhoz, amely tartalmazza a szerződés azon részeinek értelmezését, amelyek a legtöbb kérdést felvetik.

Az amerikai fél is csatolta saját záradékát, amely az elnök asszony szerint összhangban van a szlovákkal.

(TASR)