Goethe, a németek költőfejedelme énekelte meg a germánok, s más népek múlhatatlan Itália-vágyát. A vágyódást a ködös fenyőerdők és hófedte csúcsokon túlra, a sötét lombokon át tüzelő narancsok és citromok illatos földjére.
A weimari dalnok 1784-ben írta le halhatatlan sorait. De nem csak ő. Itália magasztalása világirodalmi tény. Sajátos hangként, az itáliai kora reneszánsz alkotta festészeti, szobrászati és költészeti csodák vonzásában formálta meg közel tíz évnyi firenzei munkálkodása alatt Fülep Lajos a magyar esztétika első hatalmas szellemi építményét, amit még az Európa-szerte ismert Lukács György, aki egészen más filozófiai alapokon állt, mint a későbbi zengővárkonyi szelíd református lelkész, sem tudta megkerülni. Nem véletlen, hogy az a hét, amit Isten kegyelméből Rómában és Vatikánban tölthettem, felhozta emlékezetemben a legnagyobbakat. A Szent István Házban a kerti pálmákra, zöld, játszadozó római papagájseregre néző szobám csendjében írtam meg trilógikus cikkemet, és hoztam újra látószögbe korábban megírt baltikumi mini esszéim két darabját Königsberg városának és a protestáns Kantnak a példájával emlékeztetve Európa és a keresztyén kultúra két védőbástyájára, Vatikán és Königsberg sajátos elhivatottságára. A római tűző napon a Balti-tenger parti ragyogó fényben úszó Észak Velencéje jelentette a felüdülést, Königsbergben meg Itália narancsligetei, citrusai, pinea-erdői jelentik ugyanezt.
Kennst du das Land, wo die Zitronen blühn…(Goethe)
Ismered-é a citromok honát?
Narancs tüzel sötétlő lombon át,
a kék egek halk fuvallata kél,
nem rezdül meg a mirtusz, a babér.
Csak dél felé!…(Vas István ford.)
Szent István Ház: zarándokház, szellemi műhely, lelki csendkultúra
Itt, az Orbán-kormány által nyújtott jelentős anyagi támogatással megújult, korszerű és harmonikus, a lelkeket is harmóniára, békességre invitáló szép épületben a vendégek valóban angyaljárás tanúi. A szolgálatot végző nővérek, Fausztina, Kinga, Teodóra szinte lábujjhegyen járó figyelmességgel teszik első pillanattól kezdve otthonossá a betérő vándor napjait. Terdik Sebestyén házigazgató úr kedvessége és szervező intelligenciája ottlétem alatt abban is megmutatkozott, hogy szombat este a magyar találkozón Csíkszentmihályi Róbert szobrász- és éremművész életművét bemutató kisfilmet nézhettük meg. Utána jókedvű baráti est tette feledhetetlenné az alkalmat, amelynek római és Fülep vonatkozásai is vannak. Csíkszentmihályi formálta meg a római „Citadellán”, a megtervezetten is szép Garibaldi téren az egyetlen magyar garibaldista tábornok, Türr István mellszobrát.
A több tucatnyi nemzeti hős között, akik az olasz egység megteremtéséért küzdöttek Garibaldival együtt a 19. században, lélekemelő volt látni ezt a „magyar jelenlétet”. De megformálta a mi református esztétánk, Fülep Lajos bronz emléktábláját is, ami Baján látható.
Ki gondolná, hogy a magyar zarándokház nevéhez hűen egészen Szent István királyig vezetnek vissza a szellemi és lelki gyökerek? Első királyunk ugyanis a Szent Korona mellé egy másik ajándékot is kapott Rómában: a régi Szent Péter bazilika közvetlen szomszédságában sikerült megszereznie a “kis” Szent István templomot, melyet a 8. században a jeruzsálemi első vértanú tiszteletére szenteltek. A templom melletti telken szent királyunk egy zarándokházat is alapított a Rómába érkező magyaroknak. Ezt a több, mint hét évszázadot megélt magyar érdekeltséget 1776-ban lebontották. A zarándokház pótlásával viszont sokáig, egészen 1965-ig kellett várni és megvalósulása elsősorban az emigrációba kényszerült honfitársaink áldozatos munkájának köszönhető. A Szent István Házat 1967. augusztus 20-án több ország magyar képviselőinek jelenlétében áldották meg. Ekkor szentelték fel a ház kápolnáját is, melynek oltárasztalába magyar szentek ereklyéit helyezték el. Az elmúlt három évben a Házban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közbenjárására jelentős állami támogatásból teljes körű felújítás valósult meg, melynek eredményeként nem csak a szobák és közösségi terek beosztása, hanem a műszaki felszereltségük és esztétikai megjelenésük is jelentős minőségi javuláson esett át. A keresztyén hotel 106 fő befogadására alkalmas. Egyedülálló adottságaival sokrétű, magas színvonalú szolgáltatást nyújt. A ház személyzete az igazgató úr, a nővérek mellett Zsófia és Katalin recepciós fogadószolgálatával, Krisztián a technikai gondozással és gondossággal olyan nyíltszívűséget és biztonságérzetet teremtenek, ami a ház szellemiségét méltóvá teszi első királyunk szándékához a szép Monteverde tetején. Áldás legyen a betérőkön, békesség a távozókon ezután is!
Metafizikai alap, evangélium nélkül nincs kultúra
Fülep Lajosunk okán még egy rövid gondolatfutamra megállok. Kései elégtételként és gazdag életműve bemutatásaként a Kálvin Kiadó 2003-ben megjelentette Dizseri Eszter valóban hiánypótló könyvét Fülep Lajos élete címmel.
A kedvező tér-idő pillanatban megszületett kötet 300 oldalon át dokumentumok, magnófelvételek alapján rajzolja fel a roppant sokrétű, lelkészi és esztétai, olasz nyelvészi létsíkokon futó életpálya egyes, hol felemelő, hol mély csalódások nyomait jelző, nemes küzdelmekben és nem várt apró aljasságokban hányódott Fülep-portrét.
Kiderül, hogy a keresztyén kultúrával átitatott itáliai föld és alkotás miriádjai úgy hatottak az ifjú Fülepre, hogy „akarata ellenére megtért”. Ott ismerte fel és fogalmazta meg először életműve egyik sarkalatos tételét: Assisi Ferenc, Dante, Giotto és mások életművét elemezve jött rá, hogy minden kultúrának szüksége van a nagy egyéniségek mellett metafizikai alapra, az elvek, hitek, meggyőződések magasabb rendű egységére.
Evidenciává lett számára: „a metafizikai alapnak az evangéliumból és az evangéliumi szellemet hamisítatlan formában őrző hagyományokból, tanításokból kell vennie erejét“.
A Fülep által alapított A Szellem c. folyóiratban az ő gondolatait is megfogalmazta Babus Antal: „Egyszer meg kell mondanom az embereknek, mi a kultúra, az, aminek ők a legkevésbé gondolják: áldozat, áldozat, áldozat. Nincs kisebb, tehetetlenebb és nyomorékabb, mint a mai ember, mert nem képes áldozatra. Eddig csak egyetlen dolgot áldozott fel: a kultúrát“. Az 1911-ben alapított Fülep-féle folyóiratnak nem csak e sorai érvényesek a mai napig…
Rómától a Szent István Ház tetején található teraszon vettem búcsút. Nappali és éjszakai felvételeket készítettem az „örök városról”. Kezdem érezni a titkát annak, ami a századok során oly sok „hárfalelkű, érzékeny szemű” alkotót megragadott. Prózaian így lehetne ezt jellemezni: Rómától, Itáliától csak elköszönni lehet, de elszakadni soha. Ahogyan Dóczy Lajos más nyelvi ízléssel így próbálta lefordítani a Goethe vers csodahangulatát:
Tudod a hont, a czitrom szép honát,/ Hol sárga narancs gyúl a lombon át,/Hol kék egekről szellő lágyan ér,/ Mirthus lehel s magaslik a babér?/Tudod e hont?/Azt keresem! Óh, oda vígy magaddal, kedvesem!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
