Fotó: Jandura Péter/Felvidék.ma

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke és Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye helynöke március 29-én sajtótájékoztató keretében számoltak be a politikai képviselők és az egyházi személyiségek Dunaszerdahelyen tartott találkozójáról.

Kiss Róbert bevezetőjében kiemelte: a mai találkozón az egyeztetésre fókuszáltak, amelynek területei a felvidéki egyházak fejlődése, a háború következményeinek enyhítése, illetve az egyház épített örökségének megújulása voltak.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az egyházak támogatása a közösség szempontjából jelentős, hiszen hozzájárul az egyházak működéséhez és ugyanakkor méltó helyet biztosít a magyar és a szlovák híveknek is a vallásgyakorláshoz. Az ukrán háborúhoz kapcsolódva kiemelte, hogy az egyházak szerepe felértékelődött és emiatt még inkább fontos, hogy a támogatások által tovább erősödjenek.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke (Fotó: Jandura Péter/Felvidék.ma)

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy fogalmazott:

a politikai nehézségek ellenére javuló szlovák-magyar kapcsolatok eredménye az a fejlődés, amely az egymáshoz való közeledés eredményeként lehetővé tette Magyarország Kormánya számára, hogy tettekkel segítse a magyar közösség erősítését.

Ennek a nemzetpolitikai döntésnek az eredményei azok a célzott intézkedések, amelyek a szülőföldön való megmaradást, az anyanyelv használatát, oktatását, a kultúra ápolását és az egyházak támogatását segítik.

Soltész szólt arról is, hogy a magyar kormány nemcsak a határon túli magyarságot, hanem a Magyarország területén élő nemzetiségeket, ezen belül a szlovákságot is jelentős beruházásokkal támogatja.

Az egyházak különleges szerepére is felhívta az államtitkár a figyelmet, azzal, hogy rámutatott, az orosz-ukrán konfliktus kitörésekor az egyház-közeli karitatív szervezetek elsőként reagáltak a menekültek szükségleteire. Tevékenységük folytatására buzdított, mert véleménye szerint a menekülők száma emelkedni fog, ami még indokoltabbá teszi az összefogást és a segítségnyújtást.

Soltész Miklós államtitkár (Fotó: Jandura Péter/Felvidék.ma)

Soltész Miklós bejelentette, hogy a dunaszerdahelyi plébánia 90 millió forint támogatásban részül, melyből egy közösségi ház kerül kialakításra és a templomtorony felújítására is megvalósul.

Magyarország kormányának beruházásairól szólva megjegyezte, hogy ezek Szlovákiát erősítik, és ugyanakkor a közösséget is építik.

Kiss Róbert püspöki helynök Magyarország kormánya elkötelezett segítségét megköszönve megjegyezte, hogy

nemcsak az emberi erőforrásokban, hanem imádságos lelkülettel Istenben kell bízni, belőle merítve a felebaráti szeretetet, amely a hívek közösségét erősíti.

A rendezvényen részt vett Bohács Béla, a Kassai Görög-katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, Palcsó Attila, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház külügyi zsinati tanácsosa, Szakál László esperes, dunaszerdahelyi plébános, Nagy Olivér, az Alsószeli Evangélikus Egyházközség lelkésze és Pasternák Antal, a Komáromi Zsidó Hitközség elnöke.

Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma