(Fotó: Natura Gastrocentrum)

A Garam mente déli részén, s egyáltalán a déli régióban első alkalommal kerül sor a Natura Gastrocentrum szervezésében termelői és kézműves piacra.

A március 19-én a délután 14 órai kezdettel megnyíló piacon a termelőknek biztosított sátrakban kínálhatják a saját termékeiket, árujukat, kézműves munkáikat, melyek között megtalálhatók mind a gasztronómiai, mind a szépségápolási és kézi feldolgozású napi szükségleti cikkek.

Kovács Dezső, a centrum vezetője tájékoztatójában elmondta,

hogy az első meghirdetés után igen nagy volt az érdeklődés, nemcsak a közeli településekről, de távolabbi járásokból is, köztük a Komáromi, s a Lévai járásból is.

Az előre bejelentett árusok, bemutatók között szerepelnek: a bio Gastrofarma Ipolyszalka finomságai, az Ipoly menti tájház rétesei, sütemények, a Kasnyík pincészet borai, s a Natura Gastrocentrum legújabb ínyence, a BBQ termékeiből is kapnak kóstolót, csakúgy mint a húsos szendvicsekből, kenyérlángosból. Lesz számtalan zöldség és a kézműves termékek sok-sok fajtája.

Érdemes ellátogatni a Kőhídgyarmat (Párkánytól 5 km), Fő út 211. szám alá, ahol 14 és 20 óra között nemcsak vásárlásra, de a helyi kávézó, teázó kínálata és a sok-sok finomság kóstolása mellett egy kellemesen eltöltött délutánra is lehetőség lesz.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)