A Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT), a Selye János Egyetem (SJE), a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara (NYKFE KeTK), a Jedlik Ányos Polgári Társulás és a Diákhálózat (DH) – mint főszervezők – közreműködésével, az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK), valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt meghirdeti 2022-re a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciát (FTDK).

A konferenciának november 24-én és 25-én a komáromi Selye János Egyetem ad otthont. A rendezvényt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatja.

A konferencián versenyzőként nem magyarországi felsőoktatási intézmények szlovákiai és csehországi származású hallgatói vehetnek részt, továbbá a szlovákiai, illetve csehországi egyetemek azon külföldi hallgatói, akik a konferencián magyar nyelvű előadással tudnak részt venni.

A konferencia nyelve: magyar. Lehetőség van azonban szlovák, cseh, angol vagy (egyeztetés nyomán) más idegen nyelvű pályamunkával való nevezésre is, amennyiben a versenyző készít egy rövid magyar nyelvű rezümét, valamint a konferencián magyar nyelven mutatja be munkáját.

Idegen nyelvű dolgozat esetén az SZMTDT, kiemelten támaszkodva a SZMAT segítségére, bármilyen egyedi tématerülethez segít magyar szaknyelvi felkészítő konzulenst keresni a magyar nyelvű előadás elkészítéséhez.

Nevezni önképzési céllal készült diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunkával lehet.

A pályamunkákat az ftdk.ujs.sk honlapon található elektronikus nevezési lap kitöltésével kell nevezni.

Az elektronikus nevezés kötelező részét alkotja a bemutatásra szánt dolgozat egy oldalnyi összefoglalója magyar és angol/német nyelven.

Pályamunkát nevezni 2022. június 17-ig lehet.

A pályamunkát kizárólag elektronikusan lehet benyújtani az ftdk.ujs.sk honlapon.

A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia  szekcióit a beérkezett dolgozatok számának és arányának függvényében alakítják ki. A szekciókban rangos szakmai zsűri figyeli és értékeli a pályamunkák előadásait.

A konferencián a versenyzőket a szekciózsűrik ajánlása alapján díjazzák. A zsűri döntése alapján helyezést elérő diákok ösztöndíjban és tárgyjutalomban részesülnek, a legszínvonalasabb munkák ajánlást kapnak a 2023 tavaszán megrendezendő magyarországi XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) való részvételre.

További részletek a pályázati rovatunkban olvashatóak. 

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)