(Fotó: hellovidek.hu)

Áder János köztársasági elnök szerint az új kormánynak első döntései között kell gondoskodnia a Velencei-tó vízpótlásának megoldásáról.

Az államfő Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában beszélgetett a témáról Reich Gyula vízépítő mérnökkel, a Vízügyi Tudományos Tanács titkárával. A szakember emlékeztetett, a Velencei-tó vízpótlásának lehetőségeit vizsgáló munkacsoport tavaly év végén arra a megállapításra jutott, hogy hosszú távon biztosítható a tó egészséges vízállása.

Kiemelte, ennek eléréséhez új üzemrendet kell kialakítani a Velencei-tó két víztározójánál, lehetővé kell tenni a vízpótlást a rákhegyi és csákvári karsztvizekből, valamint az agárdi szennyvíz tisztításából.

Reich Gyula szerint ezekkel a lépésekkel összesen akár 80–85 centiméterrel is emelhető a tó vízállása, amely tavaly szeptemberben mindössze 71 centiméter volt, jelenleg pedig 98 centiméter, 10 centiméterrel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél.

Elmondta: 1 millió köbméter víz beérkezése 4 centiméter emelkedést eredményez a Velencei-tóban, amelynek jelenlegi maximális vízszintje 178 centiméter.

Kifejtette, a Velencei-tó egyetlen állandó forrása a Császár-víz nevű patak, amely jelenleg a zámolyi és pátkai tározókon keresztül jut el a tóba. Reich Gyula szerint egyik első lépésként létre kell hozni egy olyan csatornát, amelynek segítségével a patak elkerülheti a víztározókat és közvetlenül eljuthat a Velencei-tóba, ezzel egy időben pedig megtörténhet a két tározó kikotrása.

Elmondta, a két tározóból együttesen mintegy 10–11 millió köbméter vizet lehet a tóba engedni, amennyiben megfelelő a vízminőségük.

Az elmúlt ötven év alatt azonban lepusztult a két tározó állapota, jelentősen megnőtt bennük az iszap- és a szervesanyag-tartalom, így az ott tárolt víz minősége romlott, ami nagyban hozzájárult a Velencei-tó jelenlegi alacsony vízállásához.

Reich Gyula hangsúlyozta, olyan új üzemrendre tettek javaslatot, amely már akkor is előírná a Velencei-tó vízpótlását, ha a vízszint 170 centiméter alá süllyed.

Szerinte a Velencei-tó vízpótlásához emellett fel kellene használni a Rákhegynél és Csákvárnál található karsztvízfölösleget, ami ugyanúgy nem jelentene semmilyen problémát, mint a klórmentesen megtisztított agárdi szennyvíz felhasználása.

Áder János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a tisztított szennyvizet a világ több pontján sikerrel hasznosítják újra, Szingapúrban például ivóvízként is palackozzák.

Reich Gyula beszélt arról is, hogy hosszú távon érdemes elgondolkodni a Velencei-tó vízszintjének további megemelésén, valamint egy ökológiai és vízgazdálkodási látogatóközpont létrehozásán.

Áder János emlékeztetett, a Velencei-tó alacsony vízállása nem példa nélküli, az elmúlt évszázadokban ugyanis többször kerülhetett közel a kiszáradáshoz a tó, az elmúlt 3 évben pedig az átlagosnál 30-40 százalékkal kevesebb csapadék hullott.

Reich Gyula hozzátette, a Velencei-tó vízminősége az alacsony vízállás ellenére viszonylag jó maradt, a korábban tapasztalt halpusztulást a tó rendkívüli felmelegedése okozta. Kiemelte, a Velencei-tó vízmérlege 2017 óta negatív, vagyis azóta több víz párolog el a tóból, mint amennyi beérkezik.

(MTI/Felvidék.ma)