Illusztráció (Fotó: minv.sk)

Az őszi összevont, megyei és helyhatósági választásokra egy korábbi időpontban kerülhet sor. A kormány a keddi ülésén elfogadta a Szlovák Belügyminisztérium törvényjavaslatát, melynek értelmében az önkormányzati választások napját a választási időszak utolsó két hete helyett hosszabb időintervallumban, a ciklus utolsó 21 napjában jelölhetik ki.

Az összevont választásokra így már október 22-én, szombaton sor kerülhet.

Az eddigi szabályozás értelmében közvetlenül mindenszentek előtt, október 29-én tarthatták volna meg a voksolást. Tekintettel az ünnep közelségére, a várható népességmozgásokra és az ebből eredő alacsony részvételi arány kockázatára, a kormány már korábban felvetette a korábbi időpont lehetőségét.

A kabinet egyben elfogadta a gyorsított jogalkotási eljárásról szóló javaslatot is.

Eva Chmelová, a belügyminisztérium közigazgatásért, választásokért, népszavazásért és politikai pártokért felelős osztályának vezetője elmondta: a választások pontos időpontjáról Boris Kollár (Sme rodina), az SZK Nemzeti Tanácsa elnöke dönt, és ő is hirdeti ki azt.

Arra a kérdésre, vajon a tárca az október 22-i dátummal számol-e, azt válaszolta, hogy a meghatározott időintervallumban felkészültek bármilyen időpontra.

(Tasr/Felvidék.ma)