„Újra átélhetjük azt, amitől az elmúlt két év megfosztott minket!” – köszönti a Királyhelmeci Nézetek idei második számának olvasóit Pataky Károly polgármester. A lap 12 oldalon 2500 példányban jelent meg, s minden háztartásba ingyenesen eljuttatják, de letölthető a város internetes oldaláról is.

„A szabályok enyhítése, az újrainduló rendezvényeink és az elénk táruló lehetőségek a legjobbkor jöttek, hiszen az idei év a meglévő gondok mellé újabbat is hozott, az orosz–ukrán háborút. A konfliktus nem szűnt meg, s mivel minket sem hagyott hidegen a háború elől menekülők sorsa, sem azoké, akik otthonukban ragadva kerültek nehéz helyzetbe, mára az ő megsegítésük is a feladataink közé tartozik. Mint azt Önök is tudják, a környékbeli községekkel összefogva a konfliktus kitörése óta azon dolgozunk, hogy enyhítsünk a bajbajutottak helyzetén. Segítettünk az ide érkező menekülteknek, az őket befogadó családoknak, és 27 bodrogközi településsel közösen folyamatosan koordináljuk a gyűjtést, melynek eredményeképpen eddig két nagy teherautónyi segélyszállítmány jutott el Királyhelmec testvérvárosába, az ukrajnai Beregszászba” – olvashatjuk Pataky Károly köszöntőjében, s a lap további oldalain részletesen beszámolnak az elmúlt hetek eseményeiről, de olvashatunk a város és a városban működő szervezetek további terveiről is. Tovább halad az út- és járdafejlesztési projekt, a városban április első hetében Királyhelmec több pontján végeztek felújítást.

Egymillió euró vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert Királyhelmec önkormányzata, s a sikeres pályázatnak köszönhetően nagy volumenű fejlesztésre kerül sor a szlovák alapiskolában.

Évekig a „semmibe” folyt el az esővíz – derült ki egy úthiba javításánál. A felelősöket még keresik. Az utóbbi hetekben új szlogen jelent meg a különböző felhívásokon, plakátokon, a szelektív hulladékgyűjtést szolgáló edényeken, de magenta színű és logóval ellátott mellényeket, illetve bevásárlótáskákat is készítettek. Az emblémán kissé meglepő, ugyanakkor nagyon pozitív üzenet olvasható: „Helmec múltja, jövője, jelene a helmecieké”. A projektről a polgármester nyilatkozik a lapnak. Interjút olvashatnak Apacs Zoltánnal, az önkormányzat mellett működő sportbizottság elnökével, akinek munkatársaival együtt elsődleges célja, hogy a sport Királyhelmec közéletének egy jól működő szigete legyen. Ehhez járul hozzá a Buzánszky Jenő Sportaréna, amelyet végre igénybe vehettek a járványidőszak lezárulta után. Májusban ismét megrendezik a már hagyományosnak számító színházi fesztivált is. Elismerésben részesítették Dobó István és Bodrogi Gergő rendőröket, akik tavaly ősszel megakadályozták, hogy egy férfi öngyilkos legyen. Az idén nem maradt el a pedagógusok elismerése, ahogy a lapban is két oldalon számolnak be a helyi oktatási intézmények az elmúlt hónapok eseményeiről.

Új igazgató került a Bodrogközi és Ungvidéki Közművelődési Intézet élére a nyugdíjba vonuló Zvolenský Gabriella helyett. Pakosta Andrea lett a királyhelmeci székhelyű intézmény új vezetője, akinek az elképzeléseiről is olvashatnak. Királyhelmec Város Önkormányzata 2014. március 27-i ülésén Királyhelmec első írásos emlékének 800. évfordulója tiszteletére döntött a városi kitüntetések adományozásáról, melyek átadására ünnepélyes keretek között minden év szeptemberében, Királyhelmec Város Napján kerül sor. Az idén is várják a javaslatokat.

A város sportélete is aktivizálódott az elmúlt hónapokban, az elmúlt néhány évben több nagyobb beruházás valósult meg Királyhelmecen, az egyik legjelentősebb az 1,7 millió euróból megépült Buzánszky Jenő Sportaréna.

A járványügyi korlátozások miatt a nagyközönségnek csak online formában adhatták át tavaly ősszel a létesítményt, amelyet az elmúlt hónapokban főleg az alapiskolások vettek birtokukba, de helyi teniszbajnokságot is rendeztek a csarnokban. Beszámol a lap a IV. ligás focicsapat tavaszi felkészüléséről és eddigi eredményeiről is.

(giv/Királyhelmeci Nézetek/Felvidék.ma)