Robert Fico (Fotó: TASR)

A Smer-SD elindította népszavazási petíciós akcióját, a referendumot az október 29-i választásokkal szeretné összekötni. A párt pénteki sajtótájékoztatóján Robert Fico bejelentette, hogy kétkérdéses népszavazást szeretnének.

„Az első kérdés a kormány lemondására vonatkozik, a második az alkotmány módosítására” – mondta a Smer-SD elnöke. Az első kérdés így hangzik: „Egyetért-e azzal, hogy a Szlovák Köztársaság kormányának haladéktalanul be kell nyújtania a lemondását?”

Fico szerint ha elegen szavaznak igennel erre a kérdésre, akkor a kormány köteles lemondani a népszavazás után. A második kérdés az alkotmány módosítására vonatkozik.

„Egyetért-e azzal, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NR SR) megbízatási ideje lerövidíthető legyen népszavazással, vagy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott határozattal?”

A párt szerint ezután bekerülhet az alkotmányba a választási ciklus lerövidítésének lehetősége népszavazás vagy parlamenti határozat útján.

„Elegendő lenne, hogy 76 képviselő támogasson ilyen határozatot, tehát egyszerű parlamenti többséggel elfogadható” – tette hozzá Fico.

Azt is kijelentette, ha július 31-ig, esetleg augusztus 15-ig sikerül összegyűjteniük az aláírásokat, a népszavazást az őszi választásokkal egyszerre lehet megrendezni. „Sok pénzt takarítanák meg ezzel, így lenne hatékony és gazdaságos” – magyarázta.

A népszavazást Fico bejelentése szerint támogatja a Hlas-SD, az SNS és a Republika párt is, az aláírásgyűjtés kapcsán pedig további pártokat is megkeresnek. „A népszavazás maradt az egyetlen út Szlovákia lakossága számára, hogy kifejezze elégedetlenségét ezzel a kormánnyal és távozásra bírja” – közölte a Hlas-SD.

A párt reméli, hogy a népszavazás sikeres lesz, és megvalósulása érdekében mindent megtesz. Az SNS szintén leszögezte, hogy mindent megtesz a szükséges 350 ezer aláírás összegyűjtése érdekében, és az ellenzéki pártok együttműködésének szükségességét hangsúlyozta.

„Reméljük, hogy ebből a népszavazásból Peter Pellegrini és Robert Fico is megtanulja, muszáj együttműködniük, mert másképpen nem lehet elérni, hogy ne Sulík, Matovič és Kollár kormányozzon” – tette közzé az SNS.

(TASR/Felvidék.ma)