Nem kell szóba állni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hiszen Adolf Hitler náci diktátorral sem tárgyaltak a második világháborúban – fejtette ki Andrzej Duda lengyel államfő egy csütörtöki német lapinterjúban.

A jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa a Bild cím lapban közölt interjúban kiemelte, hogy meglepődve szemléli a német kancellár és a francia elnök által az orosz államfővel telefonon folytatott tárgyalások folyamatát.

Mint mondta, Olaf Scholz és Emmanuel Macron megbeszélései Vlagyimir Putyinnal „nem vezetnek sehová”, és csupán „legitimálják az orosz hadsereg Ukrajnában elkövetett bűncselekményeiért felelős embert”.

Vlagyimir Putyin a felelős ezekért a bűncselekményekért, ő döntött Ukrajna megtámadásáról, az inváziós erők parancsnokai az ő irányítása alatt állnak – húzta alá Andrzej Duda. Emmanuel Macron azon minapi nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint a háború utáni diplomáciai rendezés elősegítése érdekében nem szabad megalázó helyzetbe hozni Oroszországot, kiemelte: nem tud arról, hogy hasonló vélemény megfogalmazódott volna Adolf Hitlerrel kapcsolatban.

„Beszélt bárki is így Adolf Hitlerrel a második világháború alatt? Mondta bárki is, hogy meg kell kímélni Adolf Hitlert az arcvesztéstől? Hogy úgy kell eljárnunk, hogy ne legyen megalázó Adolf Hitlernek? Én nem hallottam ilyen hangokat” – fejtette ki a lengyel államfő.
Többek között arról is szólt, hogy nem szabad törődni az atomfegyverek bevetéséről szóló moszkvai fenyegetésekkel.

„Ha félünk az orosz atomfegyverektől, akkor azonnal meg kellene adnunk magunkat” – fogalmazott Andrzej Duda, hozzátéve: „katasztrófához vezet, ha valaki megijed az orosz zsarolástól”.

Azt is hangsúlyozta, hogy a háborút nem lehet „az ukrán kormány feje fölött” kötött megállapodással lezárni, és nem lehet szó olyan megegyezésről, amellyel Kijev nem ért egyet.

A legjobb az lenne, ha az ukrán védelem olyan támogatást kapna, amellyel „ki tudják szorítani az oroszokat a területükről”. Arra a kérdésre, hogy ez a Krím-félszigetre is vonatkozik-e, azt mondta, hogy „helyre kell állítani a nemzetközileg elismert politikai határokat”, és helyre kell állítani az 1989 után Európában kialakított, mindenki által elismert és a nemzetközi jog elsőbbségén nyugvó rendet, amelyet Oroszország többször megsértett.

(MTI/Felvidék.ma)