(Fotó: Katedra)

A Katedra Irodalomverseny I. kategóriájának országos döntőjére 2022. június 7-én, kedden került sor. A verseny új szervezőjének, a Katedra Polgári Társulásnak köszönhetően a döntő új helyszínt kapott, az országos megmérettetésnek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont. E napon az 5-6. osztályos tanulók versenyeztek egymással.

A négy fordulóból álló verseny lezárását követően húsz csapat kapott meghívót a nyitrai döntőre.

A résztvevők a következő intézményekből érkeztek: Tompa Mihály Alapiskola, Nyárasdi Alapiskola, Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola, II. Koháry István Alapiskola, Juhász Gyula Alapiskola, Baross Gábor Alapiskola, Bartók Béla Alapiskola, Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Széchenyi István Magyar Tannyelvű Alapiskola, Munka Utcai Alapiskola, Móra Ferenc Alapiskola, Corvin Mátyás Alapiskola – Somorja, József Attila Alapiskola és Óvoda, Czuczor Gergely Alapiskola, Alapiskola Marcelháza, Református Alapiskola, Rimaszombat.

Az ünnepélyes megnyitót követően kezdetét vette a küzdelem, amelyen hat feladatsort oldottak meg a tanulók. A kérdések Szabó Borbála János vitéz-kód című művéhez kapcsolódtak. A döntő két fordulóból állt, ahol a tanulók játékos szövegértési feladatokat oldottak meg. A magas pontszámok bizonyították a diákok kiváló felkészültségét egy nagyon szoros mezőnyben.

Az eredményhirdetést megelőzően egy jó hangulatú író-olvasó találkozóra került sor Benyovszky Mánya Ágnes írónővel, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanárával, akivel Brutovszky Gabriella, a Katedra folyóirat szerkesztője és a verseny egyik háttérszervezője beszélgetett.

Ezt követően a tanulók hatalmas izgalommal várták az eredményhirdetést, hiszen a vetélkedő az utolsó fordulóig kiélezett küzdelmet mutatott.

(Fotó: Katedra)

Végül a Nagymagyari Alapiskola Vérfarkasok elnevezésű csapata – Bohák Enikő és Holubiczky Richard párosa – szerezte meg az első helyet, akiket Bohák Csaba készített fel. Második helyen a Nyárasdi Alapiskola Pitypirittyek csapata végzett – Benkovský Anna, Csölle Melissa, Nagy Levente –, felkészítő tanáruk Presinszky Katona Ildikó volt. A dobogó harmadik fokára három csapat is felkerült, közöttük holtverseny alakult ki.

Az MBT-zsenik csapata – Menyhart Tekla, Végh Bence, Szabó Mátyás – a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskolát képviselte, tanáruk Fodor Anikó. A Nagydumás matekosok triója– Rasztgyörgy Flóra, Krascsenits Kristóf, Lukovics Péter – Nyárasdról érkezett, ők Muzsay Ingrid mentoráltjai. Vankó Attila csapata, a Kódolók – Illés Dorka, Illés Veronika, Fukács Norbert – szintén a 3. helyen végzett. Ők Fülekről érkeztek, a II. Koháry István Alapiskolából.

A verseny ajándékcsomagjait a Rákóczi Szövetség, a Magyar Könyvfórum, a Jókai Színház és a SIK Polgári Társulás biztosította. A résztvevők étkezéséhez a Minits, Budiš, a Pierre Baguette és a Kukkonia cég járult hozzá.

Végezetül szeretném megköszönni a felkészítő tanárok elhivatottságát és a versenyző diákok lelkes, kitartó munkáját.

A szerző a vetélkedő szakmai felelőse.

(Tóth Mónika/Felvidék.ma)