DAC-FCSB 0:1 (Fotó: Hideghéthy Adrián, Felvidék.ma)

Dunaszerdahelyen 8424 néző előtt játszotta első mérkőzését az Európai Konferencia Liga selejtezőinek 3. fordulójában a DAC a román FCSB ellen. Az emberhátrányba került felvidéki csapat 1:0-s vereséget szenvedett.

A vendégcsapat tulajdonképpen a Steaua Bukarest utódja. „Az FCSB-re egy komoly múlttal rendelkező, erős csapatként tekintünk, de remélhetőleg a fantasztikus szurkolóink támogatásával mi is megvillantjuk a tudásunkat. Az biztos, hogy az elsőtől az utolsó percig küzdünk majd a sikerért. Összetartást, küzdőszellemet és eltökéltséget kell mutatnunk” – nyilatkozta a mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője (forrás: dac1904.sk).

Az első félidő inkább tapogatózással telt, kapura lőtt lövés nélkül, bár volt egy bődületes kapufa Szánthó részéről. Ezt követően mindkét oldalon volt egy-egy ígéretes szabadrúgás. A 33 perben Krstović veszélyeztette a román kaput, négy perccel később Coman próbálkozott, ám ő pontatlanul.

A második félidő elején ismét szabadrúgáshoz jutott a DAC, de ez is kimaradt. Feszültté vált a légkör, Obrenovič szlovén játékvezető az 56. percben előbb dupla sárgát osztott ki Kružliaknak, illetve Radunovićnak. A DAC játékosa alig negyedórával később a piros lapot is megkapta. Az emberelőnyt gyorsan kihasználta a román csapat, a megítélt szabadrúgásból Tamm juttatta a hálóba a labdát. A közönség – köztük a Fradi szurkolói is – hajtotta a felvidéki csapatot, a sárga-kékek emberhátrányban is mindent megtettek az egyenlítésért, a végén Kalmár Zsolt is beállt, de nem sikerült gólra váltani a helyzeteket.

A két csapat a következő összeállításban játszott a MOL Arénában:

DAC 1904: Veszelinov – Blackman, Kružliak (K), Risvanis, Ciganiks – Balogh (75. Moumou), Dimun, Káčer – Szánthó (68. Brunetti), Krstović (86. Nicolaescu), Veselovský (86. Kalmár)

FCSB: Tarnovanu – Ov. Popescu, Dawa, Tamm, Radunović – Edjouma (76. Sut), Olaru – Miculescu (78. Lixandru), Oc. Popescu, Coman (K) (46. Oaida) – Rusu (64. Stoica)

A csapat megköszöni közönségének a biztatást (Fotó: Hideghéthy Adrián/Felvidék.ma)

Jövő héten visszavágó, a Dunaszerdahelyen látottak alapján van esélye a DAC-nak, hogy egygólos hátrányból fordítson. Győzni kell, nehéz feladat, de nem lehetetlen küldetés. Hajrá!

A Slovant kiverő Ferencváros ma Azerbajdzsánban játszott 1:1-es eredményt hozó BL-meccset a Quarabag ellen, így jó eséllyel várja a budapesti visszavágót. Sok sikert hozzá!

(O.N., Felvidék.ma)