(Fotó: Kapusta Krisztina)

Önkéntesek bevonásával,  társadalmi munka keretében folytatódik az ipolysági status quo zsidó temető tisztítása. Augusztus első napjaiban második alkalommal szerveztek ilyen jellegű önkéntes alkalmat. A megkezdett munkát folytatják a következő hetekben is.

Mint már korábban beszámoltunk róla, Kapusta Krisztina, a Honti Múzeum munkatársa önkéntesként  kezdte el a Homok városrészben található zsidó temető megtisztítását.

„Elsődleges célunk az ipolysági zsidóság életének feltérképezése. Mivel nincsenek dokumentumok, illetve csak hiányosak, így zömmel a sírjelekre hagyatkozhatunk. A zsidó sírkövek bőven ismertetik az ott nyugvó életét. Ennek köszönhetően elsődleges forrásként tekinthetünk a nyughelyekre”

– avatott be a részletekbe Kapusta Krisztina.

(Fotó: Kapusta Krisztina)

Mivel az említett zsidó temető nem igazán volt rendben tartva, így a növényzet fokozatosan visszahódította a sírhelyeket. Buja növényzet, borostyánszőnyeg borítja a legtöbb sírt.

A kutatás szempontjából nélkülözhetetlen a sírhelyek megtisztítása. Kapusta Krisztina egy barátnőjével bő másfél éve kezdte el a sírok rendbetételét. Ám hamarosan rá kellett jönniük arra, hogy a céljukat csupán összefogással, önkéntesek bevonásával tudják elérni.

Az említett zsidó temetőben közel hatszáz sírhely található. Így tényleg szükség volt a társadalmi összefogásra. Július 17-re szervezték meg az első ilyen alkalmat. Vasárnap délelőtt tízen vettek részt a tisztításban, augusztus elsején hét önkéntes csatlakozott a felhíváshoz.

Mint a kezdeményező elmondta: az első önkéntes akció alatt főleg a temető területén lévő bokrokat, bozótosokat tisztították meg. A második alkalommal már a nyughelyek tisztítására került sor. Ötsornyi sírjelről fejtették le a borostyánt. Így elérhetővé és olvashatóvá váltak a sírkövek, ami a dokumentáláshoz nélkülözhetetlen – szögezte le Kapusta Krisztina.

(Fotó: Kapusta Krisztina)

A munkában főleg helyiek vettek részt, de távolabbról is érkeztek. A fiatalabbak mellett nyugdíjasok, lelkes helytörténészek és természetkedvelő, illetve zsidó felmenőkkel is rendelkező ipolysági lakosok csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mint megjegyezte: mindenkinek más az indíttatása.

Mint az egyik önkéntes kifejtette:

„Mivel zsidó gyökereim is vannak, fontosnak tartottam csatlakozni a kezdeményezéshez. Segíteni kell, s nekem is örömet szerez mindez, hiszen a munka nemesít.”

A munkálatok nagyon jó hangulatban folynak, beszélgetésre, ismerkedésre is jut idő.

(Fotó: Kapusta Krisztina)

A megkezdett munkát természetesen folytatják. Most már a tényleges sírtisztításra összpontosítanak. Teendő akad bőven, mintegy 15-20 sornyi sírkő vár még megtisztításra. Az időjárási viszonyok függvényében várhatóan augusztus közepén, vasárnap folytatódik a nemes tevékenység.

A temető takarításának máris számos hozadéka van. A buja növényzet takarásából előkerült a kohanita kapu és erkély, melyről sok idősebb helybeli sem tudott, illetve csupán sejtette, hogy mi lehetett.

Ipolyságon az elmúlt időszakban számos programmal emlékeztek meg a városban élő és tevékenykedő zsidó közösségről. Tavaly októberben városnéző sétát szerveztek a zsidóság nyomdokain, idén áprilisban emléktáblát állítottak az egykori gettó kapujánál. Idén ősszel botlatókő elhelyezésére készülnek.

(Fotó: Kapusta Krisztina)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)