Ha augusztus, akkor Városnapok és Palóc Napok Füleken. Két év elteltével ismét korlátozások nélkül ünnepelhettek a fülekiek, amelyről gazdag képes beszámolót közöl a Füleki Hírlap új száma, amely minden helyi háztartásba eljutott nyomtatott formában, de a város dolgai iránt érdeklődők megtalálják a város internetes oldalán is.  

Az idén ketten vehették át a Város Díját, ahogy a Polgármester Díját is. Előbbit Varga Attila sokéves, sikeres iskolamenedzseri tevékenységéért, valamint Šimkovič Ľubomír futballedző, aki jelenleg is vezeti a III. ligás FTC csapatát, míg a polgármesteri elismerést Halánová Monika a járványtan tudományterületének fejlődéséhez való egyéni hozzájárulásáért, különös tekintettel a COVID-19 kutatására és György Norbert író, műfordító kapta. Varga Attilával, aki 1985 óta dolgozik a füleki oktatási intézményben, hosszabb, az életútját bemutató interjút is olvashatnak. 

Az ünnepnapok mellett természetesen zajlottak a dolgos hétköznapok is Füleken, átadtak három új buszmegállót, megkezdődött a koncertterem történelmi épületének rekonstrukciója, s a téren található idősek napközi otthona is várja az ügyfeleit. A koncertterem az utolsó középület, melynek rendbetételével véget ér a Koháry tér történelmi arculatának visszaállítása. Örömmel számolnak be a lapban arról is, hogy Fülek támogatásra tett szert a papréti járdák felújítására. A széleskörű rekonstrukció tavasszal kezdődik. A nyár történései közé tartozott, hogy a Park, a Sládkovič és a Vasúti utcák közötti gyermekjátszótéren földmunkákat végeztek, s a melegvízhálózat rozsdás acélvezetékeit műanyag csövekre cserélték. Ha szerényebb körülmények között is, de folytatódik a Sávolyi úton található ipari övezet revitalizációja. Új kötetekkel bővült a könyvtár felnőtteknek szóló szakirodalmi részlege, s az idén sem feledkeztek meg a roma holokausztról, a porrajmosról. 

(giv/Felvidék.ma)