Fotó: tasr

A helyzet súlyos. Meg kell határozni az energiaárak felső határát, hogy a háztartások, a cégek és a közszféra képviselői is tudják, hányadán állnak. Ezt pénteken jelentette ki Milan Krajniak munkaügyi miniszter a kormányülés előtt.

Bízik benne, hogy a Gazdasági Minisztérium anyagai úgy lesznek előkészítve, hogy azokat a kormány jóváhagyhatja. „Az nem lehet, hogy fél évig csak nézzük, ahogy egyes spekulánsok, energiakereskedők és bankok abból gazdagodnak meg, hogy Szlovákiában 20-40 euróért állítunk elő egy megawatt villamosáramot, amely már 500 eurós áron érkezik vissza az országba. Ezt pedig a cégeknek és háztartásoknak kell kifizetniük. Ennek véget kell vetni” – hangsúlyozta Krajniak.

Bízik benne, hogy a gazdasági tárca kidolgozta az energiával kapcsolatos anyagait, és ezeket jóvá tudják hagyni.

„Kompenzációra van szükség, de a helyzet olyan súlyos, hogy be kell vezetnünk az ár felső határát. Az embereknek, cégeknek, a közszférának és a szociális szolgáltatásoknak legalább egy évre előre tudniuk kell, hogy hányadán állnak, tudniuk kell, hogy a villany, a gáz és a fűzés mennyibe fog kerülni”

– jegyezte meg.

Hozzátette: jövő héten lesz egy csúcstalálkozó, amelyen az energiával kapcsolatos problémák európai szintű megoldásáról is fognak beszélni. Krajniak ugyanakkor rámutatott: Szlovákiának elő kell készítenie egy megoldást arra az esetre, ha a vezetőknek nem sikerülne megegyezniük. „A lengyelek, románok, spanyolok és a portugálok már intézkedéseket fogadtak el. Mi mire várunk?” – tette fel a kérdést a miniszter.

(TASR/Felvidék.ma)