Márk Attila (59) unitárius kántor Árkoson szolgálja egyházát. Egy újságíró konferencián találkoztam a szimpatikus zenésszel, a beszélgetésből idézek részleteket.
„Brassóban születtem, középiskolás tanulmányaimat is ott végeztem. Egyetemei éveim Gyulafehérvárhoz kötődnek, a városban vallástanítói végzettséget szereztem, a kántori iskolát pedig Kolozsváron fejeztem be.
Az árkosi egyházközség hatszáz lelket számlál – ha állami segítséggel is –, de el tudja tartani papját és kántorát. Nekünk e téren szerencsénk van, számos helyen már csak a lelkészt tudja fizetni a gyülekezet. Árkoson kívül egy szórvány egyházközségünk van Tusnádfürdőn. A nagy ünnepeken, ahogy mi nevezzük, a sátoros ünnepeken – karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és őszi hálaadás alkalmából – látogatunk el a huszonkét hívős közösséghez.
Az orgonán való játék univerzális, de minden felekezetnek megvannak a maga sajátosságai. Elsődleges, hogy az egyházzenész először a felekezete zenéjét, zenetörténetét, hagyományait sajátítsa el. Ezzel a tudással a saját játékát, éneklését teheti autentikussá, a közösség által elfogadottá.
Természetesen más felekezet zenei hagyományait is ismerem. A katolikus egyházban a szentmise állandó részei határozzák meg a kapcsolódó zenei anyagokat. A protestánsoknál – Luther Márton tanításai nyomán – a népének dominál, s ez talán még fontosabb is, mint az orgonahangzás. Az unitárius egyház első orgonája is például csak 1806-ban épült. Ez is alátámasztja a zenei kultúránk különbözését a katolikus egyházétól, ahol az orgonakultúra már a kezdetektől fontos szerepet játszott, ősi gyökerekre vezethető vissza, s a barokk korban teljesedett ki.
Egy jó zenész – természetesen megfelelő gyakorlás után – más felekezetnél is megállhatja a helyét. Azért ez az „átjárás” ritka, hiszen a kántortól a felekezet elvárja, hogy hitében is azonosuljon a liturgiával. Ritka, de előfordul, főleg Erdélyben, amikor a több felekezetű településen a szükség megkívánja, hogy segítsék egymást. Magam is besegítek a falumban, főleg a református testvérek temetési szertartásánál hétköznapokon. Természetesen ilyenkor a saját egyházközségem beleegyezését is kell kérnem. A vasárnapi helyettesítéseket az is akadályozza, hogy egy időben vannak az istentiszteletek.
E segítség is visszavezethető az ökumenére, az ökumenikus imahetek alkalmával a hívek meglátogatják egymást, s együtt imádkoznak. A közös istentiszteletnek a zenére is van hatása, olyan énekeket választunk, ami összeköti a híveket; ilyenek például a zsoltárok. Egyébként nekem is vannak katolikus gyökereim, így, a Szent vagy Uram katolikus népénekgyűjteményt is igen jól ismerem.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
