(Fotó: PP/Felvidék.ma)

Az ipolysági városháza előtti téren immár közel másfél évtizedes hagyományt követve két év kihagyás után december 14-én újra megszervezték a Kézmelengető elnevezésű közösségerősítő karácsonyváró eseményt.

Már a délelőtt folyamán kis kézműves vásár várta az érdeklődőket. A környék és a távolabbi vidék kézművesei mellett a helyi tanintézmények önálló standokkal jelentkeztek. Legkülönfélébb kézműves termékeket, süteményeket, mézeskalácsokat kínáltak a nap folyamán. A termékeket zömmel az ügyes diákok és pedagógusok készítették. Mindamellett a Charitas Saag, a fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket segítő társulás saját termékeivel jelentkezett a vásárba.

Délután karácsonyváró programmal kedveskedtek a látogatóknak.

A 2006-ban életre hívott Kézmelengető célja, hogy az ünnepvárás idején összehozza az embereket, egy kis forralt bor melletti beszélgetéssel, kulturális műsorral hangolódva a karácsonyi ünnepkörre.

Szintúgy hagyomány, hogy a városban szolgáló történelmi egyházak képviselői pár szót mondanak az egybegyűlteknek. Idén az ünnepvárás mellett a szeretet és a béke fontosságára hívták fel a figyelmet.

A városháza előtt felállított kis pódiumon a helyi tanintézmények tanulói, valamint a nyugdíjasklub tagjai adtak műsort. Karácsonyi dallamok, vers, hangszerrel kísért ének hangzott fel, valamint táncos kedvű gyerkőcök is bemutatkoztak.

Nem hiányozhatott a csillagszóró sem, melynek fényei mellett közös dalolással ért véget a közösségerősítő alkalom. A rendezvény Ipolyság városa és Ipolyság Város Pecsétje Alap közös szervezésében valósult meg.

A szerző felvételei.

(PP/Felvidék.ma)