Megjelent az Ipolyság és környéke eseményeit összefoglaló Honti Lapok regionális havilap januári lapszáma. Az alábbiakban a tartalomból válogattunk.

Az idei esztendő első lapszámának címlapján Zachar Pál, Ipolyság nemrég megválasztott új polgármestere szól a város lakóihoz. A Honti Lapok szerkesztősége köszönetet mond a december végével távozó főszerkesztő több évtizedes munkájáért. Štrba Péter a lap 1992-ben történt újjáalakulása óta szerkesztette a lapot.

Mára már hagyománnyá vált, hogy a Nemzetközi diáknap alkalmából díjazzák az Ipoly menti kisváros tanintézményeinek diákjait. A lap bemutatja a kitüntetetteket.

A Honti Lapok is megemlékezik a december 30-án elhunyt Duray Miklósról. Bélik György, egykori alpolgármester visszaemlékezéseit olvashatjuk a januári lapszámban.

Mennyi szeretet fér el egy cipődobozban? –  tavaly karácsonykor is megajándékozták a szociális és nyugdíjas otthon lakóit.  Ünnepelt a helyi cserkészcsapat. Újjáalapításának 30. évfordulóját ülte meg a 27. számú Szent Imre cserkészcsapat.

Számos esemény valósult meg a karácsonyi készülődés jegyében. A Palóc Kistermelői Piactér karácsonyi vásárt szervezett a zsinagóga udvarán. A városháza előtti téren tartották meg a Kézmelengető közösségépítő eseményt.

A városháza nagyterme adott otthont az Ipolysági Kollégium kutatása végső állomásának. A két ütemben lezajlott értékfeltáró kutatás eredményeként létrejött kiadványt mutatta be a Lakiteleki Népfőiskola december közepén.

A város óvodáinak vezetői tanulmányúton jártak a pomázi Activity sportóvodában.  A szervezett  sportélet 120 éves évfordulója alkalmából Hajdú Ferenc Bene átfogó történelmi előadást készített. Az elkészült kistanulmányt a város tanintézményeinek diáksága hallhatta elsőként a karácsonyi szünet előtt.

Helytörténetnél maradva, dr. Kiss László orvostörténész – helytörténész Koháry Ferenc leváltott honti főispánról szól.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)