Két kassai naptár

Az újév táján az emberek egy része új naptárt vásárol. Ez egykor persze általános volt, de ma sok esetben a számítógépek és mindenféle okoseszközök világában már nem annyira fontos. De azért még mindig készülnek fali és asztali naptárak, hiszen igény van rájuk.

Kassán két asztali naptár akadt a kezem ügyébe mostanában. Mindkettőt Korotnoky Lajos állította össze. Az egyik címe Kassa – ilyen volt és ilyen most… (Košice – také boli, také sú, Typo Press, Košice, a fotókat Gabriel Bodnár készítette) Ebben két fényképet látunk egymás alatt. A felsőn, hogyan nézett ki az épület vagy utca, netán városrész egykor és most. Ez lehet néhány évtizednyi időtáv, de akár évszázadnyi is. Néhol a két fotó hasonlít, máskor a táj, épület a felismerhetetlenségig átalakult. Egyáltalán nem előnyére. Mint minden városban, Kassán is romboltak,  a várostervezés nem vette figyelembe az esztétikai értékeket.

Korotnoky naptárát lapozgatva nosztalgiázhatunk. A Fő utca a színházon felül összességében nem sokat változott, de azért jól látszik, hogy két régi patinás épületet lebontottak és nem odaillőekkel helyettesítették (A Fő u. a színházon túl). A Klobusitzky utca eltűnt a Klobusitzky-palotával együtt. Csak az egyik fele maradt meg úgy-ahogy, a másik felén csúf épület szégyenkezik.

A sörgyár melletti rész is teljesen átalakult. Hogy szebbé lett-e? Elég rápillantani! A Malom utcán is látszik, hogy egy teljesen oda nem illő épület éktelenkedik az alsó kép bal oldalán. Teljesen felborítja az utca ezen részének egyensúlyát.

A Fő utca két háza alig változott. A jobb oldali épület most az alkotmánybíróság otthona.

A 20. század elején készült képeslapon fiákereket látunk, negyven évvel később már gépkocsik állnak a helyén. Ma ez gyalogövezet.

A régi vasútállomás épülete, mely a Loire menti kastélyokat idézte, eltűnt. Helyén egy ízléstelen épület terpeszkedett. Mára kissé átalakították, hogy elfogadhatóbbá lett, de emiatt senki sem fog Kassára rohanni, hogy láthassa. Én sem teszek róla fel felvételt.

Egy ilyen naptár lehetőségei korlátozottak, hiszen a város nem minden részéről készültek képeslapok. Sok helyütt az újat nincs mivel összevetni. A dómot, a Fő utca részleteit sokszor örökítették meg a fényképészek, vagy akár a Jakab-palotát, de a festői mellékutcákat ritkán.

A régi felvételek rendet, esztétikai értéket sugároznak, az újak már rendezetlenséget, sivárságot.

Ahogy lapozom a naptárat, önkéntelenül az amerikai építészetkritikusra, Justin Shubowra gondolok, aki többek között leszögezte: „Az építészet közügy. Másként kell kezelni, mint egy festményt vagy egy regényt. Ezt nem lehet hazavinni. Ráadásul mivel az ember naponta szembesül az épített környezetével, ezért az építészetet mindig ránk fogják erőltetni a civilizációs fejlődésre hivatkozva. Le Corbusier mondta egykor, hogy »a ház egy gép«. Ezért a kijelentése miatt nincsenek ma már a Földön építészmérnökök, csak geometriában gondolkodó tervezők. Az ő szellemi követői azok, akik közszemlére kitett és ránk erőltetett »szerkezeteik« működése érdekében ideológiai alapon feláldozzák embertársaikat. A kommunizmusban ezt új embertípusnak mondták.

Hiányos tudásuk miatt pusztul a lélek, a humánum és minden, ami emberi, ami szép, ami felemelő. Ha a ház ablakai megfelelnek az emberi szemeknek, akkor hatalmas üveghomlokzataik azt a képzetet keltik, mintha egymás fölé helyezett napszemüvegek lennének. Ez azt sugalmazza, hogy az épületeiknek rejtegetnivalója van, »nem akarnak« senkinek sem a szemébe nézni. Ez egyébként a pókernél szokásos, amikor lapjainkat elrejtjük, és blöffölünk. Míg ezek a házak azért hazudnak, mert »tudják«, hogy rondák, addig a tervezőik azért, mert nem akarják elismeri, hogy csak ennyire képesek. Ezért szeretnek elbújni homogén felületeik mögé. Ők a szépet burzsoá giccsnek tartják, nem veszik figyelembe, hogy a többség nem szereti az öncélú, egoista építészetet.” Hosszan lehetne idézni sorait, melyekkel a modern építészeket ostorozza.

Korotnoky akaratán kívül szembesíti a modern építészet sivárságát az egykori esztétikai elvárásokkal. Hogy ez mennyire lélekromboló lett, kevesen ismerik föl. Nem kívánjuk tovább részletezni a negatívumokat, többet mond az elszomorító helyzetről a valóság. Elég csak átlapozni.

A másik naptárt szintén Korotnoky állította össze. Kassai motívumok a képzőművészetben (Košické motívy vo výtvarnom umení, Typo Press, Košice) nevet viseli.

Az elején a híres kassai avantgárd festőművészek rövid életrajza olvasható, majd hetente egy-egy alkotás sorjázik a lapokon. Nemcsak a keresztneveket torzítja el, hanem a vezetékneveket is tiszteletlenül átírja. Klimkovics Béla helyett Vojtech Klimkovič szerepel, Sipos Bélából Vojtech Šipoš lesz, Jaszusch Antalból Anton Jasusch, Kővári-Kacsmarik Szilárd Konštantin Kővári-Kačmarikká és Csordák Lajos Ľudovit Čordákká vedlik… Az ő rövid életrajza valahogy kimaradt.  A keresztneveket is rendre átírja! Krón Jenő hiába írta így magát alá, Eugen lesz. Sajnos, követi a megszokott, semmivel sem indokolható torzítást, mely a nacionálkommunizmus éveiben harapózott el. Ez maximális tiszteletlenség, de ki törődik vele!? Személyiségi jogok? Ugyan már!

Abbahagyom inkább a dohogást és lapozgatom a kiadványt. Szívesebben nézem Krón Jenő grafikáit, Halász-Hradil Elemér festményeit, Feld Lajos, Török Gyula, Bauer Szilárd és Jakoby Gyula munkáit… Ők tették híressé Kassát a képzőművészetben.

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)