Február 7-én szembesültünk azzal a ténnyel, hogy Balázs Péter kassai családfakutató, helytörténész és numizmatikus nincs többé. Hetekkel ezelőtt találkoztunk utoljára. Nem is sejtettem, hogy komoly egészségügyi problémákkal volt kénytelen megküzdeni, s adódtak egyéb tragikus kihívások is, melyek megrövidítették életét.
1953. augusztus 8-án született, tehát idén töltötte volna be a hetvenet. A múlt század 70-es évei óta ismertem Lukács József régésztechnikus révén. Rögtön az elején feltűnt, nem a megszokott ösvényeken halad, saját véleménye van a történelmi eseményekről. Mivel II. Rákóczi Ferenccel foglalkozott elsősorban, elmesélte akkor, hány folyóméter anyagot gyűjtött össze vele kapcsolatosan.
Végigjárta több ország levéltárát, megismerkedett a régi levéltárosokkal, akik felbecsülhetetlen tudással vértezték föl.
Jómagam is sokszor hozzá fordultam, ha bizonyos részletkérdéseket tisztázni kívántam. Postai alkalmazott volt egykor. Minden szabad idejét kutatásaira fordította. Nagyon-nagyon régen ösztönöztem, hogy adja ki kutatásait akkor is, ha nem lesz módja feldolgozni azokat, hiszen mint forráskiadvány felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Érdekes módon, erre nem reagált. Nyilván saját maga kívánta közzétenni kutatásainak eredményeit. Ez azonban nem adatott meg számára. A mindennapi gondok felemésztették idejének nagy részét, mindannyiunk kárára.
Az 1935-ben talált kassai aranykincs is búvárkodásának egyik kedvenc témája volt. Ő találta meg 2015-ben Stachow Péter fiát, aki akkor azt kiásta, azonban a megérdemelt jutalomból a család nem részesült.
A fiú is csak nyolc éve látta először a 2920 aranypénzt. Elvitt hozzá, így interjút tudtam készíteni vele.
Számos kassai szakmai rendezvény előadója volt, ám sokszor hozzászólásaiban vetett föl új szempontokat. A Kassai Polgári Klub oszlopos tagja volt, mely mindig számíthatott rá.
Tudását autodidakta módon szerezte, ami miatt egyesek lebecsülték, nem értékelték sokra útmutatását, ám ez láthatóan egyáltalán nem érdekelte. Igaza volt. Sohasem a diploma, a papiros adja meg az ember valódi rangját.
Az utóbbi hónapokban többször találkoztunk és váltottunk néhány szót, de egy pillanatra sem merült fel bennem a gondolat, hogy búcsúznom kellene Tőled! Sok munkád lett volna még! Hiányozni fogsz akkor is, ha nem minden esetben tudtunk Veled egyetérteni, de kutatásaid gazdagabbá tettek bennünket és kitörölhetetlenül beírtad neved a kassaiak nem létező aranykönyvébe. Pihenj békében! Nem akármilyen munkát végeztél. Köszönjük!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
