Fotó: Szalai Erika

Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt Keszegh Béla, Komárom polgármestere, aki a megnövekedett számú járművek parkolását szabályozná a városban. Mint mondta, a vélhetően bevezetésre kerülő parkolási díj, ami érintené a lakótelepeken parkoló autókat is, nem büntetés, hanem regulációs eszköz az önkormányzat kezében.

Bevezetőjében rámutatott, a rendőrség adatai szerint a Komáromi járásban 2019-hez képest közel 6 ezer gépjárművel lett több 2022-re (77 366 jármű), ennek harmadával, megközelítőleg 2 ezerrel növekedett a járművek száma az elmúlt 3 évben. Míg 2002-ben egy komáromi háztartás 0,8 autóval rendelkezett, 2022-re ez megduplázódott – átlagosan, háztartásonként 1,6 autó van Komáromban. De nem ritka az sem, hogy egy családban 3–4 autót is tartanak, jegyezte meg.

Ez azt eredményezte, hogy mára már igazi kihívás leparkolni a lakosoknak a saját otthonuk előtt, ezért a város úgy határozott, szabályozni fogják a parkolást. Mindezt szándékaik szerint a zöld területek megóvása, a törvények betartása, az élhető lakókörnyezet előtérbe helyezése mellett rendezetten, részben új parkolóhelyek kialakításával, illetve az egyes parkolóhelyek fizetőssé tételével szeretnék kivitelezni.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere. (Fotó: Szalai Erika)

„Nem lehet jó megoldást találni ekkora mennyiségű járműre. Azt szeretnénk elérni, hogy háztartásonként egy autó díjmentesen parkolhasson, ám amely háztartásban kettő vagy több autó van, ezáltal több területet foglalnak, azok már fizessenek” – fogalmazott, hozzátéve, áprilisban hatályba lép az a törvény, amely teljesen megtiltja a járdán való, akárcsak részleges parkolást is. Véleménye szerint ez tovább ront majd a helyzeten.

Mint mondta, jelenleg előkészítés alatt van a hivatal munkatársai által készített szakmai anyag, amelyet az önkormányzat mellett működő közrendi bizottság elé terjesztenek, végül pedig a városi képviselők döntenek az új parkolási szabályzatról. Keszegh Béla úgy fogalmazott, tisztában van vele, hogy – a belvároshoz hasonlóan – fizetőssé tett lakótelepi parkolóhelyek nem lesznek népszerűek a lakosság körében, ennek ellenére kitart amellett, hogy ez vezethet a megoldáshoz, hasonlóan a trencséni, vagy a ligetfalui példákhoz. „Nem pénzt akarunk beszedni a lakosoktól, ez nem adó. A parkolási díj egy szabályozási eszköz. A befolyó pénzösszegeket pedig visszaforgatjuk a rendszer fenntartásába, fejlesztésébe” – nyomatékosította. Az új parkolási rendszer kidolgozásának egyik hozadéka lesz az is, hogy felülbírálják a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyek jogosságát a városban – ezzel a visszaéléseket szeretnék megakadályozni, illetve további helyeket felszabadítani.

A belvárosban jelenleg 802 parkolóhely fizetős, kizárólag munkanapokon 8-tól 16 óráig. A zónát nem bővítik tovább, ám a díjszabást át kell értékelni, fogalmazott Keszegh. A lakótelepi fizetős parkolás kapcsán kiemelte, egy lakáshoz egészen jelképes összegért, de akár ingyen is jár majd egy parkolóhely. A második gépjármű parkoltatása már többe kerülne, a harmadiké még többe, a trencséni szabályozáshoz hasonlóan – magyarázta. Kérdésünkre, hogy ez mégis mekkora összeg lesz éves szinten, nem tudott a polgármester egyelőre válaszolni, hiszen csak a reform előkészítése zajlik. Azt viszont megjegyezte, a céges autók, furgonok várhatóan drágább parkolási díjat fizetnének – ennek az a nem titkolt célja, hogy kiszorítsák ezeket a gépjárműveket a lakótelepekről a vállalati telephelyekre, illetve a városrészenként kialakított gyűjtőparkolókba, melyekből többet is szeretne a város kiépíteni a közeljövőben.

Keszegh hangsúlyozta, várhatóan az is drágábban parkolhat majd, akinek nincs Komáromban állandó lakhelye. „A Komáromban élő, de nem itt bejelentett lakosok után az önkormányzat egy centet sem kap az államtól, miközben szemétdíjat sem fizetnek, ám a hulladékuk elhordását a város biztosítja. A parkolási díjak megállapításával ezért őket arra motiválnánk, hogy jelentkezzenek be komáromi lakosként, ami bevételt hoz majd a városnak, ez Ligetfalun is bevált. Amennyiben nem szeretnének állandó lakcímet Komáromban, az is érthető, de ebben az esetben úgy igazságos, ha ők többet fizetnek majd a parkolásért” – vélekedett.

Újságírói kérdésre elmondta, amennyiben a testület megszavazza, a lakótelepeket érintő parkolási reformot már idén ősszel bevezetnék – egyelőre csak próbaüzemben, fokozatosan egyes lakótelepeken, legvalószínűbb, hogy elsőként a hetesen, tette hozzá.

(Szalai Erika)