Tamási Áron szobrának üzenete

A Tamási Áron Emlékév méltó megkoronázásaként felavatták az író első budapesti egészalakos szobrát, Matl Péter kárpátaljai művész alkotását. Az ünnepi eseményt Tamási Áron halálának évfordulójára időzítette a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Magyarság Háza és a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat. A szobor méltó helyet kapott egy oktatási intézmény: az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának épülete előtt, hogy egyben a jövő nemzedékeit nevelőknek is üzenjen.

A színhely kiválasztásában az is közrejátszott, hogy Tamási Áron Budapest ostroma idején – naplója szerint: „romok között bukdácsolva, kerülgetve élőket és holtakat” – itt a kerületben, Bajor Gizi villájában talált menedékre, és a háború után is a közeli Alkotás utcában kapott lakást a fővárostól, ahol haláláig: 1966. május 26-ig élt – idézte fel Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere az író magyarországi éveinek környezetét.

Emlékeztetett arra, hogy Tamásival, a legnagyobb erdélyi, székely íróval leggyakrabban Trianont, nemzeti tragédiánkat azonosítjuk.

Ezért javasolták Kövér Lászlóval 2010-ben az emléknap összekapcsolását a nemzeti összetartozás gondolatával, valamint azt, hogy a diákok jussanak el legalább egyszer határon túli magyar területre. Jó helyre került a szobor, figyelmezteti a leendő pedagógusokat, hogy Tamási Áron ne csak regényíró legyen a számukra, hanem megértetése annak: mit jelent a határon túl magyarnak lenni. S talán azt is megértik, mit jelent határon belül.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – kezdte beszédét Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke a legtöbbet idézett Tamási mondattal. Mégsem vált közhellyé, mert igazsága örökké valóvá teszi. Az otthon megtalálása és megőrzése sosem volt olyan fontos mint ma, üzeni a szobor, és azt is, hogy találjuk meg benne lelki otthonunkat is. Tamási Áron megtalálta: végakarata szerint Farkaslakán, szülőfalujában kívánt nyugodni, emlékművén – Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor alkotásán – a maga fogalmazta meg sírfelirat olvasható: „Törzsében székely volt, fia Hunniának / Hűséges szolgája bomlott századának.”

Kövér László az Országgyűlés elnöke székely táltosnak nevezte Tamási Áront, aki írásaival óvta népét, szülőföldjét és gyógyította székely derűvel életerejét egy olyan korban, amikor a székelyek és magyarok igazsága nem volt kimondható, de elhallgatható sem, mert „Énlaka felett, a Firtos-lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés”.

A házelnök felelevenítette Tamási Áron életének három nagy próbatételét, amellyel farkasszemet kellett néznie:

1918-ban, az első világháborúban az olasz fronton a halállal, 1937-ben az etnikai kirekesztéssel fenyegető romániai fasizmussal, 1956-ban pedig a nemzetáruló magyarországi kommunistákkal került szembe.

„Mindhárom esetben emberként, magyarként és írástudóként erkölcsileg ő került ki győztesen a szembenézésből. Az ő művészi igazságai azért váltak örök igazságokká, mert aranyfedezetük a valóságban, a nemzeti hűségben és az írástudói felelősségben, a jellemben rejlik” – hangsúlyozta Kövér László.

Rámutatott arra, hogy Tamási már 1937-ben, a vásárhelyi írótalálkozón arról beszélt, hogy Európában 40 millió ember él kisebbségi sorban, azóta a helyzet csak romlott, napjainkra 50 millió európai ember él nemzeti kisebbségi sorsban, és már az európai többségi nemzetek identitását is hasonló veszélyek fenyegetik, mint a nemzeti kisebbségekét, hogy a transznacionális hatalmak őket is otthontalanná tegyék szülőföldjükön – mondta az Országgyűlés elnöke. Ezért „székely táltosunk azon megállapítása, mely szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, napjainkban nemcsak magyar, hanem nagyon időszerű európai igazság is.”

Kövér László beszéde végén méltó jelképnek nevezte, hogy Tamási Áron szobrát olyan művész alkotta Matl Péter személyében, aki maga is egy szülőföldjén otthontalanná tett magyar kisebbség fia. Adja hírül a szobor: megteszünk mindent, hogy a Gondviselés ne aludjon el.

Matl Péter szobrászművész alkotását Kövér László, Pokorni Zoltán, Erős Kinga és Csibi Krisztina, az emlékévet lebonyolító és a szobrot adományozó Magyarság Háza elnöke leplezte le.

A szobrot Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, gyulafehérvári plébános, Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök, Ráduly-Baka Zsuzsanna kovásznai református lelkész, valamint a szintén Erdélyből származó, de Budapesten szolgáló Czire Szabolcs unitárius lelkész áldotta meg. A 85 éves Jakab Gábor pápai káplán egyúttal Tamási Áronnal közös szülőfaluja, Farkaslaka üzenetét is megfogalmazta:

Magyarországon sokan tudnak nagyon sokat Erdélyről, de nagyon sokan, akik semmit. A legfontosabb, ha három Áron nevét megjegyzik: Márton Áron püspök, Tamási Áron író és Gábor Áron ágyúöntő.

A Miatyánk közös elmondása után az áldás így hangzott: a szobor emlékeztessen Erdély és az anyaország kulturális egységére.

A szobor megkoszorúzásával és a Székely Himnusz közös eléneklésével ért véget az ünnepség, amely után a szereplők és a vendégek, köztük Farkaslaka küldöttsége, elvegyültek, beszélgettek, ismerkedtek Matl Péter szobrászművésszel és alkotásával, készültek a fotók, a székely ruhás kislányok kosaraikból frissen sütött kürtöskalácsot, a fiúk pedig otthonról hozott pálinkát kínáltak körbe.

Tamási Áronnal szólva: otthon voltunk a világban.

(Cservenka Judit)