A Gömör-Kishonti Múzeum idén is csatlakozott a Múzeumok éjszakája programsorozatához. 2023. május 13-án immár XIX. alkalommal örvendeztette meg a látogatóit.

A látogatókat gazdag és sokszínű program várta, mely egy ágyúlövéssel vette kezdetét. A program bevezetőjében a Páko Mária vezette Mákvirágok jóvoltából elhangzottak Petőfi Sándor megzenésített versei is. Gabriel Rožai a gömöri nyelvjárásokkal kapcsolatos ismereteivel, s azokból szőtt előadásával emelte az est fényét. A programfolyam során a halak és horgászat kedvelői is megtalálták számításaikat, ugyanis Michal Petrinec két előadása keretében a rimaszombati horgászat és horgászok is bemutatásra kerültek. A kés -és korbácskészítő Ľudovít Majan az est folyamán a korbácskészítés mesterségét ismertette. Érdekes hobbijával a történelmi vadászfegyverek készítője, Igor Makovník is bemutatkozott. A program keretében ügyes tiszolci középiskolásokat is megismerhetett a közönség, akik már most, diákként a kozmetikumok és szappankészítés világában ténykednek. Egy érdekes történetet is megismerhettünk, mely a losonci Regeneračné ivicentrumhoz kapcsolódik, a vízzel és kézápolással kapcsolatos ismereteket osztották meg a látogatókkal.n A vendégek a legendás Zbojská-i buktákkal is megismerkedhettek, s ezzel egyidőben egy lovasszekér is rendelkezésükre állt, amivel az esti Rimaszombat utcáit róhatták. A múzeum udvarán a látogatók különféle finomságokkal üdíthették fel magukat. A Felföldi Dalia Iskola és Kopecsni Gábor vezetésével az íjászkodást is kipróbálhatták.

A múzeum állandó honismereti tárlata, akárcsak aktuális, ideiglenes kiállításai egészen 23.00 óráig fogadták a vendégeket.

A múzeumok éjszakája immáron XIX. évfolyamát a Gömör-Kishonti Múzeum első állandó kiállításának, egész pontosan a tárlat megnyitásának 110. évfordulója emlékére ajánlották fel. A múzeumok éjszakája összesen 407 látogató érkezett.

Az első állandó tárlat 1913. május 18-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Érdekes, hogy 1977-ben az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) épp május 18-át jelölte ki a Múzeumok Nemzetközi Napjává.

Ezzel egy időben a Városi Galériában is új kiállítás nyílt Ladislav Maďar képeiből. Az érdeklődőknek és a gyerekeknek alkotóműhelyeket készítettek. Végül árnyjátéknak is részesei lehettek. A galériában a rendezvényt 160 vendég látogatta meg.

Gecse Attila felvételei

***

(HE/Felvidék.ma)