Imafelelősségünk mindennapi gyakorlásáért – Szentháromság utáni 7. vasárnapra és hétre
Lukács evangéliuma 19,40. versében olvassuk Jézus szavait, Aki jeruzsálemi bevonulásakor így szólt oda a farizeusoknak: Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Azoknak szólt, akik azt kérték tőle, utasítsa rendre tanítványait, mivel ők hangosan kiáltották: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!” (Luk 19,38-39). Urunk válaszában akkor és ott is több volt, mint egy kérdésre-kérésre adott konkrét felelet. Prófécia, program volt Szavában, jövő történéseket illetően a helyes Krisztus-követő magatartásról szólt. És az ünneprontás kísértésének elutasításáról. A mi imafelelősségünkről is beszélt megszívlelendő módon.
Prófécia? Igen, mert Urunk tett már utalást másutt is arra, hogy „romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem” (János 2,19). Az Olajfák hegyén ülve, a templommal átellenben, ezt mondta: „Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának” (Márk 13,2). Előre látta, és megjelentette a fájdalmas, drámai közeljövőt, ami aztán 70-ben be is következett, amikor a római megszállók a templomot porig rombolták.
Program? Igen, mert a tanítványok nem a hallgatás emberei, hanem kiáltó szavak voltak a pusztában, várfalakra állított őrök, akik jelentik az új nap, a reggel jövetelét. És Isten jelenlétének a bizonyságtevői. A beszélő Isten jelenlétében csak hallgatni, az a langyosság megítélt magatartása. Először Istenre kell hallgatnunk. „Mit üzensz Uram, szólj, mert szolgád hallja szódat” lelkülettel. De aztán a meghallott üzenetet tovább kell adni. A bizonyságtevő életprogram is benne van Urunk válaszában. Milyen „égés” lenne, ha azok mondanák el helyettünk a ránk bízott üzenetet, akikről azt véltük, ők nem is (annyira) hívők. Vigyázzunk az önértékelés csapdájával, ezt mindenkinek és mindenkor felállítja a Diabolosz!
Jövő történések megjelenítője? Igen, hiszen a fájdalmas dolgokról sem hallgat Urunk. Először testének templomára utal, amivel kapcsolatban vádolták őt, hogy ilyet állít: Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni (Máté 26,61; 27,40; Márk 14,58; 15,29). Sőt hozzátették a hamis tanúk (Márk 14,56), hogy az emberkéz építette templom lerombolásáról szólt, de egyben a nem emberkéz alkotta templom felépítéséről is 3 nap alatt (Márk 14,58). Az emberi vallomások azonban ellentmondásosak voltak a Nagytanácsban (Márk 14,59). Amit viszont Ő mondott, az bekövetkezett, mindkettőben igaz módon: testét halálra adva engedelmesen, harmadnapra feltámadott. A jeruzsálemi templom, az akkori világ egyik csodája, valóban megsemmisült. Jézus Igéi igazak és ámenek. Boldog ember, aki éhezi és szomjúhozza a bennük rejlő igazságot.
Az ünnepontás, az örömrontás ellen is szól Jézus Igéje. Miért nem utasította rendre, hallgattatta el tanítványait? Mert ők az áldott királynak örvendeztek, aki az Úr nevében jött közéjük. A Jeruzsálembe bevonuló Jézus király az életünkbe is így jön: felgerjeszti a hamvadó tüzet, tiszta ünnepi fényeket gyújt a megszürkült lelkekben, benedictusra, glóriázásra hangolja fel lelkünket, sőt, az életünket. És vigyáz arra, hogy ezt senki ki ne oltsa.
Mindezek alapján mai imacsendünkben az Élet, életünk Király-Jézusa figyelmeztet személyes és közösségi, egyéni és egyházi megkerülhetetlen imafelelősségünkre. Az imádság ugyanis nem szakrális diplomácia! Sokkal inkább: prima et ultima ratio – oratio – azaz első és végső lehetőségünk az ima! Amikor minden más eszköz kihull a kezünkből, az ujjainkat és a lelkünket még imára fonhatjuk! Csak egyetlen dolog számít: ha megkapjuk a megbízást, a Lélek belső bizonyságtétele és az Ige sziklazúzó ránkterhelődése nyomán, akkor ki kell mondani az igazságot. Amiként azt Habakuk próféta tette közel 700 évvel Jézus eljövetele előtt, aki őrhelyére állva hirdette: „A kő is igazságért kiált a falból” (Habakuk 2,11). A kő a falból Habakuk korában és a kő Jézus korában figyelmeztet átruházhatatlan imafelelősségünkre az előtt, aki maga az út, IGAZSÁG és az élet (János 14,6).
Nyári zöld lombok alatt, szűrt égi fényben vagy szobád csendjében Isten elé hajló lélekkel halld meg Szavát, tedd szavaid mértékévé, forrásává és mennyei fedezetévé megértett Igéjét. Annyi bajjal próbált korunkban, annyi emberi és diabolikus hazugság őserdejében az Ige kardjával lépj tovább az úton. Van miért imádkoznunk, kiáltanunk, nehogy a köveknek kelljen megszégyenítésünkre feljajdulniuk. Kiáltsunk a háborút és öldöklést mielőbb lezáró igazságos békéért, kiáltsunk az éhezés és a klímaválság áldozataiért, az édesanyjuk mellén halálba hulló gyermekek kiszáradt millióiért! Az Isten adta magzatok, az anyaméh drága gyümölcseinek megszületéséért. Az ember alkotta mesterséges intelligencia etikus, embersegítő felhasználásáért. Gyermekeink digitális függőségének megelőzéséért, szabadságuk megbecsüléséért, felismeréséért és védelmezéséért. Hovatovább nincs annyi kő, ami valamiért ne kiálthatna.
Két imádság álljon itt, amit nem a keresztyének helyett kiáltó kövek, hanem a Szentlélek által érzékenyített, együttérző, Isten áldotta lelkek mondtak el. Az imafelelősség elgondolkodtató, ösztönző és szép példái ezek.
Az egyik ima a kortárs Susanne Brandt lelkében fogant, zöld szűrt fényben, olyan Isten-csendben, amelyben elértek hozzá a szenvedők néma jajkiáltásai:
Látjuk Urunk a sok szenvedőt, akiknek ember voltát, teremtésbeli méltóságát lábbal, fegyverrel, erőszakkal tiporják. Vannak sebek, melyek rejtve maradnak az emberi tekintetek elől. Adj szemet, Urunk, hogy felismerjük a szótlan jelek üzenetét! Tégy minket alkalmassá és késszé arra, hogy békességért kiáltásunk és igazságosságért, szeretetért és megbocsátásért! Add, hogy legalább imában tehessünk valamit a háború és a gyűlölet, az erőszak ellen! Kérünk Téged, hallgass meg minket! Ámen.
A másik ima az egy éve hazaköltözött Detlev Block protestáns író lírikus szépségre fogékony belső szemeinek látása nyomán született meg:
A nyár kifeszíti a vitorlákat, s Annak dicséretét zengi, Aki példázataiban szépen szólt égi-földi titkokról, amikor a liliomokra és az égi madarakra tekintett. Jézus gyönyörű üzenete megvidámítja lelkünket és beszédére ráhangolódva, mondjuk mi is: mily szép és mily gyönyörűséges, élni az életet és Isten gyermekeként élni meg minden pillanatot. Ámen.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
