A Forma-1-es Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 23-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Több mint 100 ezer néző előtt rendezték meg a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában – mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.

A sportvezető közölte, a versenyhétvége négy napja alatt – beleszámítva ebbe a csütörtöki 5000 szurkoló részvételével rendezett boxutca-látogató sétát – 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen.

Gyulay Zsolt a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításról azt mondta, neki és a kollégáinak is jó érzés, hogy lezárultak a tárgyalások, és a továbbiakban már nem a megállapodás feltételéül szabott felújítással összefüggő előkészítő munka van terítéken.

„Ebből a szempontból természetesen megnyugtató, hogy a végére értünk, ugyanakkor a valódi munka csak most kezdődik” – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) és Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója (b) a Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 23-án.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Gyulay szerint nem lehet megmondani, hogy manapság, vagy 10-20 évvel ezelőtt volt könnyebb, vagy nehezebb Forma-1-es versenyt rendezni.

„Inkább úgy fogalmaznék, hogy most teljesen más, mint korábban. Ezek a versenyhétvégék szinte négynapos fesztiválokká nőtték ki magukat, ráadásul a versenysorozat jogtulajdonosa óriási követelményrendszert állít fel, így sok mindennek kell megfelelni, sokkal több a munka, több emberre van szükség, és nyilván sokkal költségesebb is” – mondta, és hozzátette: „a jegyeket viszont el lehet adni, mi pedig abból élünk, így ebből a szempontból manapság könnyebb a rendezés.”

Fotó: HA/Felvidék.ma

A Hungaroringen szombaton jelentették be, hogy az eredetileg 2027-ig érvényes szerződést öt évvel meghosszabbították, így a mogyoródi F1-es futam 2032-ig biztosan a programban marad.

A 38. Magyar Nagydíj 15 órakor rajtolt, a pole pozícióból Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok brit sztárja startolhatott.

(mti/Felvidék.ma)