A komáromi kitörés sikerét kihasználva, 1849 augusztusában Klapka György honvédtábornok ereje gyarapítására törekedett. Az általa birtokolt területeken mintegy ötezer újoncot állítottak ki, de védőserege gyarapodott a miglészi Mednyánszky Sándor őrnagy vezette „száguldó csapathoz” csatlakozott Noszlopy-szabadcsapattal is.
Klapka vezérőrnagy emlékirataiban számolt be arról, hogy 1849 augusztusában nem csak újoncozás révén gyarapodott a komáromi védősereg létszáma: „Egy kis segédcsapatot nyertem ugyanezen idő tájt Noszlopy kormánybiztosnak, Somogy katonai parancsnokának a Balatontól előnyomuló seregecskéjében. Ez az erélyes ifjú június óta foglalkoztatta a Nugent alatt működő II. osztrák hadtestet, s az osztrákokkal több szerencsés kimenetelű csatát vívott. Az egész csapat, mely saját magára hagyatva, a kormánnyal és a többi sereggel való összeköttetés nélkül küzdött, vívódott az ellenséggel, háromezer főből állott; ennek is csak egy része volt rendes fegyverrel ellátva, nagyobbára kaszákkal és csépekkel felfegyverzett újonc honvédek valának, velük száz ló, egy fa- és egy ércágyú. Noszlopy hozzám vonult, s általam a fölkelés szervezése végett Veszprémbe küldött Mednyánszky alezredes alá rendeltetett. A kicsiny sereg később a komáromi őrség két zászlóalját képezte.”
A Noszlopy-féle szabadcsapatról Barcy Zoltán hadseregtörténész 1986-ban a következőket írta A szabadságharc hadserege című munkájában: „A sokszor öncélú csapatalakítások közül kimagaslott Noszlopy Gáspár szabadcsapata, amelyet a kormánybiztos a somogyi nemzetőrség és a helyi népfelkelés ötvözéséből teremtett meg. Ez a jól vezetett alakulat a Dunántúlon veszélyeztette az osztrák csapatokat.
Klapka 1849. augusztus 21-én megkötött fegyverszüneti szerződése következtében az egész szabadcsapat bevonult Komáromba, ahol a védők erejét növelte. Gyalogságából lett a 127. honvédzászlóalj, egy század huszárságát a 14. Lehel-huszárokhoz [azok 4. századaként] osztották be; ezenkívül egy osztály vadásszal is rendelkezett. Egyenruhájukról semmit sem sikerült felderíteni.”
Lássuk hát, hogyan került e csapat Komáromba!
Az 1849. augusztus 3-i sikeres komáromi kitörést követően Klapka György honvédtábornok csapatai egészen Győrig jutottak előre. Ekkor kapott különleges feladatot a – gerilla-hadviselésben járatos – miglészi Mednyánszky Sándor őrnagy parancsnoksága alatti – a Bocskay-csapatból alakított 52. honvédzászlóaljból, egy szárny hajdúsági Bocskai-huszárból és egy fél 3 fontos ütegből álló – „Bakony melléki mozgó sereg”, amelynek „rendeltetése volt a vidéket fölkelésre bírni, újoncokat szedni s a felső ellenségnek az alsóval való közlekedését megakadályozni.” Mednyánszky őrnagy a parancsnak megfelelően augusztus 6-án elindulta Kocs–Kisbér–Románd–Zirc menetvonalon, augusztus 10-én ért Veszprémbe.
Másnap este ide vonult be Balatonfüredről a remek szervezőkészségű népvezér és katonai talentum, noszlopi Noszlopy Gáspár őrnagy, kormánybiztos, akinek szabadcsapata az eszéki erődből hazatért somogyiakból és újoncokból szervezett 127. honvédzászlóaljból (parancsnoka Radákovits Miklós százados), somogyi mozgó nemzetőrökből, népfelkelőkből, egy huszársvadronból (parancsnok: László János alszázados), a „Zala megyei védcsapat” 150 önkéntes vadászából (parancsnok: tharnói Csontos János Sándor nemzetőr százados), továbbá egy ütegből (4 db 1 fontos löveg, parancsnoka: abrudbányai Fikker Ferenc hadnagy) állt. Csapata a Tolna és Fejér vármegyei újonc egységek javával is erősödött, létszáma elérte a 3500 főt.
Noszlopy augusztus 14-én kapta meg Klapka levelét, amelyben a tábornok tudatta, Komárom környékére akar minden erőt összevonni, hogy az ellenséget megverve biztosítsa a Duna jobb partját
és megkezdhesse az „aldunai megyék kitisztítását”. A kormánybiztos határozott parancsot kapott: „Minden újonczok felruházás és felszerelés végett Komáromba küldessenek, itt a ruha, a fegyvertár, itt fognak zászlóaljakká alakíttatni, s így minden fehérneműt, posztót, s egyebeket legcélszerűbbnek vélném Komáromba szállíttatni – továbbá legnagyobb szükség van lovakra, mert, hogy tökéletesen mozgóvá tehessem seregem, társzekéri fogatokra, de különösen lőszeri fogatokra van szükségem. Felkérem tehát, ha bármennyi ló volna is kapható, az álladalom részére öszve vásárlandó. – Azon vezényletére bízott somogyi csapatot zászlóaljakká vélném alakítani, Somogyi-zászlóalj név alatt, ami a viszonyt ön és Mednyánszky őrnagy között illeti, mint kormánybiztos teljhatalommal működend, minden politikai, s polgári ügyek felett. A katonai ügyek vezénylete kizárólag Mednyánszky őrnagyot illetvén.” Noszlopy erre átadta a parancsnokságot Mednyánszkynak, majd Antal bátyjával és 70 emberével a Bakonyba indult.
Győr kiürítésének másnapján, augusztus 16-án a komáromi haditanácson „szótöbbséggel határozták el a seregnek visszavonását; csak egy hadoszlopot akartak a tökéletes cernírozás után is kívül hagyni a Balaton mellékén és a Bakonyban, hogy az ellenséges sereget hátban nyugtalanítsa s a netalán kitörendő várőrség működését azon irányban elősegítse. Ezen célra Mednyánszky száguldó osztályát szemelték ki, őt pedig alezredessé tették. A Balaton vidéke s az áthatolhatlan bakonyi erdő igen alkalmas volt a guerilla-harcra, s egy bátor vezér innen sok bajt okozhatott a cernírozó seregnek.”
A Noszlopy-féle csapatokkal megerősödött, Mednyánszky alezredes vezette „száguldó csapat” számára feladatul jelölték, hogy Székesfehérvár felől tüntessen Buda irányába. Kíméletlen eszközökkel tartotta fent a rendet; augusztus 19-én Veszprémben agyonlövetett két, kémkedéssel vádolt embert: Kapy császári-királyi nyugalmazott századost és egy 60 éves asszonyt.
Augusztus 21-én 14 napi fegyverszünet köttetett a komáromi védők és a császári csapatok között, amelynek 5. pontja szerint „a várhoz tartozó künn levő száguldó csapatok, melyek a jelen egyesség megkötéséig a bevonulásra parancsot kaptak, akadály nélkül és biztos fedezet mellett, a várba visszatérhetnek.” Ennek köszönhetően vonulhatott be Komáromba 1849. augusztus 22-én a Mednyánszky alezredes vezette hadoszlop.
A két csapatvezér 1849 utáni életútja is kalandregénybe illő. Noszlopy néhány bajtársával a Bakony rengetegébe vette be magát, hogy gerillaharcot folytasson, s a császáriak vérdíjat tűztek ki a fejére. 1850 tavaszán Tiszabőn elfogták, de sikerült megszöknie. Részese volt az ellenállási mozgalomnak, 1852-ben Kecskeméten és környékén gerillacsapatot szervezett, de 1852 novemberében ismét elfogták. Bécsben kötél általi halálra ítélték és 1853. március 3-án Pesten, az Üllői út határában felakasztották.
Mednyánszky alezredes komáromi kapitulánsként Londonban telepedett le, majd 1859-ben az itáliai magyar légió soraiban szolgált. 1866-ban a poroszországi magyar légió vezérkari főnökeként, ezredesi rendfokozatban ő is részt vett a sikertelenül végződött trencséni betörésben.
A kiegyezést követően hazatért, volt Szigetvár országgyűlési képviselője, majd belépett a 48-as Pártba, honvédegyleti tag volt és ügyvédként tevékenykedett. 1875. április 23-án, 59 évesen halt meg Budapesten.
A Klapka légió (rendezte: Hajdufy Miklós, 1983) és az Élve vagy halva (rendezte: Rényi Tamás, 1979) című filmek is őrzik szabadságharcos emléküket.
A szerző hadtörténész.
(Babucs Zoltán/Felvidék.ma)
