Nick Vujicic (*1982), nemzetközi hírű prédikátor szeptember 13-án Kassán járt. A tetra-amelia tünetcsoport következtében karok és lábak nélkül született. Ez egy génmutáció következménye. Bal lába helyén csupán két lábujja van, amelyek segítségével tud írni, használni a számítógépet, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni.
A kassai amfiteátrumban találkozott az érdeklődőkkel, akik – kellemes meglepetésemre – zömmel fiatalok voltak. Ezt a kassai Magyar Főkonzulátus szervezte, így szinkrontolmácsolás folyt magyar és szlovák nyelvre.
A körülöttem ülő fiatalokat kérdeztem, miért jöttek el. Az egyik azt mondta, a kíváncsiság hozta. A másikat leánytestvére hívta el, aki elmondta, ezzel az emberrel videófelvételeken keresztül ismerkedett meg és nagyon tetszett neki, hogyan ismerkedett meg Istennel. Élettörténete ösztönzőleg hatott rá. Remélte, talán valami újat fog hallani. A következő csak annyit mondott: „Azért jöttem, hogy Vujicic urat megnézzem.” Egy lány közölte, tetszik az üzenete, mely arról szól, jó a világban élni, még ha nem is mindig úgy tűnik!
Soltész Miklósnak, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának köszönhetően valósulhatott meg ez a rendezvény. Egyszer egy jégkorongmérkőzésen járt Kassán és akkor született meg az ötlet.
„A szlovákok és magyarok közös módon látják a keresztyénséget, közös a kultúrájuk és hasonlóképpen tesznek a sérült emberek érdekében is” – mondta.
Nagyon nagy küzdelem sérült emberként élni, de rokonként, szülőként, hozzátartozóként és nem utolsósorban ápolóként segíteni is. Azt kívánta, sok erőt és energiát merítsenek ebből az előadásból. „Isten áldja önöket, Szlovákiát, s azt itt élő szlovákokat és magyarokat egyaránt” – köszönt el az államtitkár.
Ezután a Nemadomfel együttes, Magyarország első sérültekből álló zenekara a Hozzád tartozom c. dalt adta elő. „Én Uram, erősségem, Hozzád tartozom. Két kezem kinyújtom most az ég felé, s hálával áldozom, Jézus mit adjak néked…” A Tretí deň (Harmadik Nap) kassai keresztény együttes következett. A közönség lelkesen megtapsolta őket. Daluk a reményről szólt.
Vujicic miután köszönetet mondott a szervezőknek, bemutatkozott. Szülei szerbek, de ő Ausztráliában született, az Egyesült Államokban él, a felesége mexikói, de egyúttal japán is. Tehát beszél szerbül, spanyolul és angolul. A mai napon telefonon beszélt a feleségével és elmondta neki, mennyire szereti. Tizenegy éve házasok. Szerelem volt első látásra. Amikor ránézett, hirtelen a lábait sem érezte. (Többször tréfálkozott fogyatékosságával, ami nevetést váltott ki a nézők soraiban.) És nem tudta levenni róla a kezeit, mert annyira gyönyörű. Négy gyermekük született. A két legkisebb lány iker. És egy további gyereket szeretnének örökbe fogadni. Ezért is nagyon hálásak, mert az Isten többel áldotta meg őket, mint ami elegendő. A szülei ösztönözték: „Nick, ne arra figyelj, amid nincs, hanem arra összpontosíts, amid van, s azért légy hálás!”
Iskolásként látta, az összes gyermeknek volt keze és lába, neki meg nem. Természetesen kérdezte a szüleit, miért született ilyennek. „Mi nem tudjuk, de Isten tudja” – volt a válasz. Akkor azt kérdezte:„Istenem miért születtem így?” Tisztán és ártatlanul hitt a Biblia igazságában, így tudta, ha Istenhez szól, majd válaszolni fog neki. Isten válaszolt neki, de nem úgy és akkor, amikor szerette volna.
Amikor kezekért és lábakért imádkozott, az Úr nem adott végtagokat, de ha ez mégis megtörténne, a szekrényében tartogat egy pár cipőt erre az alkalomra. Azon gondolkodott, ha az Isten jó, miért nem adja ezt meg neki? Arra jött rá, sok embernek vannak végtagjaik, de el van törve a szívük.
Tudta, ha Istennek van terve vele, akkor ez egy jó terv, hiszen ezt mondja a Biblia. Rájött, a karok és lábak nem változtatnak meg mindent. A nyolcéves gyerekek azt mondják, bár csak lennék idősebb, akkor majd minden rendben lesz. A tizenhárom éves meg azt mondja, ha egyetemista lesz, akkor lesz majd minden rendben. És az ember elvégzi az egyetemet, akkor sem boldog, mert állást kell találnia. Végre van állása és két hét múlva ránéz a főnökére és rájön, hogy utálja! Azután arra gondol, akkor lesz minden rendben, ha megházasodik. Kérdezzék meg a házas embereket, hogy boldogok-e. Ha egyedülállóként nem vagy boldog, házasként sem leszel az! A pénz segít, de nem szavatolja a boldogságot!
Tapasztalta, az emberek a fogyatékossága alapján ítélték meg, s nem voltak barátai. Pedig másoknak is el akarta mondani, hogy neki volt választása!
Vagy a környező világ mondja meg, mi tenné boldoggá, vagy az Úristenhez fordul és Őt kérdezi meg.
Megengedi neki, hogy gyógyítsa a lelkét és összetört szívét. Igen, szokott imádkozni azért, hogy legyenek végtagjai. Nagyszerű lenne! Ezt a döntést az Úrra bízta, de abban biztos, hogy az örökkévalóságban lesznek karjai és lábai. Néha a csoda nem földi életünkben következik be, de akkor is mi magunk lehetünk csoda más valaki számára!
Egyszer a közönség soraiban látott egy édes, 19 hónapos kisfiút, akinek hozzá hasonlóan nem voltak végtagjai, csak egy kis lába. Megkérte a nagyapját, hozzák a színpadra. Ránézett, de nem tudott lepacsizni vele, úgyhogy rátette a lábacskájára az ő csonka lábát. A gyerek rámosolygott. Mindenki más sírt. Az anyja köszönetet mondott, mert azért imádkozott, hogy az Úr küldjön neki egy jelet. S most már tudta, Istennek van terve a fia számára, minden nehézség, hullámvölgy ellenére, amely még vár rá. Nick azért született végtagok nélkül, hogy most őt bátoríthassa. És elmondhatta neki, minden rendben lesz. A mennyországban biztosan meg fogják egymást ölelni. És az egykori kisfiú meg fogja köszönni, hogy elhitette vele, van mennyország. „Ha ez nem cél, akkor nem tudom, mi lehetne az!”
Az emberek azt kérdezik tőle, honnan tudja, hogy az Isten valóságos, létezik. Folyékonnyá kezdett válni a gerince. Az orvosok azt mondták, 35 éves korára nem lesz háta. Betegségéből mégis meggyógyult. Ezért tudja, hogy az ő Istene valóságos! Amikor születése után az orvosok meglátták, azt mondták, nem lesz képes járni. (A színpadon ugrálni kezdett. A közönség nevetve tapsolt.)
Ha a feleségére néz, tudja, hogy az ő Istene valóban létezik. Ha a gyermekeire néz, ez is Isten létezését bizonyítja. A fia mondta, apa, bárcsak lennének kezeid, mert tudni szeretném, milyen az, ha megölelnél. De semmi gond! Mert én elég hosszan és erősen meg tudlak ölelni, hogy érezd, milyen az, ha a fiad megölel.
Hetvenkilenc országot látogatott meg. Ez alatt olyan sok embert ölelt meg, hogy lehulltak a kezei – tréfálkozott ismét. – Úgy ölelhetnek meg, hogy a karjait hazavihetik magukkal!
Majd a megtéréséről beszélt. Az egyik ok, ami miatt eleinte elutasította, hogy higgyen Istenben és az egyházban, az a gyülekezetekbe járó emberek miatt volt. A keresztények egy része nem igazi hívő. De ez nem változtat azon, ki Jézus! Azon sem változtat, hogy van egy terve számodra! Jézus Krisztus szeret téged! Szereti Szlovákiát! Mindegyiketeket szeret. Ha nem hagyjátok cserben, akkor bizonyosak lehettek benne, hogy az Ő békéje irányítja majd a szíveteket!
Nem tudja, ki min ment keresztül, de Isten irgalmas. Szeret téged. Ebben a pillanatban is. A függőségeddel együtt. Nem az egészségesekért, hanem a betegekért jött. Nicknek nincs arra szüksége, hogy a világ mondja meg, mit tegyen, ki ő, mert tudja, ő is Isten gyermeke. Ezt alázattal mondja, de biztos benne. Amikor a szemébe néznek az emberek, a békét látják! Béke van benne. Hatalmas béke. Nem érdekli a pénz, békére, nyugalomra van szüksége.
Több mint kétezerötszázszor utazott repülőgépen. Nem fél a haláltól. Mert nem fog meghalni. Ezért nyugodt. Annyira boldog, hogy Isten szeretete irányába nem változik. Kérdezzék meg a feleségét: Nick tökéletes? Nem! Nick vajon mindig boldog? Nem bizony! Nicknek is megvannak a maga hullámvölgyei. Az élet lelki hadviselés. De azt tudja, hogy teljesen mindegy, mi történik, teljesen rábízhatja magát Istenre. Sem egy pillanattal később, sem hamarább nem távozik az örökkévalóságba, mert béke van benne. Benned is béke van?
Ő érted halt meg! Harmadnapon feltámadott. Az előadó arra bátorította közönségét, hogy imádkozzanak országukért. Imádkozzunk a békéért, Amerikáért. Ez az ország eltűnik a süllyesztőben, mert ott nagyon sok felületes, hamis keresztyén él. Rengeteg szörnyűség történik abban az országban. Imádkoznunk kell a világért is! Isten itt van az amfiteátrumban is. Szeretné, ha megismernék ma este. Ezután engedélyt kért közönségétől, hogy imát mondhasson.
„Mindenható Istenünk, eléd járulunk és köszönöm, hogy szereted Szlovákiát. Imádkozunk mindenkiért, aki depresszión, szorongáson és félelmen megy keresztül, hogy gyógyuljon meg. Köszönjük, hogy megnyitod az elménket és szívünket, hogy megismerjünk Téged nem vallásként, hanem emberi személyes kapcsolatként. Mutasd meg, amit a Bibliában leírsz és taníts meg eszerint élni! Taníts meg minket imádkozni! Segíts, hogy bízzunk Benned! Segíts elfordulni a bűntől és tedd lehetővé, hogy megismerjük a Te békédet! Jézus nevében, ámen.”
Szülei (apja lelkipásztor, anyja betegápoló) mindig hangsúlyozták, ne feledkezzen meg a nálánál szegényebbekről. Soha sem vásároltak meg neki mindent, amit szeretett volna. Szülei jól tudták, hogy ha megkapja azt és akkor, amikor akarja, akkor sohasem lesz semmiért sem hálás. Munkára akarták nevelni. S ha lesz, akkor ne feledkezzen meg azokról, akiknek nincsen. Heti két dollárért porszívózott, s így meg tudta vásárolni játékszereit.
A szülei arra szoktatták, hogy legyenek céljai és álmai. Bátorság kell hozzá, hogy belevágjunk valamibe!
Fellépését egy történettel zárta. Az árvák életén kívánt változtatni. Pénzt tudott már keresni, de mások életét kívánta megváltoztatni. Tizenöt éves koráig sok mindenen ment keresztül. Akkor egy folyóirat került a kezébe. Abban egy gyönyörű afrikai árva képét látta, aki mosolygott. A szülei elmondták, milyen volt az, amikor semmijük sem volt és Ausztráliába mentek. Ennek a lánynak a fotóját tette a tükrére. Mindig, amikor a tükörbe nézett, a mosolygós lányt látta. Ez hosszú távú célt adott az életének.
Bármi is a te célod, tégy egy lépést és azután még egyet! – tanácsolta. Ne várj addig, amíg elmúlik a félelmed, tedd meg a lépést a félelmed ellenére. Szeretne egy ösztönző álmot adni, hogy változtassátok meg valakinek az életét. Ez nem a pénzről szól. Hanem, hogy barátok lesztek. Hogy valakit meghallgattok.
A holnap nincs biztosítva senki számára. Senki nem tudhatja bizonyossággal, hogy ez az utolsó estje-e, ezért minden kapcsolatfelvétel fontos az embertársunkkal. Legyen az életünk eltelve bátorsággal, szeretettel, teljes reménnyel és hittel!
„Tiszta szívemből szeretlek benneteket, a legjobbat kívánom. Remélem, hogy az élettörténetem arra inspirál, hogy merészeket álmodjatok és sohase adjátok fel. És sohase kételkedjetek abban, hogy Isten tud-e használni, mert tud! Ha Isten egy férfit tud használni kezek és lábak nélkül, hogy az ő isteni kezei és lábai legyenek, akkor bármelyikünket tud használni! Isten áldjon benneteket, kívánok kellemes estét!”
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
