Fotó: Szabó Krisztián

Polgármestereink, közéleti személyiségeink közül már többen leadták szavazatukat és erre bátorítják a felvidéki magyar választókat is…

***

Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere azt írta: „Szavaztam a keleti és a déli régiók képviseletére!”

***

Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere is letette szavazatát, és a következő rövid, de lényegre törő üzenetet fogalmazta meg: “Itt az idő!”

***

Agócs Kőrösi Ildikó, Pered polgármestere is úgy véli, itt az IDŐ, hogy beleszóljunk az elkövetkező négy év politikájába! „Használjuk ki a lehetőséget, ne bízzuk másokra a választást! Együtt erősek vagyunk!” – írta. (HE)

***

Halász Attila, vállalkozó, Rimaszombat alpolgármestere családja körében szavazott. Maga tizenöt éve kezdett a gömöri közösséggel foglalkozni, s azóta úgy véli, fogható értéket teremtettek.

Juhász Péter és Halász Attila családjaik körében a választást követően

„Úgy gondolom, hogy a közösség egész Felvidéken nagyon fontos, s nekünk még fontosabb a magyar közösség, aminek képviselete kell, hogy legyen. Nekem rendkívül fontos, hogy Rimaszombatban és környékén elkezdődjön egy újfajta gondolkodás, a fejlődés” – szögezte le. A kampányok során mindig hozzáfűzte, hogy a szlovák pártok mi nélkülünk is bejutnak a törvényhozásba. (HE)

***

Agócs Gergely, Királyrév polgármestere rövid üzenetet fogalmazott meg: „Itt az idő! Ott leszünk!”

***

Nagy György kulturális szakelőadó Várhosszúréten szavazott családja körében. Lánya első választó volt.

***

Szajkó Richard, Baraca község polgármestere (Rimaszombati járás) közösségi oldalán úgy tájékoztatott, nem volt nehéz döntés, hogy kire szavazzon, erre kéri a többieket is. Mint fogalmazott, együtt egy jobb jövőért szeretne dolgozni a későbbiekben is a leszakadó déli településeken élő mélyszegénységben élők érdekében. (HE)

***

Zselinszky József Királyhelmec alpolgármestere családja körében szavazott. Arra biztat mindenkit, ezt este 22.00 óraig Önök is megtehetik. „Köszönjük a támogatást!” – írja.

***

Domin István, Izsa polgármestere felhívta a figyelmet: Minden 18 év feletti szlovák állampolgárnak joga van beleszólni az ország irányításába és szavazni a következő időszak parlamenti összetételére. „Éljünk a demokrácia által biztosított alkotmányos jogunkkal!”– szögezte le. (HE)

***

Perbetén a Napraforgó Néptáncegyüttes tagjai, Tárnok Katalin és férje népviseletben járultak az urnák elé. „Köszönjük neki! Hajrá Komáromi járás! Mindannyian menjünk szavazni! A hagyományaink megőrzéséért is!” – írta a Szövetség Komáromi Járási Irodája közösségi oldalán. (HE)

***

Szvorák Dávid pedagógus, füleki városi képviselő szintén mindenkit arra biztat, hogy éljen szavazati jogával. „Vigye el családját, rokonait, ismerőseit, hogy a régiónknak is legyen képviselete Pozsonyban! Itt az idő!” – írta (HE)

***

Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere a jövőnkért, a családunkért, a gyermekeinkért, a közösségünkért szavazott. Mint mondja, a szülei példáját követte, akik minden egyes választáson részt vettek „Itt az idő, hogy beleszóljunk a jövő alakulásába. Ne mások döntsenek rólunk. Kérek mindenkit, hogy adjunk esélyt a magyar parlamenti érdekképviseletnek. A segítségük/segítségetek nélkül ez nem fog menni. Alázattal és tisztelettel köszönöm mindenkinek, aki részt vesz a választásokon. Hajrá Magyarok! Hajrá velünk élő szlovákok, romák, ruszinok! Mindannyiunk jövőjéről döntünk most. Itt az idő, válasszatok!” – írta. (HE)

***

Gúta polgármestere, Halász Béla családjával, feleségével és két kisgyermekével ment el szavazni. Mint írta: “Gyerekeinkért, megmaradásunkért!”

***

Gömörpéterfalán özv. Illés Erzsébet is az urnák elé járult. „93 évesen is fontosnak tartotta eljönni szavazni, nagy tisztelet neki! Jónéhány fiatal példát vehetne róla…” – tájékoztatott a Rimaszombati járásbeli község közösségi oldalán. (HE)

***

Muzslán Ica néni hagyományos muzslai népviseletbe öltözött, abban szavazott.

(Fotó: Farkas Iván, Facebook)

***

A Komáromi járásban fekvő Izsa településen népviseletben szavaztak.

(Foto: TASR, Milan Drozd)

***

Lesz-e olyan parlamenti erő, amely értünk harcol? Marcinkó Zoltán, Béna község polgármestere (Losonci járás) kifejtette, egy fontos, sorsdöntő választásokra kerül most sor. „Ismerjük az ország helyzetét, hatalmas az államadóság, nagyok a problémák nemcsak a közigazgatásban, de ugyanúgy az egészségügyben is. A következő kormánynak óriási feladata lesz, rendbe kell tenni a gazdaságot. Ezentúl megnyitják a közigazgatás reformjának a témáját is. S feltehetjük a kérdést, ha nem leszünk ott, hogy beleszóljunk az ügyeinkbe, akkor mi lesz a községeinkkel, ugyanígy mi lesz az iskoláinkkal, ha nem leszünk ott? Vagyis arról is döntünk, hogy a déli régióknak lesz-e politikai képviselete, lesz-e olyan erő a parlamentben, amely értünk fog harcolni. Ezért szánjunk rá időt, s menjünk el szavazni” – biztat mindenkit Marcinkó. (HE)

***

Takács István pedagógus, a királyhelmeci Csemadok Hajdók Géza Alapszervezetének elnöke az ország legkeletibb pontján szavazott, Ágcsernyőben. „Választói igazolvány segítségével adtam ott le a voksomat! Szövetségben a jövő! Legyünk minél többen!” – írta.

(Fotó: Takács István, facebook)

***

Cziprusz Zoltán Besztercebányai megyei és rimaszombati városi képviselő délelőtt feleségével és kislányával együtt járult az urnák elé. „Mi már szavaztunk közösségünk és régióink jövőjére! Ne maradj le Te sem, valamint minden ismerősöd, barátod, szomszédod hozd el szavazni, mert nagy a részvétel! Együtt Sikerülni Fog! ” – írta. A közösségi oldalán élő videóüzenetben így szólt a választópolgárokhoz:

„Kedves barátaim, én már voltam szavazni, sőt családomat is elvittem. Kígyóznak a sorok, ez azt jelenti, nagy lesz a részvétel. Én most meg szeretnék szólítani minden támogatónkat, aki velünk van, s nekünk drukkol, hogy ne csak maguk menjenek el szavazni, hanem vigyenek el mindenkit. Menjetek végig az utcában, ahol laktok, településeteken. A részvételre buzdítani egészen este tíz óráig lehet. Ha elegen elmegyünk, együtt sikerülni fog. Hajrá! Győzzünk együtt!” – nyilatkozta. (PHE)

***

„Nem érdektelen számomra, ki fog képviselni a parlamentben a következő 4 évben. Tegyetek ti is így, amíg még lehet ilyen módon választani! Ne hagyjuk, hogy rólunk döntsenek, de nélkülünk!” – üzent közösségi oldalán Szabó Krisztián építész, Alsópokorágy egyházgondnoka.

Szabó Krisztián, Alsópokorágy (Rimaszombati járás)

***

Molnár Tibor, a Rimaszombati ICS alelnöke, és a Gömör és Nógrád Rádió műsorvezetője szintén leadta szavazatát. A következő üzenetet fogalmazta meg: „Élj te is állampolgári kötelességeddel a jobb jövő érdekében!”

Szavalóként nem csoda, hogy a következők is eszébe jutottak Petőfi után szabadon: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!”

Molnár Tibor, Rimaszombat

***

Poprocky Ivan, Ajnácskő polgármestere ugyancsak fontosnak tartja, hogy minél többen elmenjenek szavazni.

Azt írta: „Mindenkinek van választási lehetősége és minden pártnak van esélye. A nap végére valamelyik párt sikeres lesz, valamelyik még sikeresebb”. A döntés a választópolgárok kezében van. (HE)

Poprocky Ivan

***

Vigyünk el papát-mamát, kiskutyát, nagykutyát, én úgy tettem

Pál Attila, a Szövetség Híd Platformjának országos elnöke Feleden szavazott. „Ahogy mindenhol elmondtam, vigyünk el papát-mamát, kiskutyát, nagykutyát, én úgy tettem. Erre biztatok mindenkit, ma éljenek választópolgári jogukkal” – mondta. (HE)

***

Juhász György, az ország egyetlen teljes szervezettségű, magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményének, a Selye János Egyetemnek a rektora maár választott. A közösségi hálón tett bejegyzésében úgy fogalmazott, mindenkinek adott a lehetőség, hogy “azokat juttassa a törvényhozásba, akikről úgy gondolja, hogy a legtöbbet tehetnek az ország és az otthonunk jövőjéért.”(SzE)

***

Bolya Szabolcs, Köbölkút polgármestere, Nyitra megyei képviselő családjával szavazott Köbölkúton a kettes számú szavazókörzetben. (SzB)

***

Zalaba választ, válassz Te is!

A Szövetség képviselő-jelöltjének, Zalaba község polgármester asszonyának, Bögi Pathó Melindának az üzenete: Zalaba választ, válassz Te is! (HA)

***

„Jó érzés volt, hogy súlya lett a döntésemnek”

Varga Ákos, a Gömör-Nógrád Ifjúsági Csoport régiós társelnöke szeretné, ha a fiatalok is feladatuknak éreznék, hogy tegyenek valamit a magyarságért. „Mint ismerjük, egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – szögezte le. Elmondta, még emlékszik, amikor maga is első választó volt. Nagyon izgult, miképpen fog lezajlani majd a voksolás. „Jó érzés volt, hogy súlya lett a döntésemnek” – tette hozzá, s azt kívánta, ezt minél többen megérezzék. (HE)

Varga Ákos

***

 

(Felvidék.ma)