Október 18-án, kétszáz év távlatából emlékezünk Ipolyi Arnoldra születésének évfordulóján, aki a történelmi Hont vármegyéből indult az Ipoly menti palócságból, és gazdag életutat járt be. Az egyetemes magyar egyház – és művelődéstörténet úttörője, majd besztercebányai és nagyváradi püspök, az MTA igazgató tagja, a Kisfaludi Társaság tagja, a Magyar Történelmi Társulat elnöke lett.
Csáky Károly etnográfus kutatásai során napfényre került az a tény, miszerint Ipolyi Arnold nem Ipolykeszin született, és a születése dátumát is kétséges bizonyítani. A néprajzkutató Csáky erről így vall:
„Anyakönyvi adatokkal igazolható, hogy Ipolyi a Hont megyei Disznóson született, nem pedig Ipolykeszin. A születés helyének Pór Antal által közölt pontatlanságát már Pongrácz Lajos helyesbítette 1887-ben. A tévedést a nevezetes életrajz szerzője elismerte, és Ipolyi szóbeli közlésére hivatkozva közölte, hogy – „ő voltaképpen útközben született, midőn a vele várandós édesanyja Disznósra sietett szüleihez”. Később Fraknói Vilmos is beszámolt a pontosított adatról, ám ismét sokan Ipolykeszit jelölték meg szülőhelyül.
Ipolyi születési dátumát illetően is bonyolult a helyzet, s talán már lehetetlen is a pontosítás. Születési dátumként szerepel 1823. október 18. és október 20. Egy biztos: a disznósi születésű Ipolyit 1823. október 22-én keresztelték meg a felsőzsemberi templomban. Születésének idejét valószínűleg ő maga sem tudta pontosan. Az e körüli bonyodalmakról szintén az Ethnographiában olvashatunk részletesebben. „A Léva közelében található Disznóspuszta ma Derzsenye része, egykor Báthoz is tartozott, anyaegyháza pedig Felsőzsember volt. Itt állították ki Ipolyi Arnold születési levelét” – írja a néprajzkutató Csáky Károly.
Ipolyi Arnold Stummer Arnold néven született, Strummer Ferenc Hont vármegyei főszolgabíró és a liptószmrecsányi Szmrecsányi Erika fiaként. Felmenői mindkét részről vármegyei tisztségviselők voltak. Apai dédapja címeres nemesi oklevelet kapott Mária Teréziától 1741-ben.
A gimnázium I. és II. osztályát Kamiss Ferenc magántanítása mellett otthon, a többit Korponán és Selmecbányán végezte, ahol a német és szlovák nyelvben első ismereteit szerezte. Már 13 éves korában fölvették az esztergomi főmegyei papnövendékek sorába, majd a Szent Imréről nevezett pozsonyi előkészítő papnevelőben folytatta tanulmányait.
Innen a nagyszombati szemináriumba ment át, ahol két évig a filozófiát, majd a bécsi egyetemen a Pázmány-intézetben négy évig a teológiát tanulta. Mindezek mellett tanulmányozta a külföldi nyelveket és a szépirodalmat, valamint az általános és az egyháztörténelmi tudományokat. Azért a középkori paleográfia, a diplomatika, az archeológia, valamint az általános és az egyháztörténelem kedves tanulmányai lettek.
1844-ben az esztergomi presbitériumba ment át, ahol magántanulmányai mellett még az általános és hazai jogtanban való kiképzését folytatott. 1845-ben alszerpappá szentelték. Ekkor vállalkozott báró Mednyánszky Alajos királyi kincstárnok fiának, Dénesnek a bölcseletben való tanítására, akivel ezt a pozsonyi akadémián végezte. 1847. augusztus 4-én miséspappá szentelték föl.
Nagy előnyére volt ez idő alatt tanulmányai gyarapításában báró Mednyánszky gazdag könyv-, levél- és okiratgyűjteménye, melyek rendezésével is meg volt bízva. Eközben növendékével beutazta Magyarország nagyobb részét és külföldi utazásokat is tettek. Első küldetése segédlelkészi minőségben a Komárom melletti Szentpéter volt, ahonnan 1848 októberében Pozsonyba ment hitszónoknak.
1849-ben Zohor (Pozsony vármegye) lelkészévé nevezték ki. Ekkor már a magyar ősvallásnak és erre vonatkozó emlékeknek és hagyományoknak vizsgálatát is éber figyelemmel kísérte és végül 1850-ben megkezdte összeállítani a Magyar Mythologia című munkáját, melynek feldolgozását már 1846-ben a Kisfaludy Társaságnál elkezdte.
Bécsben megbízták a Pozsony vidék műemlékeinek felkutatásával, ekkor beutazta a gondjaira bízott területet, tanulmányt készített a műemlékekről, amit rajzban is rögzített.
A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én választotta levelező tagjává, majd rendes tagjává 1861. december 20-án. Eközben az egri érsek Törökszentmiklósra nevezte ki plébánosnak és még abban az évben pápai tiszteletbeli kamarás lett.
Kubinyi Ferenc (1836–1903) és Henszlmann Imre (1813–1888) történészek társaságában Konstantinápolyba utazott, ahol sikerült a Corvina-könyvtár maradványait fölfedeznie. 1863-ban egri kanonokká választották, 1864-ben pedig Koppenhágában a királyi dániai északi archeológiai intézetnek, a morva-sziléziai császári és királyi társulat történeti osztályának és a tartományi rendek levéltári intézetének a tagja lett. 1865-ben teológiai doktor, 1867-ben borsmonostori apát, a Kisfaludy Társaság tagja, a germán nemzeti múzeum választmányának és az osztrák birodalmi geológiai intézetnek levelező tagja. Ez évben a magyar történelmi társulat megalakításában nagy része volt és annak kezdetén harmadik, 1877-től második és 1878-tól első elnöki tisztét viselte.
1869-ben a pesti központi papnevelő kormányzójává és a pesti egyetemen a hittan szak igazgatójává nevezték ki. Ugyanabban az évben a Szent István és Szent László Társulatok megválasztották alelnökükké és ő ezen katolikus irodalmi egyesületek körében nagy tevékenységet fejtett ki, új feladatokat tűzött ki és magasabb színvonalra emelte kiadványaikat.
Ugyanekkor megkezdte a műkincsek gyűjtését és rövid idő alatt régi festményekből jelentős gyűjteményt létesített, melynek legbecsesebb részét az országos képtárnak ajánlotta föl. 1871. szeptember 23-án besztercebányai püspökké nevezték ki és székét a következő év május 2-án foglalta el. 1872-ben az országos képcsarnok számára 60 régi festményt ajándékozott.
A magyar képzőművészeti társaságban, melynek 1880-tól 1885-ig elnöki tisztét viselte, a magyar művészet fejlődését, irányait és hivatását éltette szónoklataival, és tette jelentőségteljessé a közgyűléseket.
1880-ban valóságos belső titkos tanácsos, a Vaskorona-rend I. osztályú lovagja és az archeológiai társulat tiszteletbeli elnöke lett. 1886. február 18-án nagyváradi püspökké nevezték ki. Július 12-én foglalta el a Szent László által alapított püspöki széket. De már öt hónap múlva, december 2-án, szélütés vetett véget életének. Az MTA rendkívüli ülésén adott kifejezést a gyászának e veszteség fölött, küldöttséget delegált a temetésre és az elhunyt arcképének a képtárban való elhelyezését határozta el.
Végrendeletében összes vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta, az Akadémia javára is jelentős alapítványt tett.
Nagyváradon a székesegyházban helyezték örök nyugalomra, ahol Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok tartott fölötte emlékbeszédet.
A palócságból származó, nagy utat bejárt egyházatyát, művészettörténészt, folkloristát, Kiss György szobrászművész életnagyságú bronzszoborral örökítette meg, mely az altemplom fölött áll.
A Felvidéken is őrzik az emlékét, Ipolybalogon az Ipolyi Arnold Alapiskola és az évente megrendezett országos Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny az ő nevét viseli. „Deus et Patria – Isten és Haza” – ez volt Ipolyi Arnold jelmondata, mely arról tanúskodik, hogy a magyar keresztény és nemzeti kultúra felemelése volt élete célja.
Forrás: Wikipédia, Irodalmi Szemle: Csáky Károly-Hála József írása
(Berényi Kornélia)
