(Fotó: Süle Ágnes Katalin/Človek a Viera)

Immár hagyomány, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe alkalmából a Lechner Ödön által tervezett szecessziós Kék templomban gyűlnek össze magyar szentmisére a pozsonyi hívek és a környékről vagy távolabbról érkező vendégek. Idén november 18-án, szombaton este Fábry Kornél, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke volt az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka.

A zsúfolásig megtelt pozsonyi Szent Erzsébet-plébániatemplom plébánosa, Marián Kráľ atya köszöntötte az egybegyűlteket, örömét kifejezve, hogy e szép hagyományt évről évre méltóságteljes ünnepléssel folytatja a helyi magyar közösség.

Fábry Kornél püspök atya, aki nem első alkalommal járt a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség meghívására az egykori koronázóvárosban,

homíliájában a valódi szegénységről és annak bölcs felismeréséről, valamint az irgalmas segítségnyújtás fontosságáról szólt a hívekhez, példaképül állítva a Pozsonyhoz is kapcsolódó Árpád-házi szentet, elmélkedve e témáról épp a szegények 7. világnapjának vigíliáján.

A helyi magyar közösség lelkipásztora, Molnár Tamás atya a szentmise végén köszönetét fejezte ki minden együtt imádkozó testvérnek. Külön köszönetet mondott Kornél püspök atyának, aki a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület elején, a kongresszus főtitkáraként már járt lelkesíteni a híveket Pozsonyban, tavaly pedig a Szent István-napi magyar szentmise főcelebránsaként a székesegyházban, vagyis az egykori koronázódómban tartott hálaadó szentmisét az eucharisztikus kongresszusért és annak már eddig is gazdagon beért lelki gyümölcseiért.

(Fotó: Süle Ágnes Katalin/Človek a Viera)

A pozsonyi magyar lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy most már mint püspököt láthatták vendégül Kornél atyát, felelősségteljes szolgálatához sok kegyelmet kívánt és a közösség további imáiról biztosította a szeptember 2-án püspökké szentelt közismert és nagyon kedvelt magyar egyházi személyiséget.

Tamás atya megemlítette, hogy a pozsonyi magyarok lelkipásztoraként immár tizedik éve a szervezője ennek az ünnepnek, amit a járvány idején sem kellett elhalasztani. Évtizedes szervezői munkájának megkoronázásaként szólt arról, hogy idén magyar püspök celebrálhatta a hagyományos Erzsébet-napi magyar szentmisét a Kék templomban.

„Bár minden évben a főpásztorunk, Szaniszló érsek atya is áldását küldi erre az ünneplésre, lélekben velünk van, mi pedig imádkozunk érte, hiszen a születésnapja épp Szent Erzsébet ünnepén van – mondta Tamás atya –, megtiszteltetést és boldogságot jelent a közösségünk számára, hogy az érsek atya idén alkalmat adott arra, hogy az általa is ismert Kornél püspök atyával együtt ünnepeljük ezt a számomra jubileumi Szent Erzsébet-ünnepet Pozsonyban.”

(Fotó: Süle Ágnes Katalin/Človek a Viera)

A szentmisén – szintén a hagyományt folytatva – ismét a gútori templomi énekkar teljesített szolgálatot, Pogány Lajos orgonistával és Farkas Gábor kántorral az élen. Felcsendült az Úrral való egység imája is, amit épp a szentmise főcelebránsa zenésített meg a közelmúltban. A püspök atya áldása utána a pápai és a magyar himnusztól zengett a templom. A templom előtti téren a helyi hívek vendégszeretetének köszönhetően agapé mellett beszélgethettek tovább az ünnepre érkezettek, örömmel osztozva a felemelő ünnepi hangulatban.

(Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség/Felvidék.ma)