Számos Trianonnal összefüggő témával kapcsolatban azt gondoljuk, hogy már minden kérdésre megadták a történészek a választ, de a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár estjén, amelyet maga Szakály Sándor főigazgató moderált, a két meghívott: Perczel Olivér főlevéltáros (BFL) és Anka László, az intézet tudományos munkatársa korábban nem eléggé hangsúlyozott, vagy éppen új tényre világított rá.
Az előzményekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a központi hatalmakkal, vagyis a Monarchiával és Németországgal kötött szövetségét, amelyet Románia az Orosz birodalom terjeszkedésétől tartva kötött meg korábban, utoljára 1913-ban újította meg, de a háború kitörésekor azonnal kilépett, és semlegesnek nyilvánította magát. Az antant ezután óvatosan ajánlatot tett Romániának, amit az mérlegelt, hogy milyen területeket lehetne a csatlakozással megszerezni, és be is lépett 1916-ban az antant oldalán a háborúba. Még abban az évben egyik fő céljuk: Erdély határát átlépték a román hadak, de hat héten belül Bukarestig szorították vissza a német Mackensen tábornok vezetése alá rendelt és átcsoportosított központi erők. Románia kénytelen volt különbékét kötni a központi hatalmakkal, de 1918-ban ezt is megszegte, és 1919. május 1-re már a Tiszánál voltak a román csapatok.
Perczel Olivér rámutatott, hogy Romániának még nagyobb területeket ígért az antant annál, mint amit végül az 1920. június 4-i trianoni békediktátumban kapott.
Hivatalosan Erdély elfoglalását az 1918. november 13-án Belgrádban aláírt konvenció engedélyezte, és innen számítható Magyarország román megszállása.
Megemlítette, hogy a románok felszereltsége kezdetben hiányos volt, Mackensen hadseregének fegyverzetét foglalták le, illetve az antant segítsége volt jelentős.
Előretörésük vonalának és időpontjainak részletezéséről a moderátor átterelte a témát a magyar haderők helyzetére és a politikai háttérre.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/11/02-Perczel-Oliver.png)
Anka László azt hangsúlyozta, hogy a magyar hadsereg legénységének felét a Monarchia nemzetiségei képezték, és már a román támadás indulásakor mérlegelni kellett, hogy a szülőföldjét védő Székely Hadosztály kivételével mennyire megbízhatók, azaz melyik oldalra állnak a nemzetiségi területekről származó egységek. Linder Béla hadügyminiszter ismert utasítása mellett ezért is szereltek le egyes egységeket. Ott volt továbbá a háborús veszteség, a kifáradás.
Ezután Szakály Sándor arra a témára tért át, hogy a román hadsereg útját kezdettől fogva, finoman szólva: túlkapások, magyarán: gyilkosságok kísérik. A lakosság elleni atrocitások ismert erdélyi színhelyei mellett a legtöbb civil áldozatot: 165 halottat Szolnok szenvedte el és Vencsellő, amelyre az egész települést rágyújtották. Az épületek, például a Tisza-menti települések templomainak lerombolása és a hidak felrobbantása csupán az esztelen pusztítás anyagi oldalát jelentette.
Perczel Olivér szerint tömeggyilkosságok mindenütt azonnal a román bevonulást követően történtek, a saját veszteségeik megtorlása címén. A vörös katonák, a kommunisták, vagyis az 1919-ben létrehívott Vörös Hadsereg, és az őket segítő civilek voltak a célpont.
A román propagandának jól jött a Tanácsköztársaság, mert a szovjet kommunizmus terjeszkedése ellen az Európát megmentő erő szerepében tűnhetett fel.
Ez meg is pecsételte a Tanácsköztársaság sorsát – vetette közbe a moderátor, – amelynek kormánya augusztus 1-én lemond, és a román hadsereg augusztus 4-én elfoglalja Budapestet, de nemcsak a fővárost, hanem gyakorlatilag a Dunántúl nagy részét is.
Perczel szerint a háborúban megengedett rekvirálás, valójában fosztogatás volt a cél, legfőképpen – nyilván felső utasításra – Győr és az ottani ágyúgyár, amelyet teljesen leszerelnek, és elszállítanak, de ugyanezt teszik Budapesten is a gyárak berendezésével, még a falból kihúzott szögeket is bezacskózzák, és csak a puszta falak maradnak.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/11/03-Anka-Laszlo.png)
Anka László ehhez hozzátette, hogy a Dunántúl egészét azért nem foglalhatták el, mert már szerveződött Pápán és Szombathelyen a nemzeti hadsereg.
Románia elmaradott volt gazdaságilag, háborús veszteségét pótolni és iparának modernizálását Magyarország kifosztásából akarta, így szerelte le az eddig említetteken kívül a miskolci vasgyárat, hajtotta el a kisbéri és a bábolnai lóállományt, de a kis szatócsboltok, fűszerkereskedések, a magángépkocsik és telefonok is birtokukba kerültek.
A fosztogatás megakadályozására az antant részéről gyakorlati intézkedés nem történt. Az egyetlen személyes és sikeres fellépésre: Harry Hill Bandholz tábornok tettére emlékeztette az est hallgatóságát Szakály Sándor, egyúttal felidézve az emlékére állított szobor hányatott sorsát is. Az amerikai tábornoknak köszönhető a Magyar Nemzeti Múzeum kincseinek megvédése, a legenda szerint lovagló ostorával késztette megtorpanásra a múzeum kifosztására érkező román katonai egységet. Azok visszavonultak, és arra hivatkoztak, hogy csupán az Erdéllyel kapcsolatos műtárgyakat akarták hazaszállítani.
A közigazgatás teljes átvételének folyamatát Anka László részletezte. Címszavakban: sajtócenzúra, statárium, éjszakai kijárási tilalom, fegyverek beszolgáltatása, fizikai kényszer.
A magyar rendőröket, csendőröket megverték, lecsukták. Sajnos voltak a településvezetők között hazai együttműködők, akik később arra hivatkoztak, hogy a rájuk bízott lakosságot és annak javait próbálták védeni. De nem volt életbiztosítás az együttműködés sem, ha nem elégítette ki a román igényeket, Hajdúszoboszló polgármesterét például nyilvánosan korbácsolták meg. Miskolcon egy román katona megölése miatt 117 túszt szedtek, hadisarcot vetettek ki, amit a lakosság nem tudott összeadni, ezért a polgármester banki kölcsönt vett fel. .
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/11/04.png)
Perczel Olivér hozzátette, hogy a lakossággal szemben a legkisebb ellenállást is megtorló büntetésekkel sújtották. A levéltáros hozott egy hangfelvételt, amelynek egy részletét lejátszották. Egy Békés-megyei brutalitás egyetlen túlélőjének: Sebestyén Sándornak most 84 éves unokája, Balázs Gáborné mondta el a helyi rádió riporterének (természetesen már a rendszerváltás után) a nagyapjától sokszor hallott szörnyű történetet, amikor a kitett fehér zászló ellenére a település 11 férfilakosát a Tisza-partra hurcolták és agyonlőtték a románok. Sebestyén Sándor súlyos sebei ellenére át tudott jutni a túlsó partra, ahol segítettek rajta, majd élete során több műtéten esett át. Még élete végén is, lázas betegen félrebeszélt: ’lőnek! lőnek!’kiáltozta. Kárpótlást soha nem kapott, maradandó sérülései ellenére fizikai munkából élt, és egész életében félt a történteket unokáján kívül másnak is elmondani. Az egy évig tartó román uralmat Békésben nem feledték, jóval később 1944-ben újra éledt ez a félelem.- fejezte be emlékezését az idős asszony.
Perczel Olivér annyit tett hozzá, hogy
mindenütt a román atrocitások színhelyein traumatizált lett a társadalom, mert bár a 20. században számos trauma érte Magyarországot, időrendben a román megszállás volt az első, s a rabláson és megfélemlítésen túl célja volt a megalázás is, mert a veréseket, megbotozásokat mindig nyilvánosan a család és a közösség tagjai előtt végezték.
Az 1920-ban végre bekövetkezett román kivonulás lelki megkönnyebbüléssel, de további pusztítással járt, mutatott rá Szakály Sándor, említve egy Makón feljegyzett, és ma már humorosnak mondható esetet, amikor a románok kényszerű távozásukkor nemcsak a disznókat vitték el, de még az ólajtót is leszerelték.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/11/05.png)
A román megszállás okozta pusztítás országos összesítésének adatait Anka László ismertette: a cseh és a román megszállásoknak 26 milliárd korona volt a kára, ebből 24.4 milliárdot a románok okoztak, mert mindent, amit tudtak, leszereltek és vittek, amit nem, azt a részeg katonák tönkretették. Elvitték az egész 1919-es termést, a gazdasági gépeket és az állatállományt. Mindezt – „természetesen” – a szintén lefoglalt MÁV vasúti szerelvényein szállították.
1920-ban nagy vita volt a magyar vezetésben a békediktátum aláírásáról, de végül a félelem, hogy újból rászabadítják az országra a románokat, a cseheket és szerbeket, kényszerítette ki az aláírást.
Perczel Olivér említette, hogy később voltak olyan román politikusok, akik beismerték, hogy túl sokat vittek el. Az eddig felkutatott 1700 áldozatról nem beszéltek.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/11/06.png)
Az est zárásaként Szakály Sándor főigazgató emlékeztetett arra, hogy 1918-20 között három terror söpört át Magyarországon: a vörös, a fehér és a román. El lehet gondolkozni azon, hogy melyik volt nagyobb.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)