Számos Trianonnal összefüggő témával kapcsolatban azt gondoljuk, hogy már minden kérdésre megadták a történészek a választ, de a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár estjén, amelyet maga Szakály Sándor főigazgató moderált, a két meghívott: Perczel Olivér főlevéltáros (BFL) és Anka László, az intézet tudományos munkatársa korábban nem eléggé hangsúlyozott, vagy éppen új tényre világított rá.
Az előzményekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a központi hatalmakkal, vagyis a Monarchiával és Németországgal kötött szövetségét, amelyet Románia az Orosz birodalom terjeszkedésétől tartva kötött meg korábban, utoljára 1913-ban újította meg, de a háború kitörésekor azonnal kilépett, és semlegesnek nyilvánította magát. Az antant ezután óvatosan ajánlatot tett Romániának, amit az mérlegelt, hogy milyen területeket lehetne a csatlakozással megszerezni, és be is lépett 1916-ban az antant oldalán a háborúba. Még abban az évben egyik fő céljuk: Erdély határát átlépték a román hadak, de hat héten belül Bukarestig szorították vissza a német Mackensen tábornok vezetése alá rendelt és átcsoportosított központi erők. Románia kénytelen volt különbékét kötni a központi hatalmakkal, de 1918-ban ezt is megszegte, és 1919. május 1-re már a Tiszánál voltak a román csapatok.
Perczel Olivér rámutatott, hogy Romániának még nagyobb területeket ígért az antant annál, mint amit végül az 1920. június 4-i trianoni békediktátumban kapott.
Hivatalosan Erdély elfoglalását az 1918. november 13-án Belgrádban aláírt konvenció engedélyezte, és innen számítható Magyarország román megszállása.
Megemlítette, hogy a románok felszereltsége kezdetben hiányos volt, Mackensen hadseregének fegyverzetét foglalták le, illetve az antant segítsége volt jelentős.
Előretörésük vonalának és időpontjainak részletezéséről a moderátor átterelte a témát a magyar haderők helyzetére és a politikai háttérre.
Anka László azt hangsúlyozta, hogy a magyar hadsereg legénységének felét a Monarchia nemzetiségei képezték, és már a román támadás indulásakor mérlegelni kellett, hogy a szülőföldjét védő Székely Hadosztály kivételével mennyire megbízhatók, azaz melyik oldalra állnak a nemzetiségi területekről származó egységek. Linder Béla hadügyminiszter ismert utasítása mellett ezért is szereltek le egyes egységeket. Ott volt továbbá a háborús veszteség, a kifáradás.
Ezután Szakály Sándor arra a témára tért át, hogy a román hadsereg útját kezdettől fogva, finoman szólva: túlkapások, magyarán: gyilkosságok kísérik. A lakosság elleni atrocitások ismert erdélyi színhelyei mellett a legtöbb civil áldozatot: 165 halottat Szolnok szenvedte el és Vencsellő, amelyre az egész települést rágyújtották. Az épületek, például a Tisza-menti települések templomainak lerombolása és a hidak felrobbantása csupán az esztelen pusztítás anyagi oldalát jelentette.
Perczel Olivér szerint tömeggyilkosságok mindenütt azonnal a román bevonulást követően történtek, a saját veszteségeik megtorlása címén. A vörös katonák, a kommunisták, vagyis az 1919-ben létrehívott Vörös Hadsereg, és az őket segítő civilek voltak a célpont.
A román propagandának jól jött a Tanácsköztársaság, mert a szovjet kommunizmus terjeszkedése ellen az Európát megmentő erő szerepében tűnhetett fel.
Ez meg is pecsételte a Tanácsköztársaság sorsát – vetette közbe a moderátor, – amelynek kormánya augusztus 1-én lemond, és a román hadsereg augusztus 4-én elfoglalja Budapestet, de nemcsak a fővárost, hanem gyakorlatilag a Dunántúl nagy részét is.
Perczel szerint a háborúban megengedett rekvirálás, valójában fosztogatás volt a cél, legfőképpen – nyilván felső utasításra – Győr és az ottani ágyúgyár, amelyet teljesen leszerelnek, és elszállítanak, de ugyanezt teszik Budapesten is a gyárak berendezésével, még a falból kihúzott szögeket is bezacskózzák, és csak a puszta falak maradnak.
Anka László ehhez hozzátette, hogy a Dunántúl egészét azért nem foglalhatták el, mert már szerveződött Pápán és Szombathelyen a nemzeti hadsereg.
Románia elmaradott volt gazdaságilag, háborús veszteségét pótolni és iparának modernizálását Magyarország kifosztásából akarta, így szerelte le az eddig említetteken kívül a miskolci vasgyárat, hajtotta el a kisbéri és a bábolnai lóállományt, de a kis szatócsboltok, fűszerkereskedések, a magángépkocsik és telefonok is birtokukba kerültek.
A fosztogatás megakadályozására az antant részéről gyakorlati intézkedés nem történt. Az egyetlen személyes és sikeres fellépésre: Harry Hill Bandholz tábornok tettére emlékeztette az est hallgatóságát Szakály Sándor, egyúttal felidézve az emlékére állított szobor hányatott sorsát is. Az amerikai tábornoknak köszönhető a Magyar Nemzeti Múzeum kincseinek megvédése, a legenda szerint lovagló ostorával késztette megtorpanásra a múzeum kifosztására érkező román katonai egységet. Azok visszavonultak, és arra hivatkoztak, hogy csupán az Erdéllyel kapcsolatos műtárgyakat akarták hazaszállítani.
A közigazgatás teljes átvételének folyamatát Anka László részletezte. Címszavakban: sajtócenzúra, statárium, éjszakai kijárási tilalom, fegyverek beszolgáltatása, fizikai kényszer.
A magyar rendőröket, csendőröket megverték, lecsukták. Sajnos voltak a településvezetők között hazai együttműködők, akik később arra hivatkoztak, hogy a rájuk bízott lakosságot és annak javait próbálták védeni. De nem volt életbiztosítás az együttműködés sem, ha nem elégítette ki a román igényeket, Hajdúszoboszló polgármesterét például nyilvánosan korbácsolták meg. Miskolcon egy román katona megölése miatt 117 túszt szedtek, hadisarcot vetettek ki, amit a lakosság nem tudott összeadni, ezért a polgármester banki kölcsönt vett fel. .
Perczel Olivér hozzátette, hogy a lakossággal szemben a legkisebb ellenállást is megtorló büntetésekkel sújtották. A levéltáros hozott egy hangfelvételt, amelynek egy részletét lejátszották. Egy Békés-megyei brutalitás egyetlen túlélőjének: Sebestyén Sándornak most 84 éves unokája, Balázs Gáborné mondta el a helyi rádió riporterének (természetesen már a rendszerváltás után) a nagyapjától sokszor hallott szörnyű történetet, amikor a kitett fehér zászló ellenére a település 11 férfilakosát a Tisza-partra hurcolták és agyonlőtték a románok. Sebestyén Sándor súlyos sebei ellenére át tudott jutni a túlsó partra, ahol segítettek rajta, majd élete során több műtéten esett át. Még élete végén is, lázas betegen félrebeszélt: ’lőnek! lőnek!’kiáltozta. Kárpótlást soha nem kapott, maradandó sérülései ellenére fizikai munkából élt, és egész életében félt a történteket unokáján kívül másnak is elmondani. Az egy évig tartó román uralmat Békésben nem feledték, jóval később 1944-ben újra éledt ez a félelem.- fejezte be emlékezését az idős asszony.
Perczel Olivér annyit tett hozzá, hogy
mindenütt a román atrocitások színhelyein traumatizált lett a társadalom, mert bár a 20. században számos trauma érte Magyarországot, időrendben a román megszállás volt az első, s a rabláson és megfélemlítésen túl célja volt a megalázás is, mert a veréseket, megbotozásokat mindig nyilvánosan a család és a közösség tagjai előtt végezték.
Az 1920-ban végre bekövetkezett román kivonulás lelki megkönnyebbüléssel, de további pusztítással járt, mutatott rá Szakály Sándor, említve egy Makón feljegyzett, és ma már humorosnak mondható esetet, amikor a románok kényszerű távozásukkor nemcsak a disznókat vitték el, de még az ólajtót is leszerelték.
A román megszállás okozta pusztítás országos összesítésének adatait Anka László ismertette: a cseh és a román megszállásoknak 26 milliárd korona volt a kára, ebből 24.4 milliárdot a románok okoztak, mert mindent, amit tudtak, leszereltek és vittek, amit nem, azt a részeg katonák tönkretették. Elvitték az egész 1919-es termést, a gazdasági gépeket és az állatállományt. Mindezt – „természetesen” – a szintén lefoglalt MÁV vasúti szerelvényein szállították.
1920-ban nagy vita volt a magyar vezetésben a békediktátum aláírásáról, de végül a félelem, hogy újból rászabadítják az országra a románokat, a cseheket és szerbeket, kényszerítette ki az aláírást.
Perczel Olivér említette, hogy később voltak olyan román politikusok, akik beismerték, hogy túl sokat vittek el. Az eddig felkutatott 1700 áldozatról nem beszéltek.
Az est zárásaként Szakály Sándor főigazgató emlékeztetett arra, hogy 1918-20 között három terror söpört át Magyarországon: a vörös, a fehér és a román. El lehet gondolkozni azon, hogy melyik volt nagyobb.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
