Ezen a napon Szent Lúcia vértanúra emlékezik az egyház. Emléknapját a néphagyomány Luca-napnak nevezi, melyhez számos hiedelem és szokás kapcsolódik.
Lúcia egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, életét Krisztusnak szentelte, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény, a lux szóval is kapcsolatba hozták.
A hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon Lúciát. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában, neve belekerült a római kánonba is.
Rómában a 6. század óta ünneplik, a középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők és festők merítettek.
Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők, a földművesek és a hegyes szerszámokkal dolgozó kézművesek. Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Szent Lúciát különösen tisztelte.
A Gergely-féle naptárreform előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt. Ezért ez a nap tele volt tilalmakkal, jóslásokkal, a gonosz elleni védelem praktikáival. A magyar néphitben kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához.
A magyar néphit kétféle Lucát ismert: a jóságost és a boszorkányost.
Luca napja dologtiltó nap volt, a hiedelem szerint Luca a neve napján végzett munkák tilalmának megszegőit – mint a fonás, szövés, lúgozás, kenyérsütés, meszelés – megbüntette.
Luca napja előestéjén bosszantó tréfákat csináltak a faluban: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál, szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták stb. Az utcákat Lucának öltözött, 3–6 tagból álló alakoskodó csoportok járták. A házak falaira került a mésszel írt Luca név is.
Különböző köszöntő szokások is ismertek voltak: a Dunántúlon lucázni, kotyolni jártak. A Garamtól az Ipolyig terjedő területen heverés volt a köszöntő neve.
„Kity-koty, kity-koty, galagonya kettő, ha nem adnak szalonnát, leverem a gerendát!” – kántálták folyamatosan, és közben jókívánságokat mondtak: „Annyi csirkéje legyen kenteknek, mint égen a csillag, földön a fűszál”, vagy: „kendtek disznójának annyi zsírja legyen, mint a kútban a víz”. Majd az ajándékot megköszönve áldást mondtak.
Luca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, amikor különösen védekezni kellett az ártó hatalmak és a boszorkányok rontása ellen.
Fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, miközben ezt mondták: „Luca, Luca távol légy!”
A következő évre vonatkozóan időjósló, ilyen volt a hagymakalendárium, a termésjósló lucabúza, a szerelmi jósló kivirágoztatott ág, a haláljósló tollaspogácsa elkészítése.
Tilalmak és előírások biztosították a baromfi hasznát is. Luca-napon tilos volt varrni, de ajánlatos volt fejteni – babot, ruhát – hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. A gazdaasszonynak sokat kellett ezen a napon ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen.
Luca napján kezdték készíteni a boszorkány felismerését biztosító lucaszéket, mely szentestéig készült, anyagát, formáját előírás szabályozta. A tizenháromféle fából készült széket elvitték az éjféli misére. Azt tartották, ráállva megláthatják a boszorkányokat, akik ökör-, bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek.
Szent Lúcia tisztelete Itáliában volt a legerősebb. A „démonikus” Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok is ismerték. Svédországban Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló után növekvő fény megtestesítője.
A svéd tradíciók közt az egyik legfontosabb a Luciadagen ünnepe, azaz Luca napja. Ezen a napon veszi kezdetét a karácsonyi időszak.
Forrás: Wikipédia, Magyar Kurír, Népi Kincsestár.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
