(Fotó: Bátky Tamás)

A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesület (MAMSZE) 32 alkotója mutatkozott be a MERTIUM csoportos tárlaton a budapesti Corvin Művelődési Ház kiállítótermeiben. A január 19-én megnyitott kiállítás a magyar kultúra napjához igazodva a kulturális értékeinkre, gyökereinkre, nemzeti tudatunk erősítésére helyezte a hangsúlyt.

Az eseményen üdvözölte a jelenlévőket Szabó Csilla, a Corvin Művelődési Ház igazgatónője, Kovács Péter, a XVI. kerületi Önkormányzat polgármestere.

Kovács Péter és Szabó Csilla (Fotó: Ifj. Csontos Attila)

„Mint a legnagyobb múltra visszatekintő szlovákiai magyar szervezet, ami napjainkban is a képzőművészet aktív művelésével foglalkozik – a magyar kultúra napjának ápolásához szorosan kötődünk.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések számunkra is alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeket.

Számunkra ezért is fontos ez a nap” – fogalmazott köszöntőjében Balla Rita desing- és művészetmenedzser.

Balla Rita (Fotó: Ifj. Csontos Attila)

Hozzátette: ahogy a kiállítás címének jelentése is magában hordozza, a MERITUM valaminek a lényege, fontossága, jelentősége – egyrészt kultúránk ápolásának jelentőségéről beszélünk, másrészt a mostani kiállítás az egyesület szalonjellegű kiállítása is, a látogatók 32 alkotó válogatott munkáját tekinthetik meg, ami személyes/ önálló egyéni művészetük egy-egy lényegi pontja.

(Fotó: Bátky Tamás)

A Corvin Művelődési Ház három kiállítóterében az alábbi  művészek alkotásai láthatóak: A. Bak Péter, Bokros Rozália, Bugyács Sándor, Csémy Szőke Éva, Csémy Krisztián, Csémy Olivér, Czafrangó Sylvia, Duncsák Attila, Füzik Szilvia, Godány Sándor, Golasz Tímea, Hajnovics Márta, Király Zsuzsa, Kopócs Tibor, Kovács Csonga Anikó, Kovács Garp Péter, Löw Attila, Méry Beáta, Mikóczy Dénes, M. Kiss Márti, Mayer Éva, Nagy Judit, Petrla Ferenc Señor, Pukkai Judit, Simon Anikó, Schniererová Miriama, Szabó Krisztián, Szunyog Júlia, Takács János, Tomovics Marianna, Vámos János, Végh Éva.

Szepes Hédi (Fotó: Ifj. Csontos Attila)

A csoportos tárlatot Szepes Hédi művészettörténész nyitotta meg, aki egyúttal virtuális tárlatvezetést is tartott.

Megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „A szlovákiai magyar képzőművészek jelentős hányada magyar identitásának megtartását tartja fontosnak művészetében, s ezért egy sajátos képzőművészetet teremtett, vagy őrzött meg. Ebből azután utak nyíltak az autonóm képi struktúrák kialakítása felé, melyeknél a képalkotás által teremtett világ adja a képet.”

(Fotó: Bátky Tamás)

A MAMSZE-val kapcsolatban kifejtette:

életre hívtak egy közösséget, ahol festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek találják meg helyüket.

A művészettörténész röviden bemutatta az egyes alkotókat is. Jelezte, a tárlaton jól megférnek egymás mellett az expresszív gesztusok sokaságából formált szenvedélyes képek (Tomovics Marianna, Godányi Sándor), a csendesebb, lírai festői elmélyülések (Csémy Éva, Szabó Krisztián, Schniererová Miriama, Szunyogh Júlia), a portrék (Kovács Garp Péter, Kopócs Tibor), a grafikák (Méry Beáta, Kovács Csonga Anikó), az építészeti tervek (Csémy Krisztián, Löw Attila, Szabó Krisztián), az illusztrációk (Takács János), az ékszerek (Popkai Judit) és a képzőművészet és iparművészet határesetei közé sorolható üvegfestmények (Simon Anikó).

(Fotó: Bátky Tamás)

Az egyesület ezúton is köszöni Szabó Csillának, hogy helyet biztosított a MAMSZE csoportos kiállításához a Corvin Művelődési Házban, mindemellett hálásak Kertai Zsuzsa odaadó segítségéért. A szakmai támogatásért M. Kiss Mártinak jár a köszönet, és persze Szepes Hédinek, aki a művészeink anyagával foglalkozott.

Méry Rebeka népdalénekes csengő énekszóval tette ünnepélyessé a megnyitót.

Méry Rebeka (Fotó: Ifj. Csontos Attila)

A tárlat március 3-ig látható a Corvin Művelődési Ház termeiben. (1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/C).

 

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)