Február első szombatján végzi a katolikus egyház a Szent Balázs püspök vértanúságához kapcsolódó emlékezéseket, amikor a szentmise keretében a vértanú közbenjárását kérik és áldást mondanak a torokbetegségek ellen.
A szentelmény nem más, mint két keresztbe tett égő gyertya, melyet a pap a hívő torka előtt tart miközben elmondja a könyörgést:
„Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”
Szent Balázs közkedvelt orvos volt az örményországbeli Szebasztéban, a harmadik század végén. A nép követelésére elvállalta, hogy püspökké válasszák, Isten rendelésének tekintette ezt. Ettől kezdve nemcsak a testet, de a lelkeket is gyógyította.
A milánói rendelet után már úgy tűnt, hogy békében élhetnek a keresztények. Licíniusz, Konstantin császár társuralkodója azonban a hosszú ideig nem fogadta el a rendeletet. Így a keleti tartományokban újra üldözni kezdték a keresztényeket, főleg a vezetőket. A szebasztei prefektus üldözése elől hívei tanácsára Balázs egy környékbeli barlangban rejtőzött el. Itt keresték fel őt titokban a bizalmasai, akik élelemmel látták el. Magányában a beteg vadállatokat is gyógyította.
Véletlenül akadtak rejtekhelyére, amikor a cirkuszi játékokhoz vadállatokat szerettek volna befogni. Katonaság vitte Balázst a városba. A város lakói kitódultak az utcákra, kihozták betegeiket is, hogy meggyógyítsa őket. Ekkor egy gyermek életét megmentette, akinek a torkán egy szálka megakadt.
Nem volt hajlandó sem a római isteneket tisztelni, sem áldozatot bemutatni, ezért szenvedett vértanúságot Diocletianus uralkodása alatt (316-ban). Szörnyű kínzások után lefejezték.
A katolikus egyház minden torokbaj ellen közbenjáróként tiszteli, vértanúhalála után nem sokkal már védőszentje volt a testi nyavalyákban, de főleg torokbántalmakban szenvedőknek. A középkor óta tisztelői a balázsáldás szentelményével kérik közbenjárását.
Hajdan a gyermekhalandóság okai közt élenjáró volt a torokgyík, más néven diftéria, ami ellen a katolikus anyák szintén Szent Balázshoz fordultak, hiszen ő különösen is patrónusa a torokbetegségeknek.
Szent Balázs emléknapján ezért eleink is gyertyát szenteltek, amelyekkel megérintették a beteg, torokgyíkban szenvedő gyermek torkát.
Innen alakult ki az áldás ma is használatos formája, amikor a pap két égő gyertyát tart a hívő torka elé. Ezt az áldást a hívő nép ma is szívesen fogadja.
Szent Balázs a tizennégy segítőszent egyike. Németországban a muzsikusok és a szélmalmosok is pártfogójukként tisztelik. Védőszentje az orvosoknak, takácsoknak. Óvja a nyájakat a ragadozóktól. Ünnepe a tél végét és az ezzel járó viharos szelek idejét is jelzi.
Az ünnep kapcsán felidézhetjük a magyar irodalom ismert versét, melyet a torokrákkal küszködő Babits Mihály írt Balázsolás címmel, s ami egy nagy, kétségbeesett könyörgés és esdeklés Szent Balázs közbenjárásáért. A költő a gégeműtét után még három évig élt.
Napjainkban is ismert egy Balázsolás című vers, mely Grecsó Krisztián, József Attila-díjas kortárs magyar költő, író, dalszerző nevéhez fűződik. Az újkori könyörgésben, Babitshoz hasonlóan szólítja meg a szentet a költő komoly torokbetegsége idején, melyből sikeresen felgyógyult, s mint vallja, a gyógyulás nemcsak testi, hanem lelki és hitbéli változást is hozott az életében.
A néphagyományban is jelentős helyet foglalt el Balázs napja. A Kárpát-medence nagy részében elterjedt szokás volt a balázsjárás, amikor iskoláskorú gyerekek végigjárták a falvak házait és áldást kívántak a családoknak. A gyerekek közül az egyik fiú Szent Balázs püspök jelképeit viselte magán, a többiek pedig különféle jelmezeket öltöttek fel, legtöbbször, mint Szent Balázs katonái, nyársat vittek magukkal. Az áldáskérő szövegek elmondása után a háziak étellel jutalmazták meg őket. A falujárás után az adományokat elvitték az iskolába vagy a templomba, ahol az étel egy részét közösen fogyasztották el, de jutott belőle a rászorulónak is.
A jeles naphoz különféle szokások társultak. A legtöbb helyen Balázs napját egészségvédő és termésvarázsló napként tartották számon.
A Muravidéken és Baranyában a gazdák a szőlőskertjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy Balázs védje meg a termést, zavarja el onnan a szőlőszemeket csipegető madarakat, nehogy kárt tegyenek a termésben.
A délvidéki Topolyán a gazdák néhány gabonaszemet helyeztek zsebükbe és úgy mentek be a templomba, ahol azért imádkoztak, hogy a szemek jó termést hozzanak. Hazatérve a gabonaszemeket az állatok elé szórták, hogy a jószág ne legyen beteg.
Ha valakinek a torkán szálka akadt meg, már a 6. században ezt kellett mondani: „Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl!”
Forrás: Wikipédia, Néprajzi lexikon
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
