Immár harmadik éve nyitóakkordja a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club és a Felvidéki Kuruc válogatott nagypályás labdarúgó-mérkőzése, amit egy legendás felvidéki focistáról, Stofián Istvánról neveztek el.
Stofián István a felvidéki Tőketerebesről indulva hódította meg a futballvilág porondját. Viszont az 1920-as évek egyik legtehetségesebb csatárát, aki a magyar válogatott mezét is magára ölthette, a korszak meghatározó élvonalbeli futballcsapatai helyett az egyetemisták klubjában, a BEAC-ban találjuk.
„Annak idején próbáltunk a KEK-re nagypályás egyetemi focicsapatokat toborozni, először hazai területekről. De az egyrészt nem is lett volna igazi „KEK”, másrészt arra kellett sajnos jutnunk, hogy nem igazán léteznek valódi amatőr, megyei bajnokságban játszó egyetemi csapatok. Innen jutottunk el Gubík Lacin keresztül a Felvidéki Kuruc válogatottig, akikkel most már a harmadik éve egy legendás, ráadásul felvidéki születésű BEAC-osról elnevezett kupáért játszhatunk egy félig barátságos, félig komoly kupameccset” – mondja Kovács Gergő, a BEAC nagypályás labdarúgó-szakosztályának vezetője.
A sport, különösen a foci identitáserősítő, közösségi szellemet építő ereje páratlan, ezért minden, jelenlegi határainkon átívelő kezdeményezést örömmel támogatunk, különösen, ha a trófea egy felvidéki legenda nevét viseli.
Stofián János sorsa egy tipikus 20. századi magyar sors, tele emelkedőkkel és a történelem által elé gördített akadályokkal, melyet a BEAC tőketerebesi születésű futballistája tehetségéből fakadó derűvel küzdött le, játékával örömet szerezve magyar emberek tízezreinek, amit a róla írt strófa is hűen tanúsít:
Csatársorunk alkonyán
Megjelent a Stoffián.
Nem bírja a nagy strapát,
Vett hát gólautomatát!”
Ámbár a versszak tréfásan jellemzi Stofián Jánost, a támadó a pályán nem szórakozott. A felvidéki származású Stofián Sátoraljaújhelyen focizott, és 21 éves volt, amikor 1925 őszén a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubba (BEAC) igazolt. A BEAC ekkor az első osztályban szerepelt, 12 ezer néző befogadására alkalmas stadionja a mai Allee bevásárlóközpont helyén állt.
Az újonc csatár szemernyi félelem nélkül lépett pályára első mérkőzésén, a korszak egyik legjobb csapata, az MTK ellen. Ő szerzett vezetést csapatának, ám a mérkőzés kiütéses 7-1-es vereségbe torkollott. A Sporthírlap (nevét helytelenül feltüntetve) így írt róla a meccstudósításában:
„Stoffián első szereplése igen jó benyomást keltett…Remek fejjátékáért külön dicséretet érdemel. Ritkán jutott lövéshez, de azok veszélyesek voltak. Mindössze néhány fordulónak kellett csupán eltelnie ahhoz, hogy a sajtó sommás véleményt formáljon játékáról: A vidékről felkerült Stofián a legértékesebb erő és a legveszélyesebb lövő az egyetemi csapatban.”
„Egy természetes talentum”
A támadó – miközben tanulmányait végezte a Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán, látványosan kiemelkedett a BEAC-ból, sorra szerezte a gólokat – az FTC ellen az Üllői úton például duplázott.
Elsősorban a fejjátéka volt erős, de irányítani is tudott. „Egy természetes talentum, s ha máris meglévő fejelő és szöktető készségéhez a finomabb technikai részleteket is elsajátítja, hamarosan válogatott lesz”
– írta róla a Sporthírlap, és a cikkíró jóslata be is vált.
1926 májusában két góllal mutatkozott be a Budapest-válogatottban, másnap pedig Kiss Gyula szövetségi kapitány csereként pályára küldte az osztrákok elleni felnőtt válogatott mérkőzésen. Néhány évvel később Jugoszlávia ellen Stofián duplájával győzött Magyarország az Üllői úti pályán.
1926-tól kezdve az első osztályba csak a profi csapatok nevezhettek, vagyis akik legalább hét játékosuknak fizetést adnak. A BEAC nem tudta vállalni ezt a terhet, így hiába maradt bent az élvonalban, nem indulhatott el. A Nemzeti Sport korabeli cikkéből kiviláglik, hogy Stofián János körül tolongtak a kérők: „Konrád, Schlosser, Hirzer és Rázsó helyett…Stoffián lesz a vezető csapatok csatársorának attrakciója.”
A Hungáriánál (a mai MTK) eltöltött félresikerült szezon után a szombathelyi Sabaria FC-nél érték karrierje legeredményesebb évei: 47 mérkőzésen 22 gólt lőtt. A Sabaria ebben az időszakban jegyezte legnagyobb sikerét, negyedik helyen végzett az NB I-ben.
Az 1920-as évek vége az Újpest első aranykorának a kezdete – a csapatban immár Stofián Jánossal. A csapatot a Németországból hazatérő Bányai Lajos vezette, aki még Szombathelyen fedezte fel magának a magas játékintelligenciával rendelkező csatárt, és a lila-fehérekhez is elcsábította.
Az Újpest nagy gólkülönbségű győzelmekkel szerezte a bajnoki címeit – Stofiánnal a soraiban kettőt –, és általában a klub adta a bajnokság legjobb játékosát és gólkirályát. A Bajnokok Ligája elődjét, a Bajnokok Tornáját is megnyerte 1930-ban.
Bányai később továbbállt a szintén újpesti Phöbus FC-hez, ahová ismét követte Stofián. Itt fejezte be pályafutását 1937-ben. A hungáriás szezonját leszámítva minden csapatában legalább 10 gólig jutott. Stofián János a BEAC legtöbbszörös (labdarúgó) válogatott játékosa, négyszer viselte a meggypiros mezt, míg Pesovnik László háromszor, Ordódy Béla és Pluhár István 2-2 alkalommal.
Míg tavaly a párharcot a felvidékiek nyerték, idén a BEAC-osok kerekedtek felül 4:3 arányban, a ’kuruc’ gólokat a két kárpátaljai talentum, Keys Tibor (2) és Kádár József (1) szerezték.
A kárpátaljaiakkal kiegészült felvidéki gárdát Gubík László, Novota Zoltán, Fejes Norbert, Kovács Péter, Farkas Attila, Kopecsni Gábor, Kádár József, Pomichal Richárd, Csonka Ákos, Zvoncsár Péter, Langshadl Mátyás, Somogyi Máté, Méry János, Tóth Egon, Kartai Gergő, Keys Tibor, Fejes Roland, Rákóczi Tibor, Sándor István alkotta.
(Csonka Ákos, Felvidék.ma, kekbudapest.hu)
