(Fotó: MTVA)

A Dal, a Csináljuk a fesztivált! és a Petőfi Zenei Díjátadó közönségkedvenceivel és zenés produkciókkal várja július 6-án, szombaton a nézőket a Nyár 24. A Duna Révfülöpről jelentkező délelőtti, élő magazinműsorában László Evelin és Freddie énekel, valamint Charlie és Szarka Tamás vendégeskedik.

Különleges tematikus szombatokkal várja egész nyáron a nézőket a Duna Nyár 24 című műsora. Július 6-án, szombaton a zenéé lesz a főszerep, amikor a magyar zenei élet népszerű előadói szórakoztatnak. Olyan neves előadók lépnek színpadra, akik már bizonyították tehetségüket a Duna showműsoraiban. A Dal 2024 győztes dala, a Legényes előadója, a Petőfi Zenei Díjas László Evelin mellett a Csináljuk a fesztivált! legutóbbi győztes dalával versenyző Freddie, Az év férfi előadója énekel.

Az élő adás vendégei között lesz a korábban Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal elismert Charlie, valamint a Kossuth- és Petőfi Zenei Díjas előadóművész, Szarka Tamás, aki Otthon vagyunk című dalával érdemelte ki idén Az év zenei felvétele díjat. A zenészek néhány személyes történettel örvendeztetik meg a nézőket.

A Nyár 24 zenés szombatja után július 13-án Rubik Ernő 80. születésnapja alkalmából a magyar feltalálók és találmányaik kerülnek a középpontba, a Kék Szalag hétvégéjén pedig a vitorlázás és a vizes sportok jelennek meg a témák között. A nyár folytatásában – a többi között – az olimpiai játékok, a filmművészet, valamint a magyar folklór témái köré szervezik az adásokat, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb összeállítást. A délelőtti magazinműsor célja, hogy a nyári hétvégéken is tartalmas és szórakoztató programokat nyújtson a család valamennyi tagjának.

Nyár 24 – tematikus adások minden szombat délelőtt, 10 és 12 óra között a Dunán. A Nyár 24 korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.

(MTVA/Felvidék.ma)