Őry Péter közel 30 éve vesz részt a felvidéki politikai életben. Végigjárta a hagyományos ranglétrát, tanulta a politikát. Az MKP oszlopos tagja volt, önkormányzati alelnökként, az Országos Tanács elnökeként tevékenykedett. Az egység érdekében azonban a párt betagozódott a Magyar Szövetségbe, s azóta az önfeladás egyre meredekebb lejtőjére került a szlovákiai magyar politika. Hétvégén, szeptember 28-án, Félben lesz a Magyar Szövetség tisztújító kongresszusa. Négy jelölt indul a pozícióért: Gubík László, Cziprusz Zoltán, Pandy Péter, Becse Norbert. Őry Péterrel a magyar párt és közösség előtt álló kihívásokról és kilátásokról beszélgettünk…
Hogyan látja a Magyar Szövetség jövőjét, a jelölteket és egyáltalán ebben a helyzetében a párt hogyan tudja a felvidéki magyarságot a megmaradásban segíteni?
Elsősorban azt gondolom, hogy gondolati síkon markánsan ketté kell választani a párt belső ügyeit és a közösség állapotát. Ez két, külön elemzést igénylő témakör. Ha szabad, akkor először nézzük meg a párt kondícióját és helyzetét.
Jelen állapot szerint négy induló elnökjelöltje is van a pártnak, azaz négyen is szeretnék a tisztséget megszerezni. Én úgy látom, hogy nem a szeptember 28-ai tisztújító közgyűlésen van a hangsúly, az igazi kihívást a következő napok, hónapok és évek jelentik majd. Ez az első meglátás. A másik, amit talán illene kimondani: a felvidéki magyar politikai életben, vagy ha úgy tetszik, közösségi történetben, az elmúlt évtizedekben nem volt olyan, hogy négy személy induljon a pártelnöki pozícióért. Általában volt egy megállapodás és nem a szétszálazódás, hanem a együttműködés irányában tettek lépéseket a politikai szereplők. Tegyem hozzá, olyan, hogy ketten indultak, az elmúlt 20 évben kétszer fordult elő, az egységes MKP történetében, amikor a Bugár és Csáky közötti elnökválasztás lezajlott, a versengés végeredménye az lett, hogy kettévált a párt. A másik eset Forró Krisztián és jómagam esete volt, de itt nem hullott szét a párt, mert fogalmazzunk úgy, hogy a szereplők részéről, legalábbis az én részemről, semmilyen igyekezet nem volt arra, hogy ne az egységesülés irányába hassak. Tegyem hozzá, hogy a 2020-as farnadi kongresszuson az MKP küldöttei pontosan megfogalmazták, hogy mik a feladatok, de a későbbiekben ettől eltérő utat választottak. A teljesség kedvéért, volt még két induló, amikor a 2016-os választás volt, akkor is szereplője voltam a történetnek, de nyilván némi meglepetésre visszaléptem az indulástól, hiszen a cél az volt, hogy a pártot tartsuk egyben.
A négy indulónak a jelenléte azt jelzi, hogy bárki is nyer, gyakorlatilag a megsemmisülés, önfelszámolás fenyegeti az egész pártot, és a párt struktúráját. Aki nyer, az legalább három olyan személlyel fog találkozni, aki csalódott vagy sértődött lesz, mert nem ő lett a nyerő .
Azt is illik kimondani, hogy tökéletes jelölt nincs, de itt hangsúlyosan kell egy pontosítást, a döntésnél azt illene támogatni, aki rendelkezik pártvezetési képességekkel és a társadalmunk széles körben el tudja fogadni. Abban a pillanatban, hogy nem ilyen irányból, hanem mondjuk regionális lefedettségek vagy háttéralkuk bonyolult szövevénye után születik döntés, a párt jó eséllyel tovább fogja erősíteni a társadalmi érdektelenséget. Amennyiben szombatig fennmarad a négy jelölt indulása, újra visszakanyarodnék ahhoz, hogy mindegy, ki lesz a befutó, mert három csalódott személy és három újabb csalódott csoport alakul ki a párton belül. A párt alapjaiban megremeg, közben azt is tudjuk, hogy a párt kondíciója olyan gyatra állapotban van, mint talán az elmúlt 30 évben egyetlen elődpárt esetében sem volt.
A következő nagy kérdés, hogy szeptember 29. után mi várható? Az új pártelnök vezetésével vajon milyen irányt tud venni a párt, egyáltalán ebből a gödörből, amelyben ma leledzik, ki tud-e lépni?
Milyen egyéb üzenete van annak, hogy négy jelölt van?
Az, hogy a sorozatos bukásokat követően még mindig nem a tevékenységen van a hangsúly, hanem a pozíció megszerzésén. Szerintem a normális helyzet az lenne, ha egy személy mögé beállna mindenki, majd egy koncepció mellett a többi szereplő egyazon vonalon, ugyanabba az irányba haladna, ugyanazt az irányt próbálná erősíteni.
Lehetne ebben a leosztásban a másik három jelöltnek is szerepe a pártban?
Azt gondolom, hogy aki dolgozni akar, annak feladatot mindig lehet találni, sőt az önmagának is talál mindig feladatot. Erre egyébként pont az önkormányzati szféra a jó hasonlat. Mert azt szokták mondani, hogy egy polgármesternek vagy egy önkormányzatnak mindig annyi feladata van, amennyit kreál magának. Tehát nyilván, aki nem veszi észre, hogy mik a feladatok, az ne is akarjon politikus vagy közszereplő lenni, mert a feladatok adottak. A kreativitás, a kihívások észrevétele, a megoldási lehetőségek keresése az, ami a legfontosabb abban, hogy mondjuk pártpolitikát csináljon valaki vagy akár a civil szférában tevékenykedjen.
Visszakanyarodva az alapkérdéshez, azt gondolom, kaphatnának feladatot és szerepet a jelöltek, de ehhez le kellene ülniük egymással, hogy megbeszéljék, a közösség szempontjából mi a helyes döntés. Jelen helyzetben nem látok egymás közötti, felelősségteljes kommunikációt, de erre ezen a héten még van lehetőségük.
Úgymond egy nyilvános felkéréssel fordulnék hozzájuk, hogy tessék már leülni, aztán legyetek kedvesek megegyezni, mert így az egész hercehurcának a magyar közösség tagjai isszák meg a levét.
Játsszunk kicsit a szavakkal! A politikus közszereplő. Politikus vagy közszereplő? Mit gondol?
A politikai kommunikáció ma sokkal inkább arról szól, hogy a politikus megszerezze a figyelmet. A politika és a kommunikáció tartalmi része háttérbe szorult. Teljesen mindegy, hogy mivel, de a közszereplő igyekezete a figyelem fókuszába kerülés, nem a valós megoldás. Kiemelkedő példája ennek mondjuk Matovič volt, aki ellenzékben bármit megtett annak érdekében, hogy magára vonja a választók figyelmét, később pedig kiderült, hogy egyébként képtelen volt irányítani. Amikor ő miniszterelnök lett, hibát hibára halmozott. Nem voltak meg a vezetői képességei arra, hogy a hatalmat megtartva egy miniszterelnöki tisztséget betöltsön. Ugyanezek a kérdések a Magyar Szövetség esetében is felmerülnek.
Az, aki megszerzi az emberek figyelmét, elismerését, tetszését, szerepel, fotózkodik, gratulál, népszerű tartalmakat közöl a közösségi felületeken, az a fókuszt keresi, ez pedig nem olyan politikai tevékenység mely tartalmi kérdésekkel vagy megoldásokkal foglalkozik.
Be kell látni, a vezetői (megoldási) képességek nem ugyanazok, mint az önmutogatási mediális lenyomatok.
Konkrét példa: a szomszéd faluk egyikében a polgármester parlamenti képviselő lett. A községe a legtranszparensebb falu volt, mert mindent kiposztoltak az FB-ra. S ezek a posztok, mint kiderült, sokszor a népszerűséget vadászták, s a valósághoz nem sok közük volt, egy „csodafalu világát” vetítették a lakosság elé. Nemrégen kiderült, ma 600 ezer euró tartozása van a településnek, és omlik össze az egész gazdálkodása. Ez is a konkrét példája, hogy az önmutogatás és a vezetői képesség nem ugyanazt jelentik. Fönntartani, működtetni, rendbe tenni, megoldást keresni, megoldást javasolni és megoldani, az nem ugyanaz, mint a problémára adott esetben felhívni a figyelmet, vagy csak vagdalózni azzal, hogy itt semmi sem jó. Néha a kevésbé látványos vezető többet ér a közösségnek, akár az országos politikának is, mint a nagy önmutogatás.
Pontosan Matovič példája is ezt mutatja.
Igen. A politika és maga a politikus „definíciója” is át van értékelve, mert nem a politikai teljesítmény a lényeg, hanem a népszerűségi index számít. Tehát ha valaki népszerű és a népszerűséget elnyeri, akár látszattevékenységgel is, akkor az emberek belé helyezik a bizalmukat. Ám ebbe a látszatpolitikába Matovič belebukott.
A párt tevékenysége jelenleg nem látszattevékenység, hanem szinte láthatatlan.
Ez így van. A párt politikai kommunikációja pillanatnyilag nullán van. Politikai üzeneteket, véleményeket még kritika szintjén sem fogalmaz meg a párt. Nincs reagálás az adóemelésekre, pedig sok ember, család életét fogja hátrányosan befolyásolni.
Eljutottunk a társadalmi és politikai érdektelenség szintjére.
Senki nem foglalkozik azzal, hogy az önkormányzati rendszereink hol sérülnek, hogy milyen a déli járásokban az egészségügy helyzete, mi lesz a nyugdíjasokkal, teljes érdektelenséggel találkozunk.
Véleményem szerint a honi magyar politikum és a választópolgárok kapcsolata, viszonyrendszere ma a totális érdektelenség állapotába zuhant, és pontosan ezért a legnagyobb kihívás szeptember 29-től az lesz, hogy ezzel a pártstruktúrával lehet-e ezen egyáltalán változtatni.
Mi mutatja ezt az pártpolitikai érdektelenséget?
Világos, hogy pártnak a társadalmi ügyekről politikai kommunikációt kellene folytatni, és ezeket az üzeneteket a politikai kommunikáció keretében a hírközlési csatornákon keresztül (is) a választópolgárokhoz kellene eljuttatni. Hónapok óta semmilyen politikai kommunikáció nincs. Tegyem hozzá, hogy még a választások sem igazán szóltak a sajátos közösségi ügyeink bemutatásáról, illetve az ezekkel kapcsolatos megoldásokról. Ez egy újabb probléma, amely megint csak még mélyebb érdektelenségbe taszította a honi magyar közösséget. Azt gondolom, hogy ezek a legmélyebb kérdések és legmélyebb problémák, amelyekkel foglalkozni kellene. Ez az érdekelten közhangulat egyébként rányomja a bélyegét a társadalmi intézmények működésére, a helyi véleményformálók tenni akarására is.
A kialakult légkör, nemcsak a politikát érinti, hanem a teljes társadalmi szövetünkre rányomja a bélyegét. Az érdektelenség kigyűrűzik a civil szférának a programjaira, a részvételre, arra, hogy nem vagy csak kevesen kapcsolódnak be. Nehezebb az embereket megszólítani, mert az érdektelenség körülveszi az egész közösséget.
Így van. Totális érdektelenség. Ezt még senki nem mondta ki, de ezt el kell mondani.
A politikai súlytalanság milyen helyzetbe hozta a hosszú évek alatt a közösséget?
Ha nagyon röviden vissza akarunk tekinteni a közösség lelki állapotára és helyzetére, akkor gondoljunk bele abba a honi magyar közösségbe, amely azt látja, hogy a kétezres évek végén az egyesült Magyar Koalíció Pártjában az egymásnak feszülések belső vitát generáltak, majd kettévált a párt. 2010-től két meghatározó párt indult a választáson és próbálta markánsan megszólítani a magyar választókat (MKP – Híd). 2010-től a belső viták kitolódtak a közéletbe, és a két párt közötti feszültséggé és nyilvános vitává váltak. A magyar közösség életébe begyűrűzött a markáns politikai kétpólusosság. Majd 2021-ben egy újabb pártegyesítés történt (Szövetség), a viták azonban nem tompultak, sőt nem kerültek vissza a párton belülre sem, hanem hatványozódtak. Ugyanúgy megmaradtak kint a mediális térben, miközben a párton belül újabb törésvonalak és újabb repedések keletkeztek.
Meggyőződésem, hogy a viták, pontosabban vitatkozások, méltánytalan egymásnak feszülések rányomták a bélyegüket a honi magyar közgondolkodásra, és ez az, ami még jobban az érdektelenség irányába vitte a közéletünket.
Ma pedig a totális társadalmi érdektelenség szintjét kezdjük megérinteni. Ez a választásokon is megmutatkozott, mert a magyar választók érdektelenek voltak, jelentős részük nem ment el választani.
Mi a szlovákiai magyar politika jövője?
Sok elemzést végeztünk a Pro Civisben. A parlamenti választások mélyreható elemzését ki is adtunk, bárki számára elérhető a Dokumentumok | Önkormányzás.sk (onkormanyzas.sk) oldalon.
Azt látom, hogy az önbecsapás útjára léptünk. Holmi sikerekről számolnak be, miközben az a valóság, hogy ilyen kevesen magyar jellegű formációkra, mint az ezelőtti parlamenti választáson, nem szavaztak soha. Ha az adott járásban 75% a magyar lakosság aránya és egyetlen magyar párt „van a pályán”, s a Szövetség a leadott szavazatok csupán 46%-át szerzi meg, ott komoly baj van. Ehhez kapcsolódik a magyarság körében mérhetően jelentősen alacsonyabb részvételi arány, ez a két adat egyértelműen az elfordulásra, érdektelenségre mutat. A másik dolog, ami egyértelmű, hogy leívelő pályán van a teljes politikum és a társadalom kapcsolata, az adatok ezt mutatják.
Mi tud változást vinni bele?
Ez egy kardinális kérdés. Talán meg kellene fogalmazni a problémákat, nem szabad belemenni azokba az ideológiai harcokba, amelyek a közösségünket szétfeszítik. Mert ha ismét ez történik, akkor újabb szakadásokat fogunk csak elérni. Konzervatív kétharmad, egyharmad meg nem annyira konzervatív. De nekünk az össztársadalmi kérdésekben kell minden magyart összefogni. Kétharmada az egyik köztársaságielnök-jelöltet támogatta, egyharmada másik jelöltet. És újabb polarizációhoz érkeztünk.
Azt gondolom, hogy vannak olyan ügyek, amelyek egy az egyben a mindennapi életét fogják befolyásolni a honi magyar közösségnek. Vannak olyan ügyek, amelyek – ha szabad így fogalmazni – nemzetközösségi jelentőséggel bírnak és a megmaradásunknak az alapkérdései.
Ezek meghatározásához az alapszemléletünket kell újra elővennünk, mely az a kérdés, hogy: szeretnénk-e megmaradni magyarként, magyar közösségként?
Mert ha szeretnénk, akkor innen kell kiindulni, ezen a síkon kell gondolkodnunk. Erről az alapvető kérdésről már nem nagyon beszélünk, pedig ez jelenti az alapot. A másik lehetőség, hogy „elengedjük” a kérdést, és eldöntjük, hogy nemzeti hovatartozásunk lényegtelen.
Én azt vallom, hogy a mi küldetésünk az, hogy megmaradjunk és reprodukáljuk magunkat. Családként, emberként és nemzeti közösségként is, magyarként. Ez az alaptézis, innen kéne elrugaszkodni. És az összes többit, ami polarizálja a társadalmat belülről, azt másodlagos kérdésként kell kezelni, még a politikánkban is.
A szeptember 28-ai kongresszuson olyan végeredményt kell elérni, ami nem egy széthullott pártmaradékot jelent, és ezt az irányt gyűrűzi be a magyar társadalomba. Legyen az eredmény olyan, mely a jelenlegi agóniába végre valami törést visz be és leívelésből felívelésbe lendít.
Mi akadályozhatja ezt a felfelé ívelést?
Az elég nyilvánvaló, hogy nem fog működni, ha a politikai szereplők egymást fogják ócsárolni a sajtóban. Az sem fog működni, ha a honi magyar média egyes szereplői, végig nem gondolva öntik a mocskot a másikra. Akkor sem fog működni töréspont, a felívelés irányának kialakítása. Elsődleges, hogy egyfajta stratégiai nyugalom és együttműködés alakuljon ki.
Picit modellezzük a helyzeteket! Azt gondolom, ami kicsiben működik, az nagyban is működik, és nincs különbség. Példa lehet a család és a szomszéd. Ha a szomszédok örökké vitatkoznak, akkor árvíz esetén nem fognak egymáson segíteni. De ha a családon belül is a két unokatestvér állandóan vitatkozni fog egymással, akkor ha szükség van egyiknek a másik a segítségére, nem fog segíteni. És akkor fogja érezni, hogy mekkora a baj, és ma ezt az állapotot éljük meg.
Hangsúlyozom, a felíveléshez nyugalom, józan ész és munka kell.
Mi a konklúzió?
A kulcskérdés, én azt gondolom, a szemléletváltás. Szembe kell nézni a hibákkal, megoldási javaslatokkal kell élni.
Alkotni kell és nem rombolni. A politikai életbe egyfajta pozitív törést kell bevinni, mert a politikai lejtőn való lecsúszást, a leívelést vissza kell fordítani.
Ehhez meg kell találni a megfelelő eszközöket. Egyszemélyes megváltó a politikában nem létezik, egyszerűen együttműködés és józan gondolkodás kell. Csapatot kell építeni, és nagyon-nagyon sokat kell dolgozni.
(Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)
