Ha áttekintjük Európa történelmét, azt látjuk, hogy tele van háborúval. Közhely, hogy ez mindig a nagyobb hatalom, befolyás érdekében történt, miként az is, hogy minden háború békével végződik (föltéve, ha az egyik – vagy mindkét – fél már belerokkant a gyilkolásba). Van viszont egy szép mondás is, azt (állítólag) a rómaiaknak köszönhetjük: Si vis pacem, para bellum. Vagyis ha békét akarsz, készülj a háborúra. Tehát legyen elrettentő haderőd. Rejtett mondanivalója pedig az, hogy ha már mindenáron háborúzni akarsz, akkor tessék arra rendesen fölkészülni.
Mindez Európa tudatáig még nem ért el: például a XX. századot (is) permanens háborúval töltötte. Az I. világháború után a győztes antant úgy képzelte, hogy immár vége a nagy (és minden) háborúnak. Hiszen Németországot megalázták, a Monarchiát szétverték, tehát háború már nem lesz, s meggyőzték magukat, e győzelemmel megteremtették az örök békét, s nyugodt lelkiismerettel, miként a végső nyugalomra, mélységes pacifizmusba süppedtek, a nyugdíj biztosítva.
Meg is lett ennek az eredménye. Élvezték a látványos békét, s nem voltak képesek észrevenni, hogy Németországban ezt másképp látják. Így volt ez 1938-ban is, a müncheni egyezmény után. Összegezve: rövidlátó politikával megágyaztak a II. világháborúnak. Nem véletlenül tartják sokan úgy, hogy az I. világháborúnak tulajdonképpen nem is volt vége, hiszen alig húsz év múltán folytatódott.
Aztán ismét következett egy látványos (párizsi) békekötés, ami szemfényvesztőn egy másfajta háborúval folytatódott: a hidegháborúval. Ekkor még úgy-ahogy emlékeztek arra, hogy a háborút úgy lehet távoltartani, ha az elrettentés kölcsönös és kiegyensúlyozott. Ez addig tartott, míg szétesett a Szovjetunió.
Ekkor a háborús héják (akik valahogy sosem képesek kihalni) úgy vélték, a hidegháborút úgy lehet megnyerni, ha gazdaságilag tönkreteszik az utód orosz államot.
S elkezdődött a hecckampány az orosz medve ellen, amely az agresszióra ugyan mindig hajlamos volt, csak Európa nem vette észre, hogy az orosz medve mégis túl nagy falat (hát igen, a történelemből okulni bajos), s hogy közben egy másik játékos is ringbe szállt: Kína. Az is tény, hogy Trump még első elnöksége alatt többször felhívta a figyelmet arra, hogy Európa biztonságáról elsősorban magának Európának kéne gondoskodnia, nem pedig az ott állomásozó (megszálló?) amerikai hadseregnek. Az amerikai elnök most is ezt mondja, csak Európa továbbra is süket. Sőt, elborzad, hogy Amerika ki akarna vonulni Európából. Mert még az is történt, hogy a kiadós (Nyugat inspirálta) ukrán provokáció után az oroszok nem bírták tovább idegekkel, és katonailag megtámadták Ukrajnát.
Most ez a helyzet: Európa kitakarította fegyverraktárait, nagylelkűen az ukránoknak adott szinte mindent, amivel lőni lehet, s úgy képzeli, az ukránok majd legyőzik az oroszokat.
Erre Ukrajnát persze kitartóan biztatni kell, az ukrán szabadság mindenek, még Európa előtt is. A Nyugat pedig tovább őrzi a békét és megható temetést rendez a halottaknak. Éljen sokáig a pacifizmus! Már ameddig még élni képes. Mert újabban az a baj, mi lesz, ha az USA kivonul a NATO-ból. Ki fogja akkor megvédeni Európát? Ki lesz még hajlandó életét adni Európáért?
Sok nagyokos ugyanis tudni véli, az oroszok majd nem állnak meg Ukrajna határánál, s most ezzel ijesztgetnek. Nem egészen ágrólszakadt ijesztgetés ez, viszont Európa még nem vette észre, hogy ijesztgetéssel nem lehet Európát megvédeni. Azt sem képes tudomásul venni, hogy az oroszokkal másképp kéne kommunikálni. Mert az oroszoknak is vannak fikcióik és gátlásaik: attól rettegnek, hogy körül vannak zárva – ebben a nagy, két földrésznyi országban. Evégett úgy vélik, hasznos lesz szorosabb barátságot kötni az ország másik végén: a Kelettel. Kínával, sőt Észak-Koreával is.
A történelem valamilyen formában mindig ismétlődik, annak ellenére, hogy lényegtelen részletekre és „fejlődésre” hivatkozva sokan elvetik ezt a tényt. Mi pedig itt Európa homokóra-nyakában csak leshetjük, mi fog történni, ha a fejünk fölött mindenféle rakéták, tömegpusztító fegyverek röpködnek majd. Európát ez, úgy tűnik, nem érdekli. Talán azért, mert Európa túl hülye ahhoz, hogy ezt megértse. Európa ugyanis attól boldog, hogy jajveszékelve a jelentéktelenségbe süllyed, sőt hovatovább életképtelenné válik. Közben pedig Oroszország megerősödik, annál jobban, minél inkább ezt tagadni próbálja ez a hétpróbás Európa. És megerősödik az USA, és megerősödik Kína is, amely egyelőre csöndes megfigyelő, „csak” rohamosan fejlődő gazdaságára összpontosít.
Vajon miért emlékeztet ez annyira Orwell borzalmas jóslatára, amit 1984 című regényében fogalmazott meg?
Aich Péter/Felvidék.ma
