Márai Sándor születésének 125. évfordulója alkalmából április 11-én – az író születésnapján és a magyar költészet világnapján –, Kassán három egymást követő rendezvényen emlékeztek meg.
Először a Márai Sándor Emlékkiállítás helyiségeiben gyűltünk össze, hogy részesei legyünk Kocsis Miklós szobrászművész Márai mellszobra gipszmintájának ünnepélyes avatásán, mely dr. B. Szabó Gábor budapesti ügyvéd adománya.
Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója üdvözölte és köszöntötte a résztvevőket, vendégeket, rokonokat, majd megelégedve állapította meg, hogy múzeumuk széleskörű összefogásával sikerült erre a napra méltó születésnapi ajándékot készíteni az író számára.
A mai napon újra felfedezhetjük az író és ember Márait. „Máraival Márairól – ez is lehet a mai nap mottója” – mondta.
Végül felkérte az adományozót, adja át ajándékát, a Salernóban felavatott gipszszobor másolatát, Kocsis Miklós alkotását.
A terem megtelt (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
B. Szabó Gábor leszögezte, „Odüsszeusz tehát most hazatért. Mert össze kell annak nőnie, ami egybe tartozik! Márpedig Kassa nélkül Márai sem érthető meg igazán.” Majd arról beszélt, mit jelent számára az író. Ő volt számára a műveltség megtestesítője. Akár tőle is származhatott volna Arisztotelész gondolata: „A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék”.Ez a gondolat tökéletesen keretezte életét.
Az egykor legdivatosabb és legjómódúbb író az emigrációban megtapasztalta az elfeledettséget és időnként a nyomort is, azonban a műveltség mindvégig érték és támasz, biztos iránytű volt számára, amiből nem engedett. Idejének nagy részét az olvasás töltötte ki. Az örök értékek, a tisztesség, az erkölcs ábrázolása és megragadása érdekelte. Mi testesült meg az általa vallott polgári eszményből? Tömören válaszolva, a tartalmas és tisztességes élet.
Fajsúlyos kritikai megállapításai a magyar társadalomról mindmáig időtállóaknak bizonyultak.
Az áthallások tükréből éles és bántó kép néz vissza. Egyetemes értékei, melyek kötelező útravalót jelentenek, ezért egyetlen európai polgár számára sem lehetnek közömbösek.
A salernói szobor másolata (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A szobor Szlovákia minden nemzetiségű polgárát figyelmezteti az örök polgári eszményekre. Az a 2023-ban Salernóban felállított alkotás méretarányos gipszmintája. Felemelő élmény volt számára, ahogy a város befogadta a második szobrot, miután az elsőt egy évtizede ellopták. Piros betűs ünnep ez az adományozó számára. „Személye, életműve és szellemisége katalizátora lehet nemcsak a szlovák és a magyar, de az összes európai nemzet polgári eszményeken alapuló, határokat átívelő történelmi kiegyezésének, kölcsönös tiszteletének és szoros együttműködésének. Mert erre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha.”
Ötvös Anna történész arról beszélt, hogy az íróval kapcsolatban mindig felbukkannak újabb és újabb dokumentumok. Az emlékkiállítás feladatának tekinti nemcsak az íróval kapcsolatos anyagok bemutatását, hanem a családtagok emlékeinek számontartását is. Testvérének, Gábornak a hagyatéka Budán lesz látható egy külön kiállítás keretében. Oda kerül majd az író kecskelábú íróasztala is. Grosschmid Kató kamaszkori naplójának másolata most jutott az emlékkiállítás birtokába. A bejegyzéseket 1918 és 1931 között írta. Az eredeti példányt a várpalotai Trianon Múzeum vásárolta meg a Darabanth aukciósház 2018-as árverésén.
Ezután a Márai téren az író szobránál folytatódott az ünnepség. dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja azzal kezdte, hogy
„egy olyan kassai magyar író emléke előtt tisztelgünk, akinek életműve ma is él, eleven része a magyar és az egyetemes kultúrának.”
A világvándorrá vált író számára különleges szerepe volt a szülővárosnak. Ezen a földön születtek meg azok a gondolatok, amelyek később világirodalmi jelentőségű művekké lettek. A történelmi viharok közepette is megőrizte függetlenségét, magyarságát, kassai polgár mivoltát. Sokáig nem kapta meg a megérdemelt elismerést, de mostanra művei a világ számos nyelvén hozzáférhetők.
Kató naplójának másolata (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A város „irodalmi nagyköveteként” Kassa és a polgári értékek hírét viszi szerte a világban, melyre szülővárosa büszke lehet. „Emlékének megőrzése Kassa számára is erkölcsi kötelesség. Köszönet illeti a város vezetését és az itt élő magyar közösséget, hogy megbecsülik és életben tartják ezt az örökséget.”
Ő tollal harcolt az igazságért, a polgári értékek fennmaradásáért egy kegyetlen évszázadban. „Írásaiban nemcsak a korabeli társadalom tükrét tartotta elénk, hanem mélyebb, örök érvényű kérdéseket is feszegetett… Személyes sorsa és az írásaiban kifejezett morális tartás példát mutat mindannyiunknak. Nemcsak irodalmi élményt hagyott ránk, hanem egy belső hangot is, amely emlékeztet minket arra, hogy mit jelent embernek, magyarnak, gondolkodónak lenni.”
Majd felsorolta az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényeket. Magyarország Márai 125 emlékévet hirdetett. Ennek keretében a Krisztinavárosban – ahol budai tartózkodása alatt majd két évtizedig élt – állandó kiállítást hoznak létre. Újraindítják a Márai-programot, amelynek keretén belül kiváló magyar szerzők műveivel ismertetik meg az egész Kárpát-medencét.
Körülálltuk a szobrot (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
„Emlékezzünk és figyeljünk arra a belső hangra, amely Márai sorain átszűrődik, és amely iránytű lehet az ismét háborútól szenvedő Európában. »Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek.«”
Jaroslav Polaček főpolgármester beszédében szólt arról, hogy Márai munkássága világszerte ismertté tette városunkat. „Márai soha nem fogadta el az elnyomást, és nem volt hajlandó megbékülni a hallgatólagos egyetértés látszólagos »kényelmével«. Nagy humanistaként és a totalitárius rendszerek heves ellenzőjeként fáradhatatlanul kiállt a szabadság, az igazságosság, az erkölcs és az emberi méltóság mellett. Ezeket az értékeket tekinthetjük ma is döntő fontosságúnak a demokratikus elvek megőrzéséért folytatott küzdelmünkben.”
A salernói szobor másolata arra emlékeztet bennünket,
mintha az író több évtizedes száműzetés után visszatért volna szeretett városába. Ez a város formálta a gondolatait, a világképét.
Grosschmid Kató naplójának másolata is visszatért, amely a család egyfajta krónikája. Ezek a sorok ma számunkra egy generációkat összekötő hidat képeznek. Emlékeztetnek minket arra, a gyökereink hogyan alakítanak minket.
Hetey Ágota (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Kassa Márait formálta. Ma is „folytatja örökségét, különösen azoknak az embereknek az erőfeszítéseiben, akik szeretettel törődnek ezzel a várossal, akik szeretettel térnek ide vissza, és akik a szívükben hordozzák azt, bárhol is legyenek.”
Majd felolvasták Jáky Judit, Márai unokaöccse lányának üdvözletét, aki március 15-én veszítette el édesanyját, s ezért nehéz lett volna most megszólalnia. Egy perc néma csenddel emlékeztünk István Erzsébet Irénre.
Venyercsan Pál (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Jáky megköszönve a meghívást, örömét fejezte ki, hogy a kassai polgárokkal együtt lehet itt ismét. „…Kassa szülöttjeként vált íróvá, s adott a magyar és a világirodalomnak különleges műveket.” Neki, mint a Grosschmid család tagjának az író művein kívül a családi kötelék az, ami elsődlegesen eszébe juttatja őt. Eszébe jutnak a családtagok, Grosschmid Kató, a nagymamája. Lakóhelyeik, így Kassa, Miskolc és a budapesti Mikó utca, valamint a családi események. Vacsorák, amelyeken összegyűlt a családjuk. S már ilyen családi eseménynek számít, amikor Kassán évről évre összegyűlünk és emlékezünk egy olyan családtagjára, akinek emlékét és szellemiségét nagy tisztelettel őrzik. Itt, ahol egész későbbi életére magába szívta azt a légkört, amely környezetében meghatározó volt. „Gondolok itt arra a polgári életmódra, amelyben egymást tisztelve és egymásra odafigyelve élték mindennapjaikat nemcsak a szűkebb családi közösségben, hanem a tágabb városi közösségben is. Tisztelte és segítette egymást a közösség, akárhonnan jöttek fiai-lányai. Itt békésen élt egymással keresztény és zsidó, ruszin és szlovák, magyar és német. A befogadás és egymás kultúrájának, hagyományainak megismerése és annak elfogadása volt az egyetlen szempont. Később ez a szellemiség az egész életét meghatározta, amit ekkor itt Kassán ő még nem is gondolt volna. Az emigráció éveiben is ez az elfogadásra való hajlam segítette őt az idegen környezetben, amelynek alapjait ő már fiatal éveiben megkapta itt, Kassán.” Majd édesapját, dr. Jáky Jánost említette, akit Márai végrendeleti végrehajtójaként jelölt meg, mint kedves unokaöccsét. „Ő, a mindig nyitott, közvetlen, befogadó ember igaz barátokra lelt a kassai polgárok között. Igyekszem követni az ő toleráns, széles látókörű, az európai szellemiséget követő gondolkodásmódját. Ezt a látásmódot ő is otthonról, a Grosschmid családtól kapta örökségül és most enyém a feladat ennek továbbvitelében.” Édesanyjával, mint irodalmi titkárával együtt indították el 1989-ben Márai újbóli megismertetését, hiszen ez generációk soránál elmaradt. „S most már végleg enyém a feladat, hogy a Grosschmid családhoz és szüleimhez méltóan vigyem tovább Márai szellemiségének ápolását, őrzését.” Márai mosolyogna ránk és az összes kassai polgárra s azt mondaná nekik, amit apja születésekor mondott és le is írt 1935-ben: „Érezd magad jól közöttünk. Hozott Isten öregem, hozott Isten!” Isten éltesse Márai Sándort!
Mészáros Tibor, Hirtling István és Tárkány-Kovács Bálint (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Ádám Eszter és Polaček Emma, a Márai Gimnázium növendékei az Egy polgár vallomásaiból idéztek magyarul és szlovákul. A beszédek elhangzása után sor került sor az író szobrának megkoszorúzására.
Éltem egyszer én…
A Márai Stúdióban Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ igazgatója mondott köszöntőt. A nyelv, a gondolat, az érzelem, a lélek kifejezésének egyik legmélyebb és legtisztább eszköze. Az író, a gondolkodó, a száműzött magyar a szó igazi értelmében volt költő, annak ellenére, hogy leginkább prózában szólt hozzánk. Számára az írás életforma és lélegzetvétel volt, a költészet morális kötelesség: „a világ értelmezése, az emberi méltóság védelme, és a belső igazság keresése.”
Minden szava súllyal bír, holott nem tartozott a harsányak közé.
Vallotta, „az írás, a költészet az egyetlen módja annak, hogy az ember szembenézzen önmagával és a szépséget, igazságot és becsületet tagadó világgal. „Márai tudta, a világ változhat, a történelem elsodorhat mindent, de a nyelv és az erkölcsi tartás megtarthatja az embert.” Mindhalálig magyarul írt. Olvasóitól elszakítva is hűségesen szolgálta a magyar irodalmat. „A költészet napja tehát arról szól, hogy újra felfedezzük azokat a hangokat, amelyek talán csendesebben szóltak, de éppolyan mélyen, mint a legnagyobbak.” Ma, amikor verset olvasunk, tegyünk úgy, mintha tükröt tartanánk magunk elé, melyben felsejlik Márai arca. Ebből „tudhatjuk, még mindig van remény, hogy megértsük magunkat és egymást”.
Szólt a cimbalom (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Végül következett Hirtling István Márai-estje, melynek címe: Éltem egyszer én… Élet, bor, humor, avagy Az alig ismert Márai címmel. Mészáros Tibor, aki kétkötetes életrajzot szentelt az írónak, a kétrészes előadás mindegyikének elején eligazította közönségét. Ha életének első részében a humor mellett az irónia jelent meg, emigráns korszakában a szatíra. Számos alig ismert írásából hangzott el részlet. Ezek megmosolyogtatták a közönséget. Tárkány-Kovács Bálint zempléni, gömöri, abaúji, és magyarbődi dallamokat cimbalmozott. Olyanokat, amelyeket az író is hallhatott a kassai kávéházakban játszani.
A műsorban elhangzott az a mondata is, hogy eljön egy nap, amikor az ember már nem akar semmit. A produkció végén Márai mondta el híres versét, A halotti beszédet.
A közönség jól szórakozott (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
